Kadhafi viagrával dugta a tinilányokat

kahafi_ezt_a_kurvat_is_megbasztaAz egykori líbiai diktátor éveken át azzal tévesztette meg a világot, hogy ő az első feminista arab állam vezetője, amiért több nyugati kitüntetést is kivívott magának. Majd kiderült, hogy eközben lányokat és fiúkat tartott háremében, akiket kínzott, megerőszakolt és megalázott.
Szoraját odavitték Kadhafihoz, aki egy vörös masszázsszékben ült egy távirányítóval. Szoraja megcsókolta a diktátor kezét, de az rá sem nézett, csak annyit kérdezett tőle, hogy honnan származik a családja. Zlitenből – felelte, de Kadhafi nem mutatott semmilyen érzelmet, csak annyit mondott, hogy „Készítsétek fel!”, majd elment. Két másik lányt küldtek be, az egyikük azt mondta Szorajának, hogy ne aggódjon, majd elmentek.  Amikor visszatértek, a karjánál fogva vezették vérvételre, majd szóltak neki, hogy vetkőzzön le, mert meg kell szabadulni a szőrzetétől. Meg is borotválták a karját és a lábát, de a szeméremszőrzetét meghagyták. Szoraja zavarban volt emiatt, de azzal nyugtatgatta magát, hogy ez biztos csak valami higiéniai dolog, mielőtt a Vezető elé vinnék. Az őrzői adtak rá egy köpenyt, és még mindig fegyverrel az oldalukon leültek tőle nem messze. Így várták „Moammer papát”. Arra a kérdésre, hogy Szoraja mikor mehet haza, azt mondták, hogy később, előbb felöltöztetik rendesen és kisminkelik, hogy megfelelően üdvözölhesse a gazdáját… A teljes cikket itt olvashatod el.
Politikus szexhírek: Politikusok is dugták Kamilló kurváit. Ronaldó is tanú Berlusconi szexügyében. Magyar LMBT személyek listája itt. Újabb kurva vallott a Berlusconi orgiákról. Újabb kurva vallott a Berlusconi orgiákról. Kabai Zoltáni képviselő arcába fröcskölt a geci a pornófilm forgatáson. A legszebb politikusnőket itt nézheted meg.