Köböl Anita videó

A BMF végzős hallgatója vagyok, júniusban készülök államvizsgázni. Emellett elkezdtem egy riporteriskolát, mert már gyerekként is arra készültem, hogy újságíró leszek. Ezzel az iskolával ez az álom most megvalósulni látszik. Jelenleg épp a szakdolgozatomat írom, egy kis kommunikációval vegyítve a műszaki vonalat.

Ennek az is az előnye, hogy imádok beszélni és beszélgetni, aminek köszönhetően rengeteg anyagot gyűjtöttem. Igazi Rák vagyok. Végtelenül szentimentális és naiv, na és persze családcentrikus. A kínai horoszkóp szerint patkány, amivel nem értek egyet. Ennek a jellemzője, hogy sötét járatokban szeret közlekedni, a külvilágtól elzártan. Ez egyáltalán nem így van. Lételemem az emberi kapcsolatok és a rengeteg utazás.