Kiss Daniella és az udvarhölgyek

Magyarország Szépe lett Kiss Daniella. Most a Sarka Kata-féle Magyarország szépe zajlott le, Kiss Daniellát választották 2015 legszebb lányának a Magyarország Szépe versenyen vasárnap, így ő képviseli majd az országot a Miss World 2015 nemzetközi döntőjén a kínai Szanjában.

kiss-daniella-bikiniben

A 21 éves királynő első udvarhölgyének a 21 éves Lepp Dorina Ágnest, második udvarhölgyének pedig a 19 éves Steingruber Virágot választotta a zsűri. A közönség is Kiss Daniellát találta a legszebb magyar lánynak ebben az évben.

magyarorszag-szepe-es-udvarholgyek

Idén is több mint ezer jelentkező közül választották ki azt a 16 lányt, akik vasárnap este a Duna csatorna élőben közvetített műsorában megmérkőztek a győzelemért. A programban a lányok a hagyományos bikinis és estélyi ruhás felvonulás mellett retró öltözetben és – a tavalyi évhez hasonlóan – nemzeti ihletésű kreációkban is megmutatták magukat.
A műsor zenei betéteiben közreműködött mások mellett Wolf Kati, Takács Nikolas, Pál Dénes és Kökény Attila, az est házigazdái Tatár Csilla és Harsányi Levente voltak. A Miss World szépségversenyt először 1951-ben rendezték meg, magyar résztvevő pedig 26 évvel ezelőtt szerepelt rajta először.