Ideért az első szex megosztó portál

Nem kellett sokáig várni: a szex máris meghódította a helymegosztó közösségi média világát. Az I Just Made Love oldalon bejelölheted, hogy hol huncutkodtál már. De miért csak most jutott el hozzánk a 2009 óta működő portál?
Anonim, de azért izgalmas. Az I Just Made Love oldal pontosan úgy működik, mint minden helymegosztó közösségi portál: regisztrálsz, bejelentkezel, és bejelölöd, hogy hol. Mármint azokat a helyszíneket, ahol már szerettél valakit. Testileg.
A lehetőségek száma véges ugyan, de azért bőséges. Amellett, hogy szexuális irányultságodat megjelölheted, módod van arra is, hogy közzé tedd, belső vagy külső helyszínen esett meg a dolog, sőt azt is, milyen pozícióban.
A 2009 óta működő portálon lassacskán kirajzolódik a világ szex-térképe, ami meglehetősen érdekes következtetésekre ad alkalmat. Kiderül például, hogy Európában – sőt, talán az egész világon – a lengyelek állnak az élen, és sajátos módon az északi népek mindenütt aktívabbak a délieknél. Ez utóbbi megállapítás egyébként több, korábban napvilágot látott elemzésnek ellentmond, mint jelesül a Durex felmérésének, amely szerint szexuális aktivitás terén a görögök állnak az élen – hát, itt a hellének nemigen rúgnak labdába.
Ezek után nem mondhatunk mást: Hajrá magyarok, mutassuk meg a világnak, hogy jobbak vagyunk lengyel barátainknál!

Vélemény, hozzászólás?