Keira Knightley csábít és vetkőzik

Azt már hetekkel korábban tudni lehetett, hogy a Coco Mademoiselle parfüm arca továbbra is Keira lesz. Sőt, a bevezető filmecskéből már azt is tudhattuk, hogy a színésznő egy Ducati motorra pattan majd, azt persze előre nem tudhattuk, hogy hová is tart a majd a reklámfilmben Knightley. Most azonban a teljes háromperces változat is elérhetővé vált, így már tudjuk, hogy a színésznő egy fotózásra igyekszik, ahol egy meglehetősen fülledt hangulatú jelenetben vetkőzéssel csábítja a fiatal, és tegyük hozzá, meglehetősen sármos fotóst.

Egyébként Keria Knightley-nak (25) új lovagra van szüksége. A színésznő és brit színész barátja, Rupert Friend (29) öt év után szakított.
– Igen, szakítottak. Sajnos, így mennek a dolgok – nyilatkozta a színésznő apja, a szintén színész John Knightley a brit The Sun magazinnak.
Keira és Rupert 2005-ben találkoztak először a Büszkeség és Balítélet című film forgatásán – ezért a filmért Knightley-t Oscar-díjra is jelölték. A pár évek óta együtt élt London belvárosában.
Az apa hozzátette: „Elég sokáig együtt voltak, és ennyi idő után nehéz szakítani. A lányom most a munkájára összpontosít.”
Keira a Vogue magazinnak adott legutóbbi interjújában azt mondta, hogy munkájának hírnév része még mindig nyugtalanítja egy kicsit.
– Még mindig nem viselem jól, ha felismernek. Ápolatlannak tűnő ruhákat és kalapokat viselek, és folyamatosan leszegem a fejem, így sokan azt gondolják, hogy abszolút lúzer vagyok, de az igazság az, hogy félénk vagyok.

Vélemény, hozzászólás?