Kínok-kínja SM történet

Renáta barátnőm egy húsz éves, főiskolás lány. Hosszú, barna hajú, arcocskája babaarc, alakja kifogástalan. Pár hete otthagyta barátja, ezért mostanában kissé szomorkás a hangulata. Egyik este barátnői unszolására elmegy szórakozni, bár nem sok kedve van hozzá. Később ezért az alkohol hatására feloldódik, s az egész éjszakát átmulatja. Hajnalodni kezd, ezért elindul egyedül hazafelé, a kollégiumba. Az alkohol hatására azonban az utcán rosszul lesz. Renáta lassan nyitja ki szemeit, még kába az elfogyasztott alkohol után. Gyomra enyhén émelyeg. Fekvő helyzetben van, megpróbál felállni, de nem tud.
Látása lassan kitisztul. Mezítelenül fekszik egy nőgyógyászati vizsgálóasztalhoz hasonló asztalon. Kezei, lábai széttárva kikötözve, szájában pecek.
Feje megemelve, közepes nagyságú, formás mellei felett néz át terpesztett lábai között. Egy orvosi szobára emlékeztető helyiségben van. A szobát mesterséges fény világítja meg. Pár szék, egy asztal, szekrények vannak a szobában. Az egyik sarokban mosdó, mellette WC. Vele szemben egy csukott, fehér ajtó van. A jobb felső sarokban egy ipari kamerát pillant meg. Nem tudja, hogy hol van, ideges és félelmet érez. Arra gondol, hogy valami baleset történhetett vele, és egy kórházba került. Ám akkor miért van kikötözve és kipeckelve a szája?
Ébredése után nem sokára nyílik a szoba ajtaja. Egy férfi és egy nő lép be. Mindkettőn fekete, testhez simuló ruha, és fekete álarc van. A férfi erős testalkatú, kigyúrt, rövid, fekete hajú. Renáta szerint úgy negyven éves lehet, bár arcát nem látja. A nő rövidre nyírt, szőke frizurát visel, de most felvesz egy hosszú, fekete hajú parókát rá. (Ez jobban is áll neki.) Alakja jó, és harminc éves már elmúlt. A férfi leül az egyik székre, míg a nő a szekrényből eszközökkel megrakott tálcát vesz elő. Egy széket tesz a megkötözött lány lábai elé, és leül rá. Renáta rémült szemekkel figyeli, hogy mi történik, a pecek miatt megszólalni sem tud. A nő észreveszi félelmét, és odaszól neki:
– Még nincs miért aggódnod, most csak előkészítünk a játékra.
A nő egy elektromos nyírót vesz kézbe, és levágja a lány fanszőrzetét. Amikor ezzel készen van, habot tesz a puncira, és simára borotválja. A csupasz puncit ezután kissé csipő folyadékkal kenni be. Megborotválja még a lány hónalját és lábait is, hogy teljesen szőrtelenítse testét, bár a lány pár napja már borotválta őket. Amikor befejezi, fogja a tálcát és elviszi. A férfi közben feláll, fehér köpenyt vesz magára, és gumikesztyűt húz. ő egy kis kerekes asztalkát tol a lány mellé.
– Most kitisztítjuk a popsid kicsinyke lyukacskáját – mondja kissé mosolyogva.
Ezek után hozzálát a műveletnek. Síkosító krémmel keni be kesztyűs újjait, majd óvatosan benyúl a lány végbelébe. Renáta ekkor kicsit felnyög. Szépen bekeni a popsi belsejét is krémmel. Egy ujjnyi vastagságú műanyag csövet vesz elő, erre is tesz egy kis krémet, majd betolja a lány fenekébe. Renáta erősen nyög, kényelmetlenül érzi magát.
A széket elviszi a férfi és egy nagy tölcsért helyez a lány lábai közé. Az asztalt megemeli a feje felöl, így feneke a tölcsér felé néz. A műanyag cső végére folyadékkal teli ballon kerül, amit a férfi felemel, majd megnyitja a ballon csapját. Renáta érzi, ahogy a langyos folyadék beáramlik testébe, és ahogy egyre fogy a ballon tartalma, úgy nő a feszítő érzés a lány hasában. Amikor már nagyon elviselhetetlen a folyadék nyomása, akkor a férfi kihúzza a csövet a lány fenekéből.
