Kínvallatás

Elképzelem, hogy a maffia kezébe kerültem és csak én, mint véletlen tanú, tudom, hogy a bűnbanda fekete gyereke, aki le akart lépni a pénzzel, hová rejtette azt (tegyük fel, hogy csomagmegőrzőbe). Te pedig, mint nehézfiú, megpróbálsz szóra bírni.
Teljesen meztelenül hátrakötött kézzel állok az előszobában. Nagyon meg vagyok ijedve, hiszen a bűnözőkkel eddig csak filmen találkoztam. Tudom, hogy olyat láttam, amit nem lett volna szabad. Tudom, hol van a fekete táska, de elhatároztam, nem fogom elárulni. Meg szeretném tartani magamnak a tartalmát.
A szemem be van kötve, sötétség áthatolhatatlan felhője borul rám. Fülelek, megpróbálom kitalálni, hová viszel, mit akarsz velem csinálni. Hallom, hogy nyílik az ajtó, megragadod a vállam, és durván betaszítasz a pincébe. Meztelen talpam megcsúszik a hűvös kövön, a lökés ereje majdnem a földre dönt. Megragadod a hajam és így vezetsz magad után. Nem látom, mit akarsz velem tenni, egyre izgatottabban várom a folytatást. Félek is, de elhatároztam, hallgatni fogok. Ismét előrelöksz, a hasam hozzáér valami kemény, hosszú, cső alakú tárgyhoz. Ez csak egy rúd lehet, de miért áll a rúd vízszintesen? Tartja valaki, hiszen a kettőnk okozta zajokon kívül semmit sem hallok. Ismét taszítasz rajtam egy nagyot, én pedig, ahogy kényszeredetten ismét a rúd felé lépek érzem, hogy ráléptem valamire. Nem tudom, mire, csak azt érzem, hogy olyan húsz centivel magasabb a padlótól. Az újabb lökésnek engedelmeskedve fellépek erre az emelvényre. A rúd, ami valószínűleg a falból áll ki, most a lábam közé kerül.
Szeméremajkaim szinte súrolják a rudat, ami kéjes, de ugyanakkor furcsán idegen érzéssel tölt el, lábujjhegyre emelkedem.
Kioldozod a csuklóimat, de csak azért, hogy a kezeimet kétoldalra, a fejem felé tudd kötni. Itt állok valamilyen emelvényen, lábujjhegyen egyensúlyozva, kezeim kétoldalt kikötözve, a könyököm szinte behajlítani sem tudom. Nem tudok rájönni, mit tervezel, nem tudom mi a terved velem, arra figyelek, hogy a láncaimra kapaszkodva távol tudjam magam tartani a rúdtól, de kevés sikerrel.
Hirtelen zajt hallok, mintha belerúgnál valamibe, a lábaim alól kiszalad a talaj. Testem visszazuhanna a padlóra, de a lábaim között feszülő rúd megtart. Nagyon erős, tompa fájdalmat érzek, mintha a hüvelyem bele akarna fúródni a hasamba. Felkiáltok, eddig talán még meg sem értettem, de a vallatás már elkezdődött. Megpróbálom magam feljebb húzni a csuklóimat fogva tartó lánc segítségével, enyhíteni szeretnék a hirtelen fájdalmon, de ekkor lesújt rám a korbács. A hátamat marcangoló fájdalom megismétlődik, összerezzenek. Nem beszélsz hozzám, nem kérdezel semmit, csak a korbács egyre sűrűbb suhogását hallom, annak égető simogatását érzem. Kétségbeesetten próbálom elkerülni a csípő bőrszíj ütéseit, mozogni nem alig tudok, minden kísérletemre a rúd egyre erősebben horzsolja szeméremajkaimat. Már nem tudok néma maradni, először csak nyögdécselek, majd a könnyeimmel egy időben felhangzanak sikolyaim is. A kettős fájdalomtól hajtva balra billenek, de olyan erősen, hogy félig lecsúszom a rúdról, bal lábam földet ér.
A korbácsütések azonnal abbamaradnak. Hallom bosszankodásod, amint odalépsz hozzám, és durván megragadod a hajam. A hajamnál fogva rángatsz vissza eredeti pozíciómba, én pedig nyögdécselve, a láncaimba kapaszkodva próbálom testem a kívánt helyre emelni.
Várom a további korbácsütéseket, de nem hallom a korbács süvítő hangját. Mi következik, hiszen tudom, hogy még nem szabadulhatok. Gyufa lángja lobban, majd megérzem az égő gyertya ismerős illatát. Először nem is jut el a tudatomig, honnan az újabb fájdalom. Csak egy kis idő elteltével tudom azonosítani szenvedésem újabb forrását, a talpam alá helyezett gyertyát. Forró levegő öleli körül a talpaimat, kapálózni próbálok, de hiába, a gyertya perzselését nem tudom elkerülni. Kínlódva vonaglom tovább, miközben a rúd egyre kegyetlenebbül dörzsöli lábam közét. Ekkor ismét lecsap a korbács. Jaj, ez már sok. A második és az azt követő ütések egyre nagyobb kínhoz juttatnak. Nem tudom, mit tegyek, csak szabadulni akarok a fájdalomtól, jaj, csak legyen már vége. De a korbács csak csattog a már egy egészként ordító hátamon. Könnyeim ismét elerednek, sikolyaim egyre erősödő visszhangja tölti be a pincét. Lábaimat a fenekemhez szorítva próbálok szabadulni a gyertya hőjétől, de nem tudok sokáig így maradni, a rúd kínzó érintése szinte elviselhetetlen.
