Luxuskurvák perverz férfiakkal, fülledt orgiákban

Kifinomultak, lélegzetelállítóan szépek, okosak és az ágyban is szenzációsak. Luxusprostik csak a leggazdagabbaknak. A krémnek, akik megengedhetik maguknak, hogy százezreket fizessenek ki egy menetért, vagy azért, hogy előkelő partikon stílusosan elegáns, fizetett nők társaságában jelenjenek meg.
A néhány évig tartó csillogásért és a látszólag könnyű munkáért azonban ezek a lányok nagy árat fizetnek. Ahogy egy 23 éves luxusprosti fogalmazott: „Amikor belevágunk, azt hisszük, ez csak a testről szól. De nem. Három éve árulom magam, és tudom, hogy soha nem szerezhetem vissza a lelkemet.” Nem mindenki érzi ezt így. Akadnak nők, akik számára a pénzkereset ilyen módja – állításuk szerint – nem okoz komoly sebeket. Vagy ha igen, még nem érzékelik a sokk miatt.
A luxuskategóriába tartozó prostituáltak olyan színvonalon élnek, amelyet csak kevesen engedhetnek meg maguknak. Ezek a lányok a fényűzés csillogó kellékei. Minőségi ételeket esznek, finom italokat isznak, és havonta akár hárommillió forintot is besöpörhetnek. Ha kell, akár több százezer forintot is kifizetnek egy ruháért, a menő plasztikai sebészek pedig személyes jó barátaik – évente többször is kés alá fekszenek. Úgy bánnak a testükkel, mint egy nemes ékszerrel, hiszen el kell adniuk azt. Ebbe az igazán magas kategóriába – egyes becslések szerint – az országban „dolgozó” prostituáltak csak egy százaléka tartozik, hiszen kevesen vannak, akik ezt az életszínvonalat megengedhetik maguknak.
Perverz férfiak, szex és az AIDS veszélye – de ezek mellett még jó néhány dolgot el kell viselnie egy luxuskurvának, aki mindent tűr a pénz mámorító hatalmáért. Szalai Vivien „Hamis gyönyör – egy luxusprostituált vallomása” című, nemrégiben megjelent könyvében kendőzetlen őszinteséggel lerántja a leplet arról a világról, amit eddig csak sejtettünk, de ilyen mélységekben nem ismertünk, s elárulta: milyen érzéseket keltett benne ez a találkozás.
Honnan jött az ötlet, hogy megírd ezt a történetet?
Szalai Vivien: – Évekkel ezelőtt ismerkedtem meg egy szórakozóhelyen a könyv főszereplőjével. Már akkoriban többször utalt arra, hogy olyan életet él, ami újságíróként engem érdekelhet. Mesélni akart, megosztani valakivel azt a sok mindent, amin fiatal kora ellenére átment. A közelmúltban találkoztunk újra, és akkor már konkrétan elmondta, hogy a testéből él, és elmeséli nekem a történetét. Eldugott kávézókban, parkokban találkozgattunk, és ő mesélt a titkairól. Gátlások és tabuk nélkül, hol provokatívan, hol fájdalmas őszinteséggel számolt be a pénz mámorító hatalmáról, a felső tízezerhez tartozó férfiak perverzióiról, a különleges vendégkör ellenére is fenyegető AIDS-ről… Ő röpített el gondolatban a gazdagok és híresek hálószobáiba, a fülledt orgiákra, a dubai sejk mesés palotájába, ahol a nők irtózatos dolgokon mennek keresztül.
– Mit lehet tudni erről a rejtett világról?
– Itt mindent pénzben mérnek. A rangot, a boldogságot és a szexet is. Egyes divatos partikon a meghívottak félmilliós ruhákban érkeznek, de ezer euróért bármikor szívesen megszabadulnak tőle, akár egy percnyi röpke kéjért is. Az ilyen eseményen megjelenő luxusprostituált státusszimbólumnak számít. Nyílt titok, hogy a felső tízezer tagjai és a hírességek között számos olyan férfi akad, aki tökéletes testű, fizetett szerető segítségével kívánja kiélvezni a megvásárolható szexuális gyönyöröket – a pénz nem számít! Ebben a vendégkörben egy menet ezer euró, viszont csak a fantázia szabhat határt az aktus mibenlétének – szégyenérzet vagy gátlások soha. A luxusprostituált csókolózik, tűri a perverziókat, és vállalja a kockázatot azzal, hogy nem használ óvszert…
– A könyv egy prostituált vallomása, vagy inkább botránykönyv akar lenni?
A Hamis gyönyör története egy luxusprostituáltról szól, az ő életén keresztül mutatom be ezt a világot. De a Hamis gyönyör nem pusztán botránykönyv, hanem egy regény könnyű nőkről, a lányukat boldogtalanságba hajszoló anyákról, boldogtalan, extrém szexre, és törődésre vágyó családapákról, férfiakról, akik az élvezetek hajszolása közben elfelejtenek udvarolni, szeretni és tisztelni a nőket, és mindenekelőtt a pénz mámorító hatalmáról.
