Majka erotikus fotózás

majka-meztelen-fotokPikáns, erotikus képek láttak napvilágot Majkáról (32), aki a ma esti, TV2-n futó Édesnégyesben dobta le a ruháit egy nem mindennapi randi kedvéért. Majkát ugyanis egy fotózásra invitálta csábítója, Zoé (27) már az első napon, amitől meglepő módon még a nagydumás rappernek is elakadt a szava. A többi lányról már nem is beszélve, hiszen Zoé rögtön bedobott mindent.
– Zoénak az erotikus fotózás az egyik hobbija, ezért találta ki nekem ezt a randit. Ez azonban nem egészen az én világom, kicsit feszélyezve is éreztem magam. Nem is vettem le csak a felső met, a farmerom magamon hagytam, hiszen én nem vagyok aktmodell, nem az én dolgom, hogy vetkőzzek.
A fényképezőgép előtt egyébként is zavarban vagyok. Soha nem volt még erotikus fotózásom, és többet nem is lesz – árulta el a rapper, aki a fotók tanúsága szerint még zavartsága ellenére is igencsak fülledt hangulatot teremtett a fotózáson, hiszen hol a csábítója mellét, hol pedig a popsiját markolászta, miközben forró csókokat váltottak.
– Zoé egy nagyon szép lány, akinek tökéletes teste van. Éppen ezért nagy bajban voltam a randinkon, főleg, hogy ilyen közel kerültünk egymáshoz. A képek pedig egészen jól sikerültek, de azt hiszem, többet senki kedvéért nem fogom ledobni a ruhámat, és félmeztelenül pózolni.
Celebek erotikus fotózásai: Zimány Linda nem pucérkodós munkát kapott – Maximovits Anett 2010-es szépségkirálynő külföldön vetkőzött – Paris Hilton drogozott, és bugyi nélkül dobta szét a lábát

Vélemény, hozzászólás?