A szennyes folyadék nagy nyomással áramlik ki Renáta beleiből a tölcsérbe, megkönnyebülést okozva a lánynak. Ezt a műveletet még párszor elvégzi a férfi rajta, míg megfelelően tisztának találja. Majd egy vékony csövet vesz elő, ezt is bekeni a krémmel. A lány punciját széthúzza, húgycsőnyílását vattával letörli.
– Most egy katétert helyezek fel. Ez után csak ezen keresztül tudsz pisilni, de így, majd meglátod, könnyebb lesz tágulnod.
A csövet elkezdte feltolni a lány húgycsövébe. Renáta égő, szúró fájdalmat érez, ahogy lassan halad a cső, közben sziszegő hangot hallat. Egyszer csak a cső másik végén vizelet kezd el folyni. A férfi megvárja, hogy kiürüljön a lány hólyagja, bár a beöntésnél a pisi többsége már távozott. Rövidre vágja a katéter végét és egy csapot szerel rá. Majd a lány derekára, nyakára, csuklóira és bokáira fémkarikákkal ellátott szíjak kerülnek. A két bokabilincset rövid szíjjal kötik össze, majd eloldozzák a lányt az asztalról. Két kezét erősen megfogva a derekához erősített ővhöz erősítik.
Felállítják, lábára magassarkú cipő kerül, szemére pedig kötés. Renáta egyre jobban fél, érzi, hogy nemsokára kellemetlen dolgok érik. Semmi kétsége nem volt afelöl, hogy ő most fogoly, és fogvatartói biztosan szadisták. Matatnak a nyakánál, majd rántást érez, ebből tudja, hogy mennie kell. Lassan vezetik, hisz a lábán lévő béklyó miatt nem tud nagyokat lépni. Egyszer megállnak, a lány beszélgetést, tányérok csörgését hallja. Kezét felemelik és kikötik, majd leveszik a szemkötést. Egy nagyobbacska terem közepén van. A teremben pár asztalnál álarcos férfiak és nők ülnek, előttük étel, ital. Mögöttük kikötözve meztelenül egy másik lány áll.
A szoba másik felében furcsa berendezések és eszközök vannak elhelyezve. És a falakon tükrök is függnek. Renátának nem sok ideje van a körülnézésre, mert meghallja a nő hangját.
– Hölgyeim és uraim! Bemutatom önöknek Renátát, aki húsz éves, és először vesz részt játékunkon.
– Rakd terpeszbe a lábad! – mondta parancsolóan a férfi.
Renáta terpeszbe áll. A férfi a bokáihoz hátulról egy rudat erősít, ami terpeszben tartja a lány lábát. Kezeit ezután a háta mögött összekötik és egy kötéllel elkezdik felfele húzni. A lány akaratlanul is derékban előredől. Megvárják, míg felső teste vízszintes lesz, és kikötik a kötelet. A nyakörvébe lánc kerül, amellyel összekötik a lábat terpesztő rúd közepével. Most a lány szétterpesztett lábakkal, rájuk merőleges testtel és hátrafeszített kezekkel áll. A teste erősen megfeszül, szép feneke kidomborodva várja, hogy mi történik vele. A férfi a háta mögé lép, és kezével rácsap a popsira.
– Szép feszes fenék, mindjárt megdolgozzuk.
Renáta pánikba esik, nagyon kiszolgáltatottnak érzi magát, rángatózni kezd, majd úrrá lesz rajta a sírógörcs. A férfi és a nő egy szekrényhez megy, egy kis keresgéles után a nő kezébe egy lovaglókorbács, míg a férfiéba egy többágú bőrkorbács kerül. A férfi a lány mögé áll, míg a nő megfogja a lány fejét és kiveszi a pecket a szájából. Renátába ekkor éles fájdalom nyilal, és hangosan felsikít. A férfi lesújtott a fenekére a korbáccsal. A közönség hangos ovációval nyugtázza a lány sikítozását. A nő és a férfi felváltva sújtanak le a pirosodó fenékre. Renáta pedig csak sikít, egyre jobban sír és rázza köteleit.
