Juli beavatása 2

Szóval ott hagytam abba, hogy megízleltem a geci ízét, ami valami fantasztikus új, és csodás érzéssel töltött el. Az elkövetkező napokban állandóan a Laci faszára gondoltam. Alig vártam, hogy újból alkalmam legyen érezni a meleg fanyar ízt a számba. Sajnos a férjem állandóan otthon volt, így csak álmodozni tudtam. Remegett a testem, a pinám tüzesen égett. Ha a Lacira gondoltam, ami nagyon gyakran előfordult, elöntötte a pinámat a forróság, és lucskosra nedvesedtem. Amikor a férjem közeledett hozzám, majdnem fölkacagtam. A kis farkát belémtolta a sötétben, és két húzás után már kész is volt. Nagyon nevetséges volt, de nem akartam kimutatni. Úgy csináltam, mint eddig mindig. Közben a Laci hatalmas faszára gondoltam, így olyan lucskos volt a pinám, hogy nem is nagyon éreztem a bennem munkálkodó kis farkat.
Az igazsághoz tartozik, hogy megpróbáltam számba venni a férjem faszát is, de úgy ellökött mintha meg akarnám enni. Így aztán már szinte őrjöngve kívántam a Laci gecijét. Egyik délután a férjem telefonált, hogy csak éjfél után jön haza, mert üzletfelei külföldi vendégeket visznek Szentendrére vacsorázni és Őt is meghívták. Majdnem sikítottam örömömben. Itt az alkalom! Sajnos a Laci nem volt otthon, és a mobilja is ki volt kapcsolva. Majdnem megőrültem! Ha most nem tudom elérni, megőrülök! Nem bírom ki! Teljesen magamba roskadtam. Aztán megláttam, hogy kigyullad a lámpa a szobájában. Vártam vagy fél órát hátha hív, de mivel nem tette, hát föladtam minden büszkeségemet és átmentem. Ott ült a számítógép mellett, és chatelt valakivel. Mint kiderült, volt egy szeretője a chaten.
Teljesen be volt indulva, és ahogy beleolvastam, a csaj is nagyon szenvedélyesen írt. Már majdnem basztak a neten. Laci meg volt fürödve, csak a köntöse volt rajta, alatta meztelen, és a farka keményen állt. Nem bírtam magammal, szétnyitottam a köntöst, lekuporodtam, és mohón szopni kezdtem a rég áhított faszát. Ő egyre mélyebbeket sóhajtott, a billentyűt egyre gyorsabban ütötte, a seggét emelgette, néha megmarkolta a hajamat, és ráhúzta a számat a faszára, aztán egyszerre elöntött a forró geci. Hatalmas adagot lövellt a számba. Folyt a szám szélén, nyeltem, és hatalmas orgazmusom volt. A pinám lucskosan tocsogott. A Laci ordított, mint egy oroszlán, megmarkolta a fejemet, és a még mindig hatalmas faszával keményen baszta számat ,a maradék gecit is kipumpálva. Közben újból elélveztem. Vadul baszta a számat és közben üvöltött, hogy: „Szopjál te kis kurva, nyeld a gecit, szétbaszom a szádat!”, meg ilyeneket. Teljesen bevadult, két kézzel markolt a hajamba, és úgy szájba baszott, hogy teljesen kiütötte magát, meg engem is. Kis szünet után ránéztem a chatre, és láttam, hogy a csaj is elélvezett. Szuper volt. Én is beszéltem a csajjal, elmeséltem mi történt, és megbeszéltük, hogy legközelebb együtt élvezünk a neten. Aztán, mivel még csak 3/4 11 volt bementünk a szobába és folytattuk.
Nem bírtam magammal. Teljesen be voltam vadulva. A Laci észre is vette, és kezelésbe vett. Hanyattfektetett, lehúzta a maradék ruhát is rólam, széthúzta a pinámat, és benyalt. Megremegtem, teljesen szét tettem a lábam amennyire csak bírtam, és átadtam magam a gyönyörnek. Mélyen bedugta a nyelvét a lucskos pinámba, szívta, szopogatta a csiklómat, közbe ujjazott. Tele élveztem a száját, amit láthatóan Ő is élvezett, mert szürcsölte és egyre jobban bevadult. Széthúzta a popsimat, és belenyalt a lukamba. Jujj, felállt a szőr a hátamon. Kicsit bedugta az ujját a popsim lyukába. Bizarr érzés volt, miközben szívta a csiklómat, és megint elélveztem.(ez volt a bemelegítés, mint később bebizonyosodott, amikor is a következő alkalommal birtokba vette a szűz popsimat.)
