Pedofil képeket töltött le a máriapócsi férfi

Gyerekekről, kislányokról készített pedofil fotókat és videókat találtak a rendőrök egy férfi lakásán a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Máriapócson. A 42 éves férfitől még szerdán, több száz pornográf felvételt foglaltak le a nyomozók. A férfi szombaton azt mondta, nem tudatosan töltötte le a képeket. A rendőrök tiltott pornográf felvételekkel való visszaélés miatt nyomoznak, amiért akár 3 év börtönbüntetést is kaphat.
A rendőrök névtelen bejelentés alapján kutatták át a 42 éves férfi házát. Számítógépén több száz, – gyerekeket ábrázoló- pornográf képet találtak. Az adathordozókon főleg gyerekképek, 6-8 éves gyerekekről készített és mentett fényképek, illetve videofilmek vannak. Ezeket külön katalogizálta, volt például pancsoló gyerekek, pancsoló lányok, tornászlányok című lemez is – mondta szombaton a Független Hírügynökségnek Varga Zsolt, Máriapócs őrsparancsnoka.
A nyomozók tucatnyi CD és DVD lemezt, valamint 3 pendrive-ot is lefoglaltak. Ezeken szintén tiltott felvételek voltak. A férfi szombaton azt mondta: nem tudta, hogy milyen képeket tölt le. „Tudatosan ilyen képet nem töltöttem volna le, és még a gondolat is sértő, amivel meggyanúsítottak, mert azóta nem tudok aludni, amióta ezzel meggyanúsítottak”.
A rendőrségen azt nyilatkozta: nem tudja, hogy pontosan miért töltötte le ezeket a képeket, illetve tárolta a lakásán. „Azt mondta, hogy tetszenek neki ezek a képek” – közölte Gere Attila őrnagy, a Nyírbátori Rendőrkapitányság munkatársa.
Máriapócs lakóit sokkolta a hír. A férfit ugyanis mélyen vallásos, templomba járó embernek ismerik a helybeliek. A férfinak nem volt saját internet hozzáférése, a rendőrök szerint a pornográf felvételeket a helyi Teleház számítógépein töltögette le. A tiltott képek, videók nézegetése, tárolása miatt, akár 3 év börtönbüntetést is kaphat, az egyébként büntetlen előéletű férfi.

[Bulvár Videók]

Vélemény, hozzászólás?