Műtét közben erőszakolta meg az orvos

bortusz közben erőszakolta meg fiatal páciensét egy orvos! A rendőrségi beszámolók szerint a nő ugyanabban a bahamai kórházban dolgozott, ahol az orvos. Először a Freeport-i Carico Egészségügyi Központban kerültek kapcsolatba egymással, amikor dr. Gerald Mark Forbes azt mondta a lánynak, hogy csak úgy veszik fel a kórházba, ha előtte részt vesz egy vizsgálaton.
A 47 éves Forbes a vizsgálat alatt simogatta a fiatal nőt, maszturbálni kezdett, végül az egész erőszakba torkollott. A bírósági jelentés szerint a 2015. február 15-i eset után két héttel az áldozat felkereste az orvost azzal, hogy teherbe esett. A lány arra kérte Forbest, hogy a történtek miatt végezzen rajta abortuszt.

orvos-szex

Az elsősorban családi orvosként praktizáló férfi belement, hogy elvégezze a terhességmegszakítást, ám az eljárás közben ismét erőszakoskodni kezdett és megerőszakolta a lányt.
Az áldozat a nyomozás közben átadott a rendőrségnek egy adag Metotrexát, amit állítólag a Forbestól kapott. Ezt a gyógyszert nem kívánt terhességek megszakításakor szokták a pácienseknek adni. A doktornak egyébként már korábban is meggyűlt a baja a törvénnyel, 2007-ben például bepróbálkozott egy 18 éves lánynál, 2010-ben pedig egyenesen azzal vádolták meg, hogy megerőszakolta az egyik kollégáját.
Forbes a mostani esethez csak annyit volt hajlandó hozzáfűzni, hogy nincs mit mondanom.
Orvosi szex bejegyzések: Savat öntött a szeretője vaginájára a beteg férfi. Az orvos fotózta a pácienseit ezzel élvezkedett. Lebukott a pácienseit molesztáló orvos. Ez már elég durva, hogy gyerekorvos molesztálta szexuálisan a betegeit. Az Auschwitz náci szadómazó film weboldalát feltörték a hekkerek.