Magyar lányok a vegasi szépségversenyen

Póker, rulett, félkarú rablók, fényűzés, luxus, lélegzetelállító show-műsorok, sztárok, no és csodálatos lányok minden mennyiségben. Legyél Te is igazi sztár és hódítsd meg Las Vegas-t! Hónapokkal ezelőtt így szólt a magyarországi felhívás, amely Amerika leghíresebb szépségversenyére invitálta kicsiny kis országunk mutatós követeit. Két magyar szépségnek sikerült, kijutottak a lehetőségek országába.
Hetekkel ezelőtt Budapesten rendezték meg azt szépségversenyt, amelynek tétje a Las Vegas-i világdöntőbe való kijutás volt. Hosszas keresgélés és tanakodás után a bírák döntöttek. Vokság Virágot az est királynőjévé, Világi Szidóniát pedig első udvarhölggyé választották. Nekik kettőjüknek adatott meg a lehetőség, hogy az óceán túlpartján bizonyítsanak.
Az amerikai szépségverseny történetének 24. döntőjén a több ezer dolláros fődíj mellett jet-ski, motorcsónak, autók, festmények és modellszerződések vártak a kiválasztottakra. A lányok megmutatták magukat estélyiben, nemzeti színekben, bikiniben, majd a zsűri egyre szűkítette a kört. 67 lányból 12-t jelölt ki a végső döntőre, amelyben nem szerepelt a magyar duó.
A magyar delegáció tagjai egy cseppet sem keseredtek el. Itthon tovább hódítanak: Szidónia a modellvilágban, Virág pedig a DJ-pult mögött. A fekete démon ugyanis lemezlovasként akar tevékenykedni.

Vélemény, hozzászólás?