Seggbe ujjazta a rendőr

Ádám hosszú percek óta várt a kocsiban. Este volt, járatnia kellett a motort, mert odakint nagyon lehűlt az idő. Nézte a mobilját, majd megcsörgetett egy telefonszámot. Idegesen nézett, az órájára, s rágyújtott egy cigire. Lehúzta az ablakot, azon keresztül fújta ki a füstöt. A közeli házból egy sötét alak lépett ki. A fiú érdeklődve nézte, majd felismerte benne barátnőjét, Szabinát. Kidobta gyorsan a cigit, s egy rágót vett be a szájába. Mikor a lány közelebb ért, akkor lehetett látni, hogy mit viselt. Hosszú csizma, fekete miniszoknya, sötét bőrdzseki. Nagyon hűvös volt, de a fiút zavarta, hogy nem láthatta barátnője kebleit. Mikor Szabina beszállt a kocsiba fekete göndör fürtjei ráhullottak vállaira. Rámosolygott barátjára, majd így szólt:
– Remélem nem haragszol, hogy késtem.
– Hát…
Mielőtt bármit is mondhatott volna Ádám, a lány lehúzta kabátja cipzárját, ami alatt egy mélyen dekoltált rózsaszín top volt. A fiú izgatott lett, amúgy is a lány kellemes parfümje mindig elvarázsolta.
– Indulhatunk? – kérdezte Ádám.
– Várj, még nem is adtam puszit.
Szabina megcsókolta a barátját, közben kezével a fiú merevedő farkára támaszkodott. Összemosolyogtak, a lány még rámarkolt egy erőset a péniszre, majd elindultak a kocsival. Szombat este volt, s a két fiatal belevetette magát az éjszakába. Először egy házibuliba voltak hivatalosak, de ott nem kívántak sokáig maradni. Ádám egyik gyerekkori haverja szervezte, de pián kívül, csak kanos fiúk voltak ott, akik kiéhezve nézték az egyetlen lányt.
– Sietnünk kéne – súgta a barátja fülébe Szabina.
– Oké, csak még megiszom a söröm.
A lány nem nézte jó szemmel, hogy a barátja vezetés közben iszik, de hatni nem tudott rá. Unalmában a lejátszóhoz ment, s nézegetni kezdte a zenéket. Egy dagadt, gusztustalan fiú lépett hozzá.
– Szia! Pisti vagyok.
– Helló! – fintorgott a lány.
– Iszol? – kissé részeg srác egy poharat nyújtott át.
– Mi van benne?
– Vodka.
Szabina elvette a poharat. Beleszagolt, s mivel másképpen nem bírta elviselni ezt a bulit, lehúzta.
– Van kedved táncolni? – kérdezte a srác.
– Majd máskor.
A lány ott hagyta az oly gusztustalan fiút, s dühösen ment vissza a barátjához. Ádám egy pillantásból értette, hogy mit akart a lány, ezért elköszönt a haverjától és tovább álltak. A szomszéd városba tartottak, ahol a helyi diszkóban igazi sztár DJ-k léptek fel. Csak néhány kilométer volt az út, s Szabina egyre bujább lett a kocsiban. Simogatni kezdte, melleit, majd benyúlt a topja alá. Harapdálta a száját, miközben Ádámra nézett. A fiú elmosolyodott, s kacsintott néhányat a lányra, aki, erre megfogta a barátja farkát.
– Ezt ne csináld vezetés közben – szólt rá Ádám.
– De annyira kivagyok – szomorúan a lány.
– Te akartál, annyira bulizni, maradhattunk volna otthon is.
– Tudom – kis szünet. Csináljuk itt a kocsiban – kiáltott fel Szabina.
A fiúnak felcsillant a szeme, félreállt az út szélére, majd leállította a motort. Vadul egymásnak estek. Csókolóztak, simogatták egymást. Szabina lehúzta a fiú cipzárját, és benyúlt a nadrágjába. Ádámnak pillanat alatt merev lett a farka. Annyira elmerültek egymásban, hogy nem vették észre, hogy megállt mögöttük egy kocsi. Két férfi szállt ki belőle, s a turbékoló pár autójához léptek. Egyikük bekopogott az ablakon. A bent ülök, nagyon megijedtek. Ádám lehúzta az ablakot, és megnyugodott mikor látta, hogy rendőrök azok.
– Jó estét közúti ellenőrzés. A papírokat kérem.
A fiú minden iratot átadott a rendőrnek, aki kiszállásra kötelezte őt. Ádám engedelmesen megtette, amit kértek tőle.
– Kovács úr, kérem, húzza fel a cipzárját.
A fiú zavarodottan nyúlt oda a sliccéhez. A másik rendőr intett a lánynak, hogy ő neki is igazolnia kell magát. Szabina is kiszállt a kocsiból, nagyon hideg volt ezért fázott.
– Ez nem az, aminek látszik – védekezett Ádám.
