Hogy lettem egy szopós ribanc

Nem vagyok férjnél, és nincs barátom sem. Néhány hónapja munka nélkül maradtam. Nagyon unatkoztam otthon, időtöltésként kezdtem nézegetni a pornócsatornákat. Egy idő után kezdtem belejönni az ottan látottakba. Ez ideig sosem szoptam le férfit. Nagyon izgattak a nagy szopások, bár eddig nem nagyon voltam jóban evvel a dologgal. Nagyon kezdtek izgatni a mely szopások, és a végen a sperma nyeles. Minden ilyen aktus végen egészen reszketem az izgalomtól.
Kezdtem utána olvasni a mély torok technikának, és szereztem egy filmet, ahol bemutatják, hogy kell csinálni. Vettem egy 20 cm dildót, és nekiláttam a dolognak. Egész nap ültem az ágyban, és toltam a dildót a számba, kezdtem minél jobban belejönni. Egy idő után már mindig az volt az eszemben, hogy kipróbáljam egy férfival, de nem tudtam, hogy hogyan is találjak egyet. Mivel említettem, hogy nem vagyok valami szép nő, így nem állnak sorban a férfiak az ajtómnál, úgy hogy nekem kell megtennem az első lépést.
Egy ideje kinéztem egy taxis pasit, aki a kurváknak vitte a klienseket. Nem nagyon volt merszem, hogy szóba álljak vele. Aztán egy este össze szedtem magam, és beültem a taxijába. Először is bocsánatot kértem, ha zavarba hozom, de nagyon szeretném átadni magam neki, és kipróbálhat mindent velem. Ő durván kezdett el velem beszélni, majd mondta, hogy neki olyan csajai vannak, hogy én elbújhatok mellettük. Azt feleltem, hogy tudom, de velem azt csinálhat, amit akar, az orális szexben, meg a normálban.
Mondta, hogy szálljak ki, és várjak a taxi parkolóban, mert lehet, hogy később utánam jön, ha ideje lesz. Ez nekem egy jó válasz volt. Ott vártam kb. 2 órát, már azt hittem, hogy nem jön, de jött egy barátjával, és azt mondta, hogy ha akarok jönni, el kell vállaljam a barátját is. Ok, és beültünk a taxiba. Míg a lakáshoz mentünk figyelmeztetett, hogy durva dolgok lesznek, mert nem vagyok túl szép, és ez kell kompenzálja a durvább dolgokkal. Én is mondtam, hogy tudom, hogy milyen vagyok, és próbálok mindent megtenni.
Zoli – mert így hívtak – azt mondta, hogy nem elég a próbálkozás, itt biztos kell legyek, mert ha beindulnak, akkor nem lesz könnyű nekem. Elfogadtam 100 százalékosan.
Mikor felértünk a lakásba, azt mondtak, hogy csak a szopásom érdekli őket, és hogyha akarom, akkor levetkőzök, ha nem, nem, őket nem érdekli. Bementem a fürdőbe és levetkőztem. A melleim egy picit meg vannak ereszkedve, ezért visszavettem a melltartóm, és a szoknyámat is visszahúztam. Így mentem vissza a szobába, és jeleztem, hogy készen vagyok.
Zoli azt mondta, hogy térdeljek le, és fogjak neki. Ez volt az első alkalom, hogy egy igazi faszt szophattam. Elkezdtem a kezemmel verni, és úgy félig bevettem. Zoli hagyta úgy 5 percig, hogy csináljam, de aztán mérgesen a kezemre vert, és azt mondta, hogy többet ne lássa a kezemet a farkán, és átvette az irányítást. A hosszú hajamat a bal kezével összefogta, és a fejemet el kezdte ráhúzni a farkára.
Mikor az egész kemény lett, azt mondta, hogy tátsam maximálisra a számat, a nyelvemre még párszor rá is csapott, hogy nyújtsam ki teljesen.
Ekkor kezdte a fejemet teljesen ráhúzni a farkára, de nem volt valami jó érzés, és el kezdtem öklendezni. Kivette a farkát a számból, mire köhécselni kezdtem. Ez nem tetszett neki, és lenyomott két pofont, és jó rám ordibált, hogy mi a kurva anyámat csinálok. Ez valahol jó volt, mert jobban oda figyeltem, és összeszinkronizáltam a lélegzetemet a fasz ki-be járatával. Ekkor kezdte tövig belenyomni a torkomba. Amíg nem kezdtem el egészen fulladozni, addig párszor ott tartotta. Mikor kivette, nyálas volt minden.
Azt mondta, nyeljem le, ami a számban van, és ami kifolyt, azt beletörölte a hajamba. Majd el kezdte verni a faszát, a fejét betette a számba. Azt mondta, hogy vigyázzak arra, hogy nyeljem le az egész gecit, mert ha egy kicsi is kifolyik, a franc megeszi. Meg voltam ijedve, mert hát ugye először csináltam, és nem akartam elhibázni. Jól sikerült, mert mikor elélvezett, sikerült lenyelnem a gecit úgy, hogy ne folyjon ki abszolút semmi a számból, az íze nagyon sós és ragacsos volt.
Mikor kivette a számból, én egy picit hátra dőltem, de megfogta a hajam, visszahúzott, és figyelmeztetett, hogy szeressem a tisztaságot, mert mikor egy férfi végez, mindig száraznak kell lennie a farkának.
Néhányszor jól áthúztam a számat a farkán, hogy tiszta legyen. Zoli azt mondta, hogy a mély szopást még tanulnom kell. Aztán leszoptam a barátját is.
A végén megkértem, hogy ha tudna segíteni, mert a pénzel is rosszul állok, hogy felajánljon férfiaknak, akár milyen kevés pénzért is. Azt mondta, ha vállalok egész éjszakát 10-től reggel 6-tig, és minimum 5 férfival mélytorok szopást, geci nyelést, akkor rendben. Benne voltam….

Vélemény, hozzászólás?