A korbácsolás szünetében felhúzom testemet a kezemet fogva tartó láncokon. Hallom gúnyos nevetésed, ahogyan figyelve erőlködésemet mulatsz kínjaimon. A korbács továbbra is várat magára. Karizmaim egyre gyengülnek, vissza – visszaengedem testem a rúdra.
Megragadod a bal mellemet, erősen megszorítod, és egy csipeszt helyezel a mellbimbómra, ugyanezt megcsinálod a jobb mellemmel is. Mozdulataid nagyon gyorsak szinte egyszerre érzem a mellbimbóimba berobbanó fájdalmat. A csipeszeket meghúzod a falból kiálló rúd vége felé, a rámtörő fájdalomnak engedelmeskedve, ameddig csak lehet előrehajolok.
Már nem érzem, a talpaimat perzselő gyertyák kínzó hőjét. Mire készülhetsz, azért könyörgöm magamban, hogy gyorsan csináld, minél előbb le szeretnék kerülni erről az átkozott rúdról.
– Jaj, ezt ne, ezt így nem bírom! – kiáltom megszegve némasági fogadalmamat, ahogy a forró viaszcseppek potyogni kezdenek megkínzott hátamra. A forró viasz érintését, mint egy lávafolyamot érzem. Nagyon, nagyon szenvedek. Szabadulni próbálok, de a rúd, az a kegyetlen rúd ismét belémmar, fogvatart, a mellbimbóimat összepréselő csipeszek sem tétlenkednek.
Az égető cseppeknek mégsem tudok ellenállni apró, hirtelen mozdulatokkal rángatózom, a tűzgolyó minden egyes érintésére. Ismét könyörögni kezdek hozzád kegyelemért, de Te nem figyelsz rám, nem hagyod abba a vallatást.
Nem tudom mennyi ideig tartott az olvadt viasz támadása, bekötött szemmel, a sötétben csak a fájdalmat éreztem. Amikor a gyertya forró nyála már nem kínoz tovább remegve arra gondolok, hogy most még meg fogsz vesszőzni, le fogod verni a már megszilárdult viaszt a hátamról. Nagyon félek az újabb vesszőzéstől, tudom, hogy nem fogom mozdulatlanul kibírni, már előre érzem, hogy minden mozdulatomra megbüntetnek a mellbimbóimat harapó csipeszek.
De nem tudok tovább gondolkozni, a vessző csípése helyett sokkal rosszabbat tesztel velem. Felemeled a lábaimat, a szeméremajkaimra nagyon erős csipeszeket helyezel. Már nem nyögdécselek, már sikítok a fájdalomtól. De ez még mindig nem elég, érzem, hogy a szeméremajkaim megfeszülnek, majd szétszakadnak a csipeszek végére kerülő súlyoktól.
Most már mindenem fáj, bármit teszek, még akkor is, ha meg sem mozdulok a fájdalom erősödik. Most először gondolok rá, hogy el kell árulnom a rejtekhelyet. Mintha megérezted volna, hogy már a végső határ felé közelítek, megmarkolod a hajam, durván hátrafeszíted a fejem és a táska után érdeklődsz. Összeszedem minden erőm és hallgatok, tudom, még bírom, nem akarom elrontani a játékot.
De lehet, hogy tévedtem, érzékeny szeméremajkaimat már a rúd kegyetlen dörzsölése is megkínozta, most még a csipeszek és a súlyok is. Combjaimat megpróbálom széttárni, nagyon fáj, ahogy a csipeszeket még a lábam is szorítja.
Most jönnek a vesszőcsapások. Bármennyire is szenvedek a testemet feszítő eszközöktől, és bár tudom, hogy minden mozdulatom még több szenvedést okoz, nem bírok mozdulatlan maradni. Minden ütés annyira fáj, annyira éget. Már szinte nem is tudom, hol vagyok csak a mindent elsöprő kínt érzékelem. Nyögök, jajgatok, nem bírom tovább. El kell árulnom, mindent megteszek, csak könnyíts a szenvedéseimen, legalább egy percre, csak egy percre.
Sírva nyögöm ki a szót: csomagmegőrző, a csomagmegőrzőben van. Az ütések abbamaradnak. A testemet marcangoló csipeszek éles fájdalommal mondanak búcsút megkínzott testemnek. Leemelsz a rúdról, és a földre helyezel. Én csak fekszem, zihálva, még a könnyeimet sincs erőm letörölni. Az egész testem tűzben ég, tudat alatt még mindig nem merek megmozdulni. Szétfeszíted a lábaim, megpróbálom felemelni a fejem, hogy lássam, mi lesz a folytatás, de csak a sötétbe bámulok. Ja, igen, a szemem be van kötve, még mindig be van kötve. Ismét erős fájdalmat érzek a meggyötört szeméremajkaim tiltakoznak, a behatolás ellen, de a fájdalomba valami kéjes érzés is vegyül. Testem gondolkodás nélkül teszi a dolgát, fáradt csípőm megemelkedik, és hullámozni kezd. Hamarosan már csak izgatott lélegzetvételed hallom.

Vélemény, hozzászólás?