– Azt mondod, hogy az egész igaz történet, de mégis, hogyan higgye el az olvasó, hogy ez nem csupán fantázia, hiszen konkrét nevek nem szerepelnek? Érdemes esetleg utánagondolni, hogy valójában kiket is rejtenek a karakterek, vagy alaposan elmaszkíroztad őket?
– A főszereplő legfontosabb ajánlólevele a megbízhatóság, a diszkréció. Éppen ezért semmi olyan információval nem szolgálok, nem szolgálhatok sem a könyvben, sem pedig semmilyen interjúban, ami alapján akár ő, akár pedig az ő kuncsaftjai felismerhetőek lennének. Sejteni persze sok mindent lehet, az nem baj… Ha a könyv elolvasása után elhiszik nekem, hogy ez egy hiteles írás, akkor jól végeztem a munkámat, hiszen érzékletesen adtam vissza a valóságot. Nagyon bízom benne, hogy így lesz. A történet kilencven százaléka valóságos, tíz százalék van kiszínezve, a férfiak lakása és szélsőséges jellemvonásai. Tovább a luxuskurva történetére a menő zenésszel.
További cikkek kurvák témában:  A kurvákhoz járók nagy része értelmiségi – A Facebookon elcsábította, majd kegyetlenül megerőszakolta – A nő csak baszni és kiszolgálni való sovinizmus – A férfiak szerint nem megcsalás a kurvázás – Kurválkodik a politikus felesége – Megtámadták a szűz pináját áruló Lillát – Szexmunkások szervezete 48 millió forint támogatást kap. További cikkek a témában: A galaci faszszopó kurvák olcsóbban szopnak – Kamionos gyilkolja az útszéli pár meurós prostikat – Mindent elveszíthet a két focista mert tinikurvát dugtak – Az orosz cári balett tinilányainak és madamjainak titkaiból – Baszdmeg az Olimpiq szex innováció oldalon – Magyar lány szüzessége eladó – Tinikurvák úgy öltöznek, hogy szellőzzön a picsájuk – TBC-s beteg kurva szopta a faszokat Miskolcon – A prostitúció egy mély gödör – Sztárok és luxusmadámok – Nem tetszik a celebkurváknak ha alázzák őket – Luxusprostik az egyetemen, a tandíjat összebasszák – Utcalányt csinált belőlem – Dubaiban ribanckodnak a magyar lányok 1.rész 2. rész 3.rész 4.rész – Lecsukták a 17 éves borsodi prostituáltat – Hármat szeretnék: a szádat, pinádat, seggedet – A kurvák a legjobb pszichológusok – Keleti Györyi kurválkodott – Megbaszom az összes kurvát – Mit tett Molnár Anikó a hercegségben kétmillióért? – Kurva vagyok üss kedvedre, szopass meg, bassz szét – Virtuális húspiac: partner, szexpartner, masszázs, domina – TBC-s beteg kurva szopta a faszokat Miskolcon – A legdurvább orgiák a sztárvilágban! – Kurva drága a kurva – Film a prostitúcióról: K1 – Lady Jenny domina testileg lelkileg megkínoz – Intim Center szexshop, Bp. Károly krt. 14. – Dughat egyet a győztes hacker – Ribancok masszázst hazudnak – Több tízezer magyar kurva külföldön – Kitálal Brunei szultán egyik háremhölgye – Kurvák hirdetőoldala a Szex-partner.hu – Stricik és megkéselt, eltört karú, letépett körmű örömlányok – A kiskorú kurvázós botrány után megbocsájt Ribéry neje – Dominák szolgái többnyire diplomások – Szexmunkásnő a mobilcég reklámarca – Szeretek baszni, szopni, ribanc vagyok
Focisták és kurvák: Macskának öltözött kurvákkal orgiáztak és kokóztak a focisták – Gianluigi Buffon is belépett a szexbotrányosok közé – Férfit tett magáévá Gera Zoli csapattársa – Becham tagadja Irma Nicit perre készül – Beckham és Fogarasy Mariannal modell flörtje – Beckhmam után Ronaldo – Dögösek az orosz futballisták cicái – A brazil világhírű focista kecskét dugott először – Platini ribanc feleségét csapattársa dugta – Fogarasy Mariann a focistákat szereti – A meztelen magyar modell Beckham után Ronaldóra hajt – Filmsztár lesz a Monacóban Bechammal összehozott magyar modell – Fogarasy Mariann kiválasztottja – Becham és Fogarasy Mariann modell flörtje – Ribéry kiskorú kurvás botránya ellenére is népszerű – A 19. labdarúgó VB-n prosti lesz tízezerszámra – Az anyósa tette hűtlenné a sztárfocistát – A legnagyobb focista szexbotrányok – Beckham egymilliót adott a bosnyák kurvának egy kúrásért – Lotyók miatt romokban Rooney karrierje – Lothar Matthäus neje félrekúrt – Varga és Merczel nőnek öltözött – A Chelsea focistája felkúrta csapattársa feleségét – Cselédlány kúrt a focista, elveszítettük az 54-es VB-t – A brazil focista kecskét dugott először – A legnagyobb focista szexbotrányok

One thought on “Luxuskurvák perverz férfiakkal, fülledt orgiákban

Vélemény, hozzászólás?