Mind jobban sajog a teste hátulja, legszívesebben kiugrana, vagy legalább megdörzsölné fájó testrészét, de erre nincs lehetősége. A férfi oldalra áll, és a lány hátát kezdi verni. Néha a korbács szíjainak csapkodó vége a lány csöngő melleit is éri. Renáta számára egyre kibírhatatlanabb a fájdalom, már nem csak a feneke és háta, hanem az egész teste fáj a természetellenes kikötözés miatt. Úgy érzi, hogy már hosszú ideje kínozzák. Egyszer csak abbamaradnak az ütések. Visszakerül a lány szájába a pöcök. Leoldozzák a még mindig hevesen síró lányt, majd a rövid szíjat rákapcsolják bokabilincseire és a pórázzal a másik kikötözött lány mellé vezetik és őt is a fal mellé kikötik. A másik lányt pedig kioldozzák és a terem közepe felé viszik. Renáta még hevesen szipog, de lassan megnyugszik, teste még mindig fáj, de már a környezetére is képes figyelni. A terem közepén levő másik lányt figyeli meg. Egy álványzaton iksz alakban fejjel lefelé kötötték ki. huszonöt év körüli lehet, erősebb testalkatú, mint Renáta. Kissé magasabb is, mellei nagynak mondhatóak, most éppen lefelé csüngnek, majdnem eltakarva a lány egyébként szép arcát. Haja hosszú és ébenfekete színű. Renátánál nagyobb puncija szintén borotvált és neki is egy katéter csapja áll ki puncijából.
– Most folytatjuk a játékot, de már Ritával – mondta hangosan a nézők felé a szőke nő.
A kikötözött lány mellei elé két függgőleges fémrúd kerül, combjára kis fémkarikával ellátott szíjat csatolnak. A férfi a lány elé térdel, és kezével elkezdi maszírozni a lány mellbimbóit. Amikor megmerevednek, csipeszt tesz rájuk. Rita sikít egyet. Ezután a puncija nagyajkaira is csipeszek kerülnek. Mindegyik csipeszre zsineget kötnek. A melleket a csipesznél fogva vízszintes helyzetbe állítják és a fémrudakhoz kötik ki a csipeszeken levő zsinegeket. Az ajkakat pedig két oldalra széthúzzák, majd a csipeszek madzagjait a combra csatolt szíjak karikáihoz rögzítik. Renáta már nem érzi fájó testét, egyre jobban leköti a terem közepén zajló esemény.
Csak most veszi észre, hogy mellbimbói meredeznek, és hogy nemiszerve nedvesedik. De az asztaloknál ülő párok is közelebb húzódtak egymáshoz az izgató látvány hatására. A férfi egy szíjas ostort vesz a kezébe, majd a felfüggesztett lány elé áll és ostorozni kezdi. Az ütéseket a combjai belső oldalára és a puncijára helyezi. Rita jajgat, átkozódik az ütések közben. Renáta észeveszi, hogy Rita mögötti tükörben látszik a lány hátulról is. Az ostor szíja minden ütéskor rásimul a testre, és a fenekén is egyre több pirosló csík látszik. Már lassan több mint öt perce záporoznak a csapások. A lány egyre halkabban jajgat, szemében könny csillog.
A férfi most kétszer úgy célozza a lány punciját, hogy az ostor hegye csípje meg. Rita mindkétszer fájdalmasan, hangosan feljajdul. A férfi befejezi a verést. A szöszi nő vékony, rugalmas pálcával Rita oldalához áll, és kifeszített melleire sújt le. A lány velőtrázóan sikít, mikor melleibe mar a fájdalom. A nő négyet vagy ötöt üt, mindannyiszor fájdalmas hangok szakadnak fel a lány torkán. A nő is befejezi a vesszőzést, de a kínzásnak még nincs vége.
A lány szájába pöcök kerül, hüvelyébe viaszgyergyát dugnak, és mindkét mellére viaszmécsest helyeznek. Meggyújtják őket és lekapcsolják a terem világítását. A fények imbolygásából és a halk, nyöszörgő hangokból lehet tudni, hogy mikort cseppent a forró viasz Rita testére. Szerencsére nem várják meg, hogy leégjenek a gyertyák, már hamarabb felkapcsolják a világítást, és elfújják a lobogó lángokat. Ritát leszedik a tartóról, szemét bekötik és elvezeti a nő. A férfi Renátához megy, és szintén elfedi szemét, majd pórázánál fogva elhagyják a termet. Renáta lábát béklyózó szíj, a szemfedő és a szájpecek lekerül. Egy kicsiny, ablaktalan cellában találja magát. A szobában WC és tusoló, kis asztal székkel és egy ágy található. Az asztalon egy tálcán étel van.
