Ribanc vagyok! Na és?

A férjemnek négy napra külföldre kellett utaznia. Majdnem fölsikítottam örömömben amikor elmondta. Hívott, hogy menjek vele, de én már lelki szemeimmel a Laci faszára gondoltam, és valami kifogással kibújtam a kérése elől. Persze alig vártam, hogy elmondjam a Lacinak, és remegtem, hogy vele tölthessem ezt a négy napot. Nem mondta rögtön, hogy rá ér, de én nagyon reménykedtem.
Aztán kb. egy héttel előtte, azt mondta, hogy leutazunk Szegedre, bemutat a barátainak. Végtelen boldogság öntött el. Sohase fogom elfelejteni, egy keddi nap délután találkoztunk, és kocsival mentünk Szegedre. Nagyon be voltam indulva. Menetközben lehúztam a sliccét, és számba vettem a farkát. Már majdnem spriccelt, amikor ellökött, eltette a faszát, és azt mondta, hogy legyek türelemmel, mert ma Ő akar meglepetést nekem. Nagyon kívántam a gecit a számba érezni, de nem tehettem mást. Megérkeztünk egy gyönyörű házhoz. A Laci kulccsal nyitotta az ajtót, és teljesen otthonos volt.
Megmutatta a konyhát, a fürdőszobát, majd egy hatalmas nappaliba mentünk. Égett a tűz a kandallóban, puha állatbőrök voltak a padlón. Ittunk egy sherryt, ettünk néhány szendvicset. Aztán elküldött zuhanyozni. Mire visszajöttem addigra Ő is lezuhanyozott (később tudtam meg, hogy az emeleten) rám adott egy hosszú pólót, ami alig takarta a pinámat. Halk andalító zene szólt, a szobában félhomály volt. Átölelt, szorosan magához húzott, és azt mondta, hogy most az Ő meglepetése jön. Leültetett a kerevetre, elővett egy kendőt, bekötötte a szememet és azt mondta, hogy maradjak itt, és akármi történik nem szólhatok egy szót sem, és a kezeimet magam mellett kell tartanom, semmit nem foghatok meg amíg Ő nem szól. Megígértem, és izgatottan vártam mi is a meglepetés. Eltelt legalább tíz perc, és csak a zenét hallottam.
Már teljesen elernyedtem. És akkor! Valaki megmarkolta a fejemet (hogy jött be? Nem is hallottam) és egy kemény vastag faszt nyomott a számba. (nem a Laci volt azt rögtön megéreztem) Nagyon határozott volt, úgyhogy ha akartam volna (de nem akartam) se tudtam volna kitérni. Megmarkolta a hajamat, és a torkomra nyomta a vastag dorongot. Kicsit fuldokoltam a meglepetéstől, de aztán tudtam, mit kell tennem. Szoptam, de nem nagyon hagyott, hanem nagy lökésekkel baszta a számat, néha kihúzta verte a számat, majd újból benyomta a torkomra. Élveztem a keménységét és a határozottságát Aztán egyszer csak, kihúzta a faszát, elengedett, és csönd lett megint.
Néhány perc múlva megint éreztem ugyanazt. Kemény marok szorította a fejemet, és a fasz ki-be járt a számba. Egyre jobban élveztem, a pinám tocsogott. A Combjaimat összeszorítottam, és élveztem a szám baszását, amikor megéreztem a fasz pulzálását, és nem sokkal később mint a gejzír úgy tört ki a geci. Elöntötte a torkomat, nyeltem, de kicsordult a számon. Éreztem, hogy folyik le a nyakamon a mellemre. Még vagy öt percig baszta a számat, kipumpálva minden csöppjét, amit én nagy buzgalommal nyaltam. Közben hatalmas orgazmusom volt. Kivette a faszát, végig törölte a számat vele, majd otthagyott. Magamhoz akartam nyúlni, de mivel megígértem, hogy nem használom a kezem, nem tettem. Remegett a testem. A geci íze ott volt a számba (más íze volt mint a Laciénak) élveztem az ízét. Kicsit hátradőltem, neki támaszkodva a támlának.
