Meddig bírja szex nélkül Gergő és Seherezádé?

Egyre forróbb a levegő Seherezádé (20) és Gergő (31) között. A villa alfahímje és a szőke szépség a múlt héten már egymásba gabalyodott a jakuzzi habjaiban, és valószínűleg csak a kamerák miatt nem csattant el közöttük az első csók.
Elképzelhető azonban, hogy egy hét múlva valamelyiküknek távoznia kell a villából, hiszen jövő szerdán a nézők két új lakóra cserélnek két már bent lévő játékost. Ennek köszönhetően pedig a lakók lehetőséget kaptak arra, hogy pár órát kettesben töltsenek azzal, akivel szeretnének. Gergő ki mást választhatott volna, mint Seherezádét, aki a szíve mélyén a legnagyobb örömmel ment el Gergővel randira.
Igaz, ezt eleinte megpróbálta leplezni, sőt még hozzá is vágta Gergő fejéhez, hogy kellemetlen helyzetbe hozta, de alig egy óra múlva már mindenféle ellenszegülés nélkül engedte be Gergőt a karjaiba.
Seher a délután folyamán még arról magyarázott a lányoknak, hogy ő bizony ha szükséges, akár két évig is kibírja szex nélkül, igaz, amint kicsit közelebb kerül Gergőhöz, az ölelkezésektől még az sem tartja vissza, hogy olasz kedvese mindezt végignézi.
– Nekem nem fontos a szex, ha most azt kéri valaki, hogy két évig ne csináljam, menne! Ahogy neked is Gergő, hiszen egyszer már te is kibírtad négy évig – próbálta rávenni ezzel Seher Gergőt arra, hogy szavakkal is bebizonyítsák, akármennyire is vibrál közöttük a levegő, képesek lesznek ellenállni a vágyaiknak. Gergőben azonban nem talált partnerre, a villa alfahímje ugyanis azonnal megcáfolta Seher kijelentését.
– Persze, ha valaki börtönbe van zárva, nincs igazán más választása, de tegyük hozzá, hogy ott nem voltak nők. Ti meg itt tekeregtek előttünk, illatoztok összevissza, és ha még működik a kémia is, akkor elég nehéz visszafognia magát az embernek – magyarázta Gergő.
Esti randijuk után valószínűleg ezt már Seherezádé is belátta, hiszen tagadhatatlanul odáig voltak egymásért. Ez pedig már a villa többi lakójának is feltűnt. Fecó szerint Seherezádé és Gergő egyszerűen egymásnak vannak teremtve.

Vélemény, hozzászólás?