– Azt majd mi eldöntjük – a rendőr mérgesen csukta be a fiú kocsijának ajtaját.
– Jaj, ne! – kiáltott fel Ádám. Rossza zár, nem lehet csak kulccsal kinyitni, az meg bent maradt a kocsiba.
– Basszus – mondta a lány.
– Tényleg nem lehet – szólt a túl oldalon lévő rendőr miközben párszor megpróbálta kinyitni az ajtót.
Az esti sötétségben kabát nélkül hidegnek tűnt az éjszaka.
– Hadd telefonáljak, haza, hogy hozzák ide a pótkulcsot.
– Egyenlőre nem lehet – nézte az iratokat a rendőr.
– Akkor legalább engedje meg, hogy beszálljunk az önök kocsijába.
– Kovács úr, önnek nem lehet, még jegyzőkönyvet kell felvennem, de a hölgynek mindenféle képpen igazolnia kell magát, úgyhogy ő szálljon be.
A túloldali rendőr mutatta az utat a lánynak. Szabina előrement, s őt fürkésző tekintettel követte a biztos úr. Beszálltak mindketten a kocsiba.
– Erre felé nagyon elterjedt a prostitúció – kezdett hozzá a rendőr a kocsiban, ellenőriznünk kell a személy azonosságát.
A lány riadtan kereste a papírjait a táskájában, majd odaadta a rendőrnek, aki tüzetesen átnézte és a rádión is leellenőrizte.
– Megnyugodhat, magával nincs semmi probléma.
Megkönnyebbülten ült Szabina.
– Ön rendkívül dekoratív és ápolt, elnézést, ha összekevertük egy prostival.
– Semmi baj – mosolygott a lány.
– Ellenben a barátjának, lehetnek problémái. Nagyon úgy érződött, hogy ivott, és szándékomban áll megszondáztatni. Tudja mivel jár, ha lebukik?
– Elveszik a jogsiját – jött a felelet.
– Okos kislány! De el lehet kerülni az efféle kellemetlenséget.
– És hogyan? – csillant fel a lány szeme.
A rendőr lehúzta a sliccét, s az ölébe mutatott. A lány kinézett a szélvédőn, látta a telefonáló barátját. Ádám viszont nem láthatta, hogy barátnője a férfi ölébe dől. Szabina elővette a rendőr farkát, húzott rajta néhányat, majd ráköpött. Ezzel sikamlósabbá vált a pénisz, s könnyebb volt verni. Egyre nagyobbra duzzadt a nemi szerv a lány kezében, nagyon vastag volt, alig érte át. A másik kezével kivette a férfi golyóit a nadrágból, s nyalogatni kezdte. Szabinának az átlagtól nagyobb és hosszabb nyelve volt, ez főként franciázásnál jött neki jól. Végig nyalta párszor a rendőr zacskóját, majd egészen a farka hegyéig kúszott.
– Kapd már be –szólt a rendőr, s rátolta a lány fejét a merevedő hímtagra.
A lány a torkán érezte a kemény szerszámot, puha ajkai könnyedén siklottak felfele, de a férfi, megint rányomott, s most lent is tartotta. Ebből értette Szabina, hogy inkább a keményebb szopási technikáját kell elővennie. Vadul húzogatni kezdte a bőrt a férfi farkán, miközben szájjal a pirosodó makkor szívogatta. A férfi belemarkol a lány hajába, s néhol ő adta meg a ritmust, a másik kezével hátranyúlt, Szabina popsijához, s análisan ujjazni kezdte. A lány nem mert ellenkezni, a rendőr farka egyre erősebben lüktetett.
– Vedd el a kezed – utasította a férfi.
Két kézzel megtartotta a lány fejét, s csípőjét emelgetve tolta be a szájába a farkát. Egyre fokozta a tempót, míg nem elélvezett a rendőr. Szabina szája telement spermával.
– Nyelje le mindet, nehogy a ruhája olyan legyen. A sminkjét meg igazítsa meg.
A lány megigazította a sminkjét. Közben visszakapta papírjait.
– Felírtam az adatait, hátha szükségünk lesz még egy vallomásra – mosolygott a rendőr.
A lány nem szólt semmit.
– Úgy látom, megjött önökért a kocsi.
Kiszállt Szabina a rendőrautóból, s a barátjához sietett, aki kinyithatta végre a kocsija ajtaját.
– Szállj be!
Bólintott a lány. A rendőr visszaadta Ádámnak is az iratokat, majd útnak engedte.
– Rendesek voltak ezek a rendőrök – szólt a srác, meg is szondázhattak volna.
– Persze – jött a válasz.
– Mi a baj? Már nincs kedved bulizni?
– Nincs. Haza akarok menni.
Ádám értetlenül állt barátnője viselkedése előtt. Nem tudta, hogy Szabinát végül is „megszondázta” a másik rendőr.

Vélemény, hozzászólás?