Éppen ellazultam, amikor újabb meglepetés ért. Valaki (azt hittem a Laci) fölemelte a lábamat, szétfeszítette a combomat, és nagy fasz tódult a tocsogó pinámba. Tövig fölnyomta, közbe hanyatt fektetett a díványon, és jujjjjjjjjj. Megmarkolta a fenekemet, és baszott. Ki-be húzta a hatalmas faszát. Teljesen kitöltötte a pinámat. Sikítottam, élveztem egymásután. Ő pedig egyre vadabbul baszott, elengedte a seggemet, megfogta a bokáimat, szétfeszített és teljesen belém hatolt. Sikítottam, ami még vadabbá tette. Nagyot vert a seggemre, és tele spriccelte a pinámat. Nagyot hörgött vad ütembe baszott, teljesen elernyedtem. Nem tudom hány orgazmusom volt, de nagyon sok. Folyt a meleg geci a seggem lukába. Aztán otthagyott megint csönd vett körül. Nem is bántam, mert teljesen elernyedve feküdtem. De most jött a java.
Valaki ráült a mellemre, megint belemarkolt a hajamba, és szájba baszott. Nem mesélem, mert csak ismételni tudnám amit éreztem. Nagyon vadul baszta a számat, és rengeteg gecit nyeltem. Éppen amikor a szám tele volt és alig tudtam nyelni, akkor megint egy fasz tülekedett a pinámba, és valami fantasztikus vadsággal kezdett baszni. Mire a szám fölszabadult, addigra megint tele volt a pinám. Valaki oldalról fogta a lábamat, a másik pedig eddig soha nem érzett ütembe baszott. Már teljesen elernyedtem. A szám tele volt gecivel, a pinám izzott, már fájt, de nem hagyta abba nagyon megbaszott, rengeteg gecit pumpált belém, mert éreztem, ahogy a seggemen folyik végig a geci, és a pinám is tele volt. Már azt se tudtam élek vagy halok, de nem volt vége. Kis csend után, valaki megfogott, föltérdeltetett, nekinyomott a kerevet támlájának, akkor a másik oldalon megmarkolták a fejemet, és megint egy fasz nyomult a számba, hátulról pedig a pinámat baszta egy fasz.
Csodás érzés volt. Teljesen ki voltam szolgáltatva, és két fasz baszott egyszerre. Az egyik a számat, a másik a pinámat. Néha éreztem, ahogy hátulról nagyokat vernek a seggemre, ilyenkor fölsikítottam volna, ha a szám nem lett volna tele. Elölről teljesen kitöltötte a fasz a számat. Nyeltem a gecit, de így is kicsordult a számon. Remegett a testem a folyamatos orgazmustól Aztán újra elöntötte a számat a geci, gépiesen szürcsöltem, nyeltem. Közbe a pinám is csúszósabb lett, mert meleg geci öntötte el. Nem tudtam már mi történik. Lecsúsztam, és majdnem elaludtam, mikor erős karok felemeltek mint egy kisbabát, és bevittek a fürdőszobába, belefektettek a kád meleg vízbe, és finoman bedörzsölték a testemet valami mentolos olajjal. Éreztem ahogy a testem felfrissül. Akkor aki behozott otthagyott.
Levettem a kendőt, élveztem a meleg vizet. Lefürödtem, lezuhanyoztam hideg, aztán forró vízzel, hogy felfrissüljek. Megmostam a hajamat is, mert ragadt a gecitől. Miután mindennel elkészültem, újra frissnek és üdének éreztem magam. Találtam egy nagy fürdőlepedőt, avval tekertem körbe magam, és kiléptem a fürdőszobából. Kint teljesen sötét volt. Nem láttam semmit. Vissza akartam menni a fürdőszobába, de hátulról átölelt a Laci, és a nyakamba csókolt. Beleremegett a teljes testem. Hogy tetszett a meglepetés kezdete? Kérdezte. Megfordultam, átöleltem – a testem már megint izzott – szájon csókoltam, és azt suttogtam, hogy „csodás volt”. Ez csak bevezető volt, nemsokára jön az igazi – mondta.

One thought on “Ribanc vagyok! Na és?

Comments are closed.