Pornófilmről tárgyal Kovi és Alekosz

Különös párost pillantott meg egy olvasóriporter egy budapesti bevásárlóközpontban. Alekosz, és az erotikus filmek guruja, Kovács Kovi István tartott titkos találkozót egy kávézóban.
– Láthatóan valami fontos dologról beszéltek, mert nagyon belemélyedtek a témába. Alekosz meg komoly arrcal ült, és úgy tűnt, nagyon gondolkodik – kommentálta fotóit olvasónk, akinek természetesen jár a tízezer forintos jutalom.
Kovi kezdetben nem nagyon akart beszélni arról, hogy mit keresett a Való Világ 4 győztesének a társaságában, ám amikor szembesítettük a nemrég készült fotókkal, bevallotta: bizony munkáról esett szó köztük.
– Láttam, hogy Alekosz milyen lelkesedéssel és ügyesen kezelte a kamerát a villában, főleg amikor VV Anikó testét pásztázta. Messze az övé volt a legprofibb produkció. Az is közismert, hogy nagy rajongója a női nemnek. Gondoltam összeköthetnénk a két dolgot. Erről beszéltünk – mondta a Vasárnapi Blikknek Kovács István. A rendező úgy döntött, tesz egy páratlan ajánlatot a félgörög valóságshow-hősnek, hogy az végre megmártózhasson az erotika világában.
Kezdetben egy próbafelvételen tanulhatná meg a szakma fogásait, majd jöhetne egy éles bevetés, egy jelenet, aminek ő lenne a társ-rendezője – nyilatkozta Kovi. Szerinte a Való Villában csak szexkiborgnak titulált férfinek akár a történettel kapcsolatban is lehetnek jó ötletei, hiszen erősen foglalkoztatja őt a szexualitás, és meglepően jó a fantáziája.
Alekoszt felizgatta a kínálkozó és talán soha vissza nem térő lehetőség.
– Megtisztelő, hogy Kovács István gondolt rám. Persze, érdekel a filmezés, meg természetesen a szex is, szívesen megnézném, hogyan zajlik egy ilyen forgatás. Kovi azt mondta, gondolkozzak el az ajánlatán, majd ősszel visszatérünk rá. Meghívtam Istvánt magunkhoz pálinkázni, lehet, hogy majd tovább beszélgetünk a részletekről. Egyelőre még semmi biztosat nem tudok mondani – vallotta be a VV-győztes. Forrás: Blikk.hu

Vélemény, hozzászólás?