Aztán föltérdelt, megfogta a bokámat, szétfeszített, és belém hatolt. Fölsikítottam, kicsit fájt, de nagyon élveztem. Úgy látszik, a sikítás még jobban bevadította, mert egyre vadabbul baszott. Én meg sikítottam, dobáltam a seggemet, és hatalmasakat élveztem. Fölnyomta a combjaimat a nyakamba, és teljesen belém nyomta a hatalmas faszát. A méhemben éreztem. Hát mit mondjak? Úgy megbaszott megint, hogy elhagyott minden erőm és nem is tudom hányszor élveztem egymásután. Folyt a meleg geci a seggem partján, és tocsogott a pinámba. Megint teljesen kész voltam. Nem is tudom hogy mentem haza (sajnos). Szerencsére még nem volt otthon a férjem. Beálltam a zuhany alá, és engedtem magamra a forró vizet. Nem is tudom mikor jött haza a Pali(férjem),mert boldog álomba szenderültem.
Három nappal később délelőtt hívott a Laci. Otthon volt és kérte jöjjek át mert nagyon kíván. Elöntött a forróság, és persze, hogy mentem! Tudtam, hogy most sok időnk lesz, és ilyen még úgyse fordult elő, hogy a délelőttöt szeretkezéssel töltsem. Forró szenvedélyes csókkal fogadott. Fölhúzta a pólómat, beletúrta a fejét a melleim közé, szopogatta a keményen meredő bimbóimat, és dicsérte a testemet. Azt mondta, hogy fantasztikus nő vagyok, és nagyon kíván. Mesélt rólam a barátainak és teljesen be vannak gerjedve rám szeretnének megismerni.(mi lett ebből?) Nagyon kedves volt. Lassan levetkőztetett, messzebbre ment és nézte a testemet, dicsérte a melleimet, a fenekemet, a hosszú dús vörös hajamat. Közben odajött, csókolgatta végig a testemet. A nyelvével végignyalta a hátamat, le a popsimig. Remegtem a vágytól, a gyönyörtől.
Ő pedig csak kényeztetett. Azt mondta, engedjem el magam, és össze-vissza csókolt. Nyalta a hátamat, a combomat, a popsimat. Nagyon jó volt. Aztán egyre hevesebbek lettek a mozdulatai. Egyre jobban ölelt. Négykézlábra állított, és hátulról nyalta a pinámat, közben az ujjai, hol a puncimba, hol a popsimba jártak. Már én is teljesen izgalmi állapotba voltam. Élveztem, ahogy hátulról dugta a nyelvét a kelyhembe. Spriccelt is a szerelem nedve belőlem. Akkor a Laci fölültetett, erősen megmarkolta a fejemet, és odanyújtotta a rúdját. Nem kellett biztatni. Mohón vetettem rá magam, és engedtem, amilyen mélyen csak tudtam a torkomra. De bármennyire igyekeztem egy marok mindig kimaradt. A Laci megint egyre jobban beindult. Keményen belemarkolt a hajamba, és baszta a számat. Egyre ütemesebben. Néha kihúzta, és verte a számhoz, az arcomhoz, a nyakamhoz, aztán megint beleverte a számba. Mit ne mondjak nagyon élveztem.
Aztán egyszer csak éreztem hogy egyre jobban pulzál a hatalmas fasz majd egy erős szorítás és belespriccelt a torkomra. Ó nyeltem, ahogy tudtam, de kifolyt a szám szélén, le a melleimre. A Laci hatalmasat ordított, mint egy oroszlán, és a maradékot keményen belebaszta a számba. Persze közben számtalan orgazmusom volt. Megint konstatáltam, hogy imádom a gecit, és teljesen begerjedek a fanyar, olyan keserű mandula ízétől. Boldogsággal töltött el, amikor láttam, hogy teljesen kiélvezte magát. Kis pihenő és kajálás után jött a folytatás. Még elmesélem hogy mi történt.
Kajálás után megint egymásnak estünk. Nyalás, szopás, minden volt. Megint teljesen szétnyalt, tocsogott a pinám. Teljesen elhagyott az erőm, mikor is megint hanyatt feküdtem, a combjaim teljesen a nyakamba nyomva, a kemény fasz már vagy húsz perce baszta a pinámat, mikor még jobban fölnyomta a combomat, lökött még néhány hatalmasat, aztán lassan kihúzta és…egy lyukkal lejjebb lassan a sikamlós szétfeszített popsimba nyomta. Ki akartam ugrani, de nem tudtam. Lassan ki-be, ki-be, ki-be, egyre mélyebben baszta a szűz kis seggemet. Az első meglepetés után kezdtem élvezni a dolgot. Észre is vette és most már ütemesen baszta a seggemet. Kis idő után éreztem, hogy a meleg geci folyik belém. Ekkor a Laci még jobban rákapcsolt és a már kicsit lankadó faszával jól megbaszta a popómat. Hát így esett a popsim szüzességének elvesztése. Ha ez is tetszett, akkor van még egy sztorim, amikor partyba vittek.
[Történetek]

Vélemény, hozzászólás?