Halmozottan törvénysértő pillangókat fogtak

A nagykanizsai járőrök három nőt értek tetten a 7-es számú főút elkerülő szakaszán szerdán kora este, amint szexuális szolgáltatás felajánlása céljából gépkocsikat próbáltak leinteni. A két fiatalabb leányzó még a 18. életévét sem töltötte be, közülük egyiket a Zalaegerszegi Rendőrkapitányság körözte, mert gyermekotthonból szökött meg. A rendőrök mindhármukat előállították és szabálysértési eljárást kezdeményeztek velük szemben.
Szerdán érkezett bejelentés a Zalaegerszegi Rendőrkapitányságra arról, hogy egy vadász egy misefai ház udvarán megtalálta azt a megjelölt fát, amelyet még múlt szombaton tulajdonítottak el a padári erdőből. A rendőrök a háznál és az elkövetés helyén is helyszíni szemlét tartottak, majd a mintegy 22.500 forint értékű fát lefoglalták és átadták az erdészeknek.
Szerdán délután a Zalaegerszegi Rendőrkapitányság körzeti megbízottai elfogtak és a Rendőrkapitányságra előállítottak egy férfit, aki ellen a BRFK VIII. Kerületi Rendőrkapitánysága adott ki elfogatóparancsot.
Feltehetőleg bűncselekményből származó, élő és elpusztult baromfikra bukkant a körzeti megbízott Zalakomárban. Az állatokat az udvaron összekötözött lábbal, zsákokban találta meg. A rendőr 30 kilogramm, füstölgő rézkábelt is talált, melyről éppen égették le a műanyag borítást. A kábeleket és a baromfikat a Rendőrség lefoglalta és az ügyben nyomozást indított.
Szerdán reggel érkezett bejelentés a Lenti Rendőrkapitányságra a helyi Okmányirodából, mert megjelent náluk egy férfi, aki egy autó üzembe helyezése céljából hamis papírokat próbált felhasználni. A rendőrök a helyszínről előállították a Rendőrkapitányságra a székesfehérvári férfit, aki ellen közokirat-hamisítás bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás.
Zala Megyei Rendőr-főkapitányság

Vélemény, hozzászólás?