Kelemen Annát pofánverte valaki?

Kelemen Anna üvöltve hozzávágott egy téglát a Blikk stáb kocsijának szélvédőjéhez. – Feldagadt arccal, furcsán puffadt és ferde szájjal, eszelős tekintettel indult meg a Blikk autóban várakozó stábja felé Kelemen Anna pornós celeb. Pénteken délután fél 2-kor kiengedték a „celeblétesítménnyé lett” Árpád kórházból Kelemen Annát, akit rejtélyes balesete miatt ápoltak a kórház traumatológiáján. A szőke botrányhősnő ugyanannak a férfinak a társaságában hagyta el az épületet, aki csütörtökön is betegágya mellett állt, amikor a Blikk ellátogatott hozzá.
Annácska már két nappal ezelőtt is ellenségesnek tűnt, de a kórház személyzete sem könnyítette meg a stáb helyzetét. A traumatológia munkatársai nem adtak felvilágosítást a volt playmate állapotáról, és ez pénteken sem változott: egyetlen ott dolgozó kivételével név nélkül sem vállalták a nyilatozatot. A kórház egyik munkatársától azonban megtudtuk, hogy Kelemen Anna mindenkivel nagyon kedvesen viselkedett, nem játszotta a dívát, nem okozott problémát. Úgy tűnik, ez a kijelentés csak addig állta meg a helyét, amíg a volt playmate a kórház falain belül tartózkodott, ugyanis, miután az épületből az autó felé haladva észrevették kísérőjével a Blikk fotósát, Annácska megvadult, hangosan szitkozódni kezdett, és válogatott sértéseket kiabált a stáb felé. Persze a történet nem állt meg ennél a pontnál: Annácska és kísérője irányt váltott, és a stáb felé indultak. Miközben a volt playmate férfi kísérője a vezető felőli ajtónál állva követelte a fényképezőgépet, Annácska felkapott egy szegélytéglát, és a szélvédőhöz vágta, amely megsérült, és – pusztán a szerencsének köszönhetően – nem tört be.
– Rohadjatok meg, szemetek! – kiabálta támadás közben a botrányhősnő, akit kísérője próbált csillapítani. A követelődzés csak azután csendesedett, miután közöltük vele, rendőrt hívunk. Ekkor a páros rohanvást indult autója felé; beszálltak, és elhajtottak.
A Blikk csapatának volt szerencséje közelebbről szemügyre venni és megörökíteni az Annácska arcán keletkezett sérüléseket, ám a lapunk által megkérdezett, névtelenséget kérő igazságügyi orvosszakértő ezek alapján nem tudta megállapítani, hogy az egykori playmate sebeit ökölcsapás vagy véletlen baleset okozta. Annyi bizonyos csak, hogy az egykor címlapokban fürdő Kelemen Anna egyre lejjebb csúszik a lejtőn. Azon túl, hogy újabban igénytelen szexjelenetekben veti be kissé meghízott testét, a tarifáját is kénytelen volt lejjebb engedni: ezer euró helyett ma már potom negyvenezer forintért elégíti ki ügyfeleit egy óránát.
Két évet kaphat a tégladobálásért: Az ügyvéd úgy véli, Kelemen Anna téglás akciója garázdaságnak és/vagy – ha az okozott kár meghaladja a húszezer forintot – rongálásnak is minősülhet, amiért akár két két év börtönbüntetéssel is sújthatja a bíróság. – Úgy gondolom, hogy mindenképpen figyelembe kell venni az előéletét is – utalt a másodfokú ítéletre, amelyet 2009-ben hozott a bíróság Anna elaltatott ebének ügyében. Annácskát akkor hat hónap, két évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték, mert tétlenül nézte, ahogyan Zeusz a szomszédjában élő idős aszszonyt marcangolja. Ha a volt playmate-et bűnösnek találná a bíróság garázdaság és/vagy rongálás bűntettében, akkor amellett, hogy akár 2-2 év börtönbüntést is kaphatna ezekért, még a korábbi, hat hónap felfüggesztett börtönbüntetését is le kellene töltenie. Hír, fotó forrás és további képek: Blikk.hu

Vélemény, hozzászólás?