Majka spermája behatolt Dundikába és ez lett

Az Rtl Klub Fél Kettő című műsorában pénteken a műsor riportere azt közölte, hogy Dundika háromhónapos terhes. A Velvet Dundikát nem érte el, Majka pedig nem cáfolja de nem is erősítette meg a hírt. „Nem akarok ezzel kapcsolatban nyilatkozni” – mondta Majka a Velvetnek.
Dundika és Majka a kapcsolatukat jó ideig titokban tartotta, így nem lepődnénk meg azon, ha Dundika terhességét is ugyanígy titkolnák. Ha helytállóak az RTL Klub infomációi, akkor Dundika és Majka gyereke ősszel születik majd. Már biztos, hogy Majka spermája behatolt Dundikába és ez lett az eredmény:

Majoros Péter és még mindig férje nevét viselő Szentiványi Hajnalka először jelentek meg együtt hivatalosan tévéműsorban, ahol a hetek óta keringő pletykákra végre pontot tettek. Dundika a terhesség 13. hetében jár és kisfiút fog szülni kedvesének, Majkának.
Hetekkel ezelőtt bombaként robbant a hír, miszerint a Szentiványi Hajnalka, azaz Dundika A Nagy duett műsorvezetőjének, Majkának a gyermekét hordja a szíve alatt. A pár azonban sokáig sem megcáfolni sem megerősíteni nem akarta a hírt, most azonban kamerák elé álltak, és kiderült az igazság: A Playmate a terhesség 13. hetében jár, az ultrahang felvételek pedig arra utalnak, hogy kisfiú lesz a jövevény. Mivel Dundika még hivatalosan nem vált el, a kisbaba születésekor először az anya mostani férjének nevét kapja meg, majd az apasági teszt és a DNS-vizsgálat után veheti Majka saját nevére a fiát. A válás folyamatban van. A Mauritius-szigetén kötött házasság hivatalos papírjait sok pénzért, postán kell beszerezni, csak ezután kezdődhet el hivatalos eljárás.
„Házasságom alatt ismerkedtünk meg, már addig is többször találkoztunk a munkánk kapcsán. Végül közös házba költöztünk. Tulajdonképpen a lift előtt találkoztunk először „civilben”- mesélte Dundika a TV2 Frizbi című műsor felvételén Hajdú Péternek.
Majka már 8 éve lakott az épületben, először nem ismerte fel mostani párját a korábbi közös forgatásról. Mint mondja, a meztelen fotók sem zavarják: „Én a Hajnit úgy kaptam, ahogy. Nem akarom lebeszélni a munkájáról. Ezek nívós, művészi képek a világ két legnagyobb, ezzel foglalkozó újságjában jelentek meg. Örülök, hogy így néz ki, és nem bánom, hogy ezzel keresi a pénzt.”
Dundika azt is megosztotta a műsorvezetővel, hogy még két-három szülés után sem tartja kizárnak, hogy újra kamerák elé álljon, ez csak a felkérésektől függ. Majka ragaszkodik a 13. kerülethez, ahol megkezdte budapesti életét. Itt találtak új, közös otthonukra, ahol – saját bevallása szerint – akár 3 gyermekkel is elférnek majd!

Vélemény, hozzászólás?