Perverz araboknak adták el a magyar lányokat!

A legszebb magyar lányok közül bevállalós luxusprostik közül mazsolázhattak dúsgazdag és szexéhes arab méltóságok éveken keresztül Marokkótól az Egyesült Arab Emírségeken át a Seychelle-szigetekig, ám a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) hétfőn felgöngyölítette a magyar kerítőhálózatot, amely 2009 óta látta el friss hússal a közel-keleti háremeket. A gyanú szerint az őrizetbe vett Sz. Viven és két társa sok pénz és férfimagazinok címlapfotózási ígéretével környékezett meg csinos modelleket és szépségversenyek résztvevőit, akik közül a Blikk információi szerint közel százan rá is bólintottak a prostitúciós ajánlatra.
– Zömmel 18-25 év közötti lányokat kerestek – közölte az NNI. – A lányok naponta 1000 dollár (180 ezer forint) és 1100 euró (290 ezer forint) közötti összeget kerestek, ebből 20 százalékot kellett leadniuk a kerítőknek.
A hálózat itthoni szervező munkáját K. Zoltán és P. Szilvia végezte, míg az Egyesült Arab Emírségekben élő Sz. Vivien naprakész információkkal látta el őket a pillanatnyi keresletről. A kis csapat intézte a lányok számára a vízumot, ők vásárolták meg a repülőjegyeket is. A kerítők nem árultak zsákbamacskát: a gazdag kéjencek fényképes albumban bökhettek rá annak a kiszemelt lányra.
De nem bíztak semmit a véletlenre a Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai sem: úgy tudjuk, legalább egy éven keresztül titkosszolgálati módszerekkel gyűjtötték a bizonyítékokat a kerítők ellen, lehallgatták a telefonjaikat, olvasták elektronikus levelezésüket. Nem kizárt, hogy az NNI hamarosan további embereket is meggyanúsít – írja a Blikk.hu. Diáklányok, akik a tanulás mellett a testüket is árulják. Egy újságírónő könyvet írt a magyar luxusprostituáltakról. Vele beszélgettünk:

Vélemény, hozzászólás?