A szoba egyik sarkából kamera figyeli a lány minden mozdulatát. Nincs kedve enni. Gyorsan letusol, majd meztelen az ágyba bújik. Fejében egyre csak kavarognak a gondolatok. Még mindig az átélt élmények hatása alatt van. Meggyötört teste már nem annyira fáj, de lelke még mindig háborog. Nagy nehezen azért sikerül elaludnia. Az ébredés után eléggé eseménytelenül folytatódik a nap. Megkapja háromszor ételét, és most már enni is van ereje. Egyszer csak nyílik a cella ajtaja, és a férfi lép be. Visszakerül a szájpecek a szájába, a béklyó a lábára. A férfi beköti a szemét és Renáta megindul magassarkú cipőin a pórázon vezetve a férfi után. Először megint kitisztítják a popsiját, majd elvezetik és végezetül kikötik egy fal mellé. A hangok alapján rájön, hogy a falhoz már más is rögzítve van. Aztán hangokat hall, emberek érkeznek, beszélgetnek és étkeznek. Aztán lekerül szeméről a kötés. Ugyan abban a teremben van, amiben már megkínozták. Az asztaloknál már megint álarcos emberek ülnek.
Egyre jobban úrrá lesz rajta a félelem. A mellette levő lányt, Ritát, kivezetik a terem közepére, ahol már egy igen érdekes szerkezet áll.
– Hölgyeim és uraim – szólalt meg a szőke nő – az itt látható eszközt, amelyet majd Ritán próbálunk ki, mi Nyúlnak neveztük el, majd mindjárt megtudják, hogy miért.
Aztán elkezdi bemutatni a szerkezetet. Az egész egy kerékpárra emlékeztet. A nyeregre felülve egy pedállal lehet működetni a masinát. A pedál áttételeken keresztül egy vízszintesen álló műfalloszt mozgat előre-hátra. A szerkezet elé görgőkön guruló, szíjakkal felszerelt lapot lehet tenni, amit a „kerékpár” szarvához lehet rögzíteni, és azzal a görgős, kissé kipárnázott falapot lehet a falloszhoz közelíteni vagy távolítani. Renáta érdeklődve figyeli a színpadot, egy kicsit izgatónak találja a szerkentyűt. Ritát előkészítik. Nágykézláb, terpesztett lábakkal az alsó lábszárán és a könyöke fölött a kezét rögzítik a guruló zsámolyhoz. A férfi bekeni krémmel a lány hüvelyét, majd a műpéniszt is, ami nagyságra megfelel egy férfi péniszének, síkossá teszi.
A zsámolyt rögzítik a szarvhoz. A férfi beigazíta Rita fenekét, majd ajkait széthajtja, és bevezeti a hüvelybe a szerszámot. A szerkezetet úgy fordítják, hogy a lány arccal a nézők felé nézzen, majd kiveszik a szájából a pöcköt. A nő felül a nyeregbe és lassan hajtani kezdi a pedált. A lány nem szól semmit, egy idő után úgy tűnik, hogy még élvezi is. A szőke nő belegyorsít, egyre nagyobb ütemben tekeri a pedált. Közben a férfi a szerkezetet úgy fordítja, hogy a nézők lássák Rita ülepét.
Renáta látja, hogy a lány puncija egyre pirosabb színben játszik. Rita hangján egyre jobban hallatszik, hogy már kellemetlen neki ez a „játék”. A nő ekkor a kormánnyal egyre jobban ráhúzza a görgős zsámolyt a gépre. A fallosz mind mélyebben hatol a lány vaginájába. A lány torkán egyre fájdalmasabb hangok törnek fel, kétségbeesetten próbálna szabadulni szorult helyzetéből, de ez nem sikerül neki. A nő egyre hevesebben hajtja a pedált, a pénisz egyre nagyobb sebességgel mozog előre-hátra. Renáta mostmár érti, hogy miért is hívják e pokoli szerkezetet Nyúlnak.
A lány teste csupa veríték, de hüvelye annál szárazabb, már szinte égeti a műfasz puncija belsejét. A nő lassabban kezdi hajtani a pedált, majd meg is áll. A megkínzott lányt leemelik a zsámolyról, de megpróbáltatásainak még nincs vége.

Vélemény, hozzászólás?