Pedofil bébicsőszt kaptak el

A férfi kétévesnél fiatalabb gyerekek felügyeletét vállalta. Pedofil bébiszittert fogtak el a rendőrök Budapesten. A férfi kétévesnél fiatalabb gyerekek felügyeletét vállalta, a fővárosban és a környező településeken. Hónapok óta hirdette magát az interneten, végül Újpesten vették őrizetbe, egy család feljelentése után. A férfi legkevesebb húsz családnál dolgozott, de még saját rokonainál is vállalt munkát.
„Óvom-védem a babákat” – így hirdette magát egy internetes közösségi oldalon a pedofíliával gyanúsított férfi. Budapesten és vidéken is hónapok óta gyerekfelügyelőként dolgozott. Végül múlt héten bukott le, miután egy család értesítette a rendőrséget, hogy a férfi márciusban molesztálta gyermeküket. „A kisfiú két esetben jelezte számára – az anya részére – hogy az őt felügyelő férfi, – a bébiszitter – először ő harapta meg a kisfiúnak a – így adta elő a tanú- a pöcörőjét”- mondta Baranyi József, a IV. kerület rendőrkapitányság vezetője.
A hajléktalan férfi az interneten szerezte kuncsaftjait. Saját oldalára több tucat képet töltött fel, melyeken gyerekekkel játszik. Leginkább három hónapos és két év közötti gyerekeket vállalt, a rendőrök szerint azért, mert abban bízott, hogy nem tudják elmesélni a szülőknek a történteket. A nyomozók e-mailben keresték meg a gyanúsítottat. Munkát kínáltak neki és, hogy a részleteket megbeszéljék egy óvodához csalták. A férfit itt azonnal elfogták, de egyelőre tagadja, hogy gyerekeket molesztált volna. Eddig legalább húsz családról derült ki, hogy a gyanúsított gyerekfelügyeletet vállalt náluk. A rendőrség szerint valószínű, hogy ez a szám akár a duplájára is emelkedhet.

Hétvégén Svájcban egy 78 országra kiterjedő gyerekpornó-hálózatot lepleztek le. Egy internetes oldalt könnyűzenei webhelynek álcáztak, de valójában gyerekpornófilmek fóruma volt. Az oldalt legkevesebb kétezren látogatták, például az Egyesült Államokban, Lengyelországban és Görögországban. – írja az RTL hírek

0 thoughts on “Pedofil bébicsőszt kaptak el

Vélemény, hozzászólás?