Pornóoldalt indítanak az állatvédők

Felnőtt tartalmak segítségével próbálják felhívni a figyelmet az állatok védelmére a radikális módszereikről is ismert állatvédők. A PETA (People for the Ethical Treatment of Animals – Emberek az Állatok Etikus Tartásáért) megerősítette, hogy pornóoldalt indít. A website-on a felnőtt tartalmak mellett egyéb, állatvédelemmel kapcsolatos anyagok is elérhetők lesznek.

A szervezet szóvivője, Lindsay Rajt a The Huffington Postnak elmondta, azért teszik ezt, mert így az emberek szélesebb rétegét tudják elérni. „Sok fiú-lány videó lesz, de azt sem zártuk ki, hogy hírességek is szerepeljenek. Elsősorban olyan párokat keresünk, akik hajlandóak bármit megtenni azért, hogy felhívják a figyelmet az állatok szenvedésére.”
A PETA-nak nem ez az első esete, amikor megdöbbentő kampánnyal áll elő. Szerepeltek már meztelen nők a bundaellenes plakátsorozaton, sőt, volt egy túlsúlyos asszony is, aki alá a „Mentsétek meg a bálnákat” felirat került. A felnőttiparban is szereztek már pár barátot. Kampányaikat olyan sztárok támogatták, mint Sasha Grey, Ron Jeremy, vagy Jenna Jameson.

Vélemény, hozzászólás?