Saját dadájuk zaklatta szexuálisan a gyerekeket!

Két 10 éven aluli kislányt molesztált szexuálisan a saját dadájuk Angliában. A nő megfenyegette a gyerekeket, ezért csak évtizedekkel később mertek beszámolni a történtekről.
A két kislány mindössze 6 és 10 éves volt, amikor a szülők egy bentlakásos dadát vettek fel, hogy vigyázzon a gyerekekre. Elaine Hewitt be is költözött a családi házba, majd molesztálni kezdte a két kislányt.
A zaklatások idővel rendszeressé váltak, a nő pedig attól félt, hogy kitudódik a dolog – ezért megfenyegette az idősebb kislányt: ha elmondja bárkinek, mit művel velük, akkor elintézni, hogy elszakítsák őket a szüleiktől.
Néhány évvel később, a családfő 40. születésnapján a ház asszonya megvált a dadától, mivel nézeteltéréseik voltak. Hewitt ezután házvezetőnő lett egy leányiskolában, majd egy vakok számára fenntartott intézetben dolgozott szociális munkásként.
Hosszú évek teltek el, míg a két kislány felnőtt, és szembenéztek közös titkukkal. Úgy döntöttek, hogy feljelentik a dadát a rendőrségen, nehogy újabb erőszakot kövessen el másokkal. A vallomásuk során olyan bizarr részletek is előkerültek, mint például egy Elton John dal, a „Blue Eyes”. Hewitt mindig ezt játszotta le, amikor molesztálta őket; a két nő a mai napig nem képes végighallgatni újra ezt a dalt – írja a Daily Mail.
A perverz dadát azóta letartóztatta a rendőrség, és börtönben várja a tárgyalást. Minden vádpontban ártatlannak vallja magát – írja a lap.