Madár Vera megszerette a vad motorosokat

A Jóban Rosszban stábja idén is a Harley Fesztiválon forgatott. Ezúttal is Bodolaiék utaztak Alsóőrsre a történet szerint, de most Gyöngyi és Emil is motoros kalandokba keveredik. Madár Vera először járt a fesztiválon és jócskán érte meglepetés. Madár Vera nem egy nagy motoros és a kétkerekűk szerelmeseit sem ismeri közelről. A TV2 sikersorozatának sztárja azonban a három napos forgatás után úgy érzi, magánemberként is ellátogat majd a Harley fesztiválra.
– Alapvetően óvatos duhajnak tartom magam, és félek is a motorozástól, mégis nagyon pozitív csalódás volt számomra ez a fesztivál. Úgy gondolom, hogy az emberekben hamis sztereotípiák élnek a motorosokkal kapcsolatban, pedig rendkívül összetartó és intelligens közösség. Teljesen más színben tűntek fel, ahogy megismertük őket, szerintem ritka manapság az ehhez hasonló összetartás. – árulta el Madár Veronika, aki először járt a Harley fesztiválon.
– Az biztos, hogy a jövőben magánemberként is szívesen ellátogatok majd Alsóőrsre. Nagy „egymásra találás” is volt ez a három napos forgatás, hiszen ők is egy egészen más arcunkat ismerhették meg, és teljesen megváltozott a színészekről alkotott képük. Elmondásuk szerint a sorozat ezek után még nagyobb kedvencük lett. – tette hozzá a sorozat Gyöngyije.
Hogy milyen kalandokba bonyolódik Gyöngyi, Emil és a Bodolai házaspár, az a Jóban Rosszban legújabb epizódjaiból kiderül.