Jeremy Clarkson szexbotránya ezzel a nővel

A Top Gear műsorvezetőjét Hugh Grant volt barátnőjével hozták össze a Twitteren, de az orwelli keménységű brit törvények miatt kérdés, valaha kiderül-e az igazság? Vagy akár kiderül-e, hogy kiderülhet-e az igazság. Megmagyarázzuk. Bonyolult történet következik, többségükben meg nem nevezett hírességekkel, és némi (ígérjük, még elviselhető mértékű) brit jogmagyarázattal.

A szereplők: Jeremy Clarkson, a Top Gear műsorvezetője (itt írtunk róla korábban, no meg itt is). Jemima Khan celeb, Hugh Grant volt barátnője, dúsgazdag örökösnő. A többiekről a nevüket sem lehet tudni (majd később megmagyarázzuk, miért), de van köztük híres (és házas) futballista, színész, sztárszakács és még valaki, akiről semmit sem lehet tudni.
Mielőtt a kommentelők szétszednének minket, gyorsan adunk egy gyorstalpaló kurzust a vonatkozó brit törvényekről, (remélhetőleg) megmagyarázva, miért is nem tudunk ennél konkrétabbat írni.
A szupervégzés – A helyzet az, hogy Nagy-Britanniában két, a médiát bizonyos értelemben cenzúrázó jogszabály létezik. Az egyik az úgynevezett injuction (nevezzük eltiltásnak, végzésnek), amikor a bíróság eltiltja az adott sajtóterméket bizonyos információ közlésétől. Idáig világos, ilyen előfordul máshol is.
Létezik ugyanakkor egy úgynevezett super-injuction is, ami egy olyan szupervégzés, ami attól is eltilt egy adott sajtóorgánumot, hogy megírja azt, hogy nem írhat meg valamit. Tehát a meg nem írás ténye sem közölhető.
Nem csoda, hogy egészen 2009-ig erről a jogszabályról gyakorlatilag az érintetteken kívül senki sem tudott (hiszen nem lehetett megírni), akkor a Guardian egy cikke robbantotta ki a botrányt.
Elnézést a rövid kitérőért, vissza is térünk eredeti témánkhoz, de a sztori könnyebb érthetősége kedvéért muszáj volt a jogszabályi hátteret tisztázni.
Gyűlölködő üzenetek – Történt pedig, hogy a minap a Twitteren megjelent egy bejegyzés, amiben azzal vádolják meg Jemima Khant, hogy több más hírességgel együtt ún. szupervégzést kért a bíróságtól, hogy ne írhassák meg a számára kényelmetlen állítólagos félrelépését Jeremy Clarkson BBC-műsorvezetővel.
A dúsgazdag örökösnő (egyúttal hivatásos celeb) most azt panaszolta fel, hogy mióta ez a (szerinte természetesen igaztalan) hír megjelent róla, gyűlölködő üzeneteket kap ismeretlenektől. Írt neki Jeremy Clarkson („Különös. Biztos vagyok benne, hogy emlékeznék rá, ha lennének rólunk fotók.”) és a műsorvezető felesége is.
„Felébredtem és egy borzalmas rémálomban találtam magam” – tette még hozzá Jemima Khan, aki azt állítja: maga a tény, hogy a híresztelés megjelenhetett, bizonyítja, hogy neki van igaza és nem kért szupervégzést. (Ebben pusztán logikai alapon lehet valami…)
„OMG- Az a pletyka járja, hogy szupervégzést kérve akadályoztam volna meg, hogy rólam és Jeremy Clarksonról készült ’intim’ fotók kerüljenek napvilágra. NEM IGAZ!” – tette közzé a Twitteren még vasárnap, majd egy perccel később hozzátette: „Nincs szupervégzésem, tegnap este Jeremyvel és a feleségével vacsoráztam. Twitter, elég!”.
Titokzatos hírességek – Nem Jeremy Clarkson és Jemima Khan az egyetlenek, akiket ez a bizonyos bejegyzés megvádolt. Van köztük egy nős futballista, aki szupervégzést kérve akadályozta meg állítólag, hogy az egyik korábbi Miss Walesszel folytatott viszonya kitudódjon.
A listán szerepel egy színész is, aki állítólag egy prostituálttal csalta meg a feleségét, egy sztárszakács, aki azt nem engedte megírni, hogy állítólag két korábbi munkavállalója beperelte, az egyik szexuális zaklatás miatt (is).
Végezetül ott van egy még titokzatosabb valaki, egy közszereplő, aki olyan erős szupervégzést kért és kapott, hogy egyáltalán semmit nem lehet nyilvánosságra hozni az ügyéről.
Szinte már halljuk a méltatlankodó olvasókat, hogy ilyet bárki írhat, és mi a bizonyíték minderre, ha egyszer semmit sem lehet tudni róla. Éppen ez az egész rendszer lényege (és éppen ezért született meg ez a poszt is): olyan homályt gerjeszteni bizonyos ügyek körül, hogy semmi ne derülhessen ki.
Más kérdés, hogy előbb vagy utóbb majdnem minden kiderül… Forrás: Kivultagasabb.postr.hu

Vélemény, hozzászólás?