Strauss-Kahn egy vadállat az ágyban

Vadállatias szeretkezésként jellemezte Dominique Strauss-Kahnnal 2000-ben létesített viszonyát Anne Mansouret, az IMF volt vezérét nemi erőszak kísérletével gyanúsító Tristane Banon anyja. Állítja, hogy Strauss-Kahn egy pohár bor mellett bocsánatot is kért, amiért megpróbálta megerőszakolni a lányát.
Tristane Banon, a Dominique Strauss-Kahnt nemi erőszakkal vádló francia írónő édesanyja rendőrségi vallomása szerint beleegyezésen alapuló szexuális viszonyt létesített pár éve az IMF volt vezérével annak párizsi irodájában, írja a Daily Mail. A botrányok miatt lemondott DSK a 65 éves Anne Mansouret vallomása szerint „egy katonatiszt vulgaritásával tette magáévá” még 2000-ben, egy munkaesemény után.
Mansouret a francia szocialista párt tagja, akárcsak DSK. A légyottra az OECD párizsi központjában került sor, ahol Strauss-Kahn főtanácsadó volt.
A vád szerint DSK három évvel később megpróbálta megerőszakolni Mansouret lányát, Banont, aki első felesége keresztlánya, első házasságából származó lánya legjobb barátnője volt. Banon csak azután állt a nyilvánosság elé vádjaival, hogy Strauss-Kahnt New York-ban nemi erőszak vádjával őrizetbe vették. A perben most az anya és DSK egyetértésen alapuló viszonyával indokolták, miért hallgatott nyolc évig Banon.
Strauss-Kahn ellen New Yorkban ejthetik a vádakat, az ügy az áldozat megbízhatatlansága miatt összeomlani látszik. Az eljárás során kiderült, hogy a szobalány vallomása lényegi részeit megváltoztatta, korábban pedig hazudott bevándorlási papírjain és kapcsolatban állt egy drogkereskedővel is. A New York-i ügyészség a hírek szerint ejtheti a vádakat, ezt viszont leghamarabb Strauss-Kahn augusztus 1-re halasztott meghallgatásán teheti meg. Franciaországban ugyanakkor hazatérésekor rögtön nyomozás indulhat ellene Banon megerőszakolása ügyében.
A keddi meghallgatáson Mansouret, aki radikális feminista és három házassága mellett sok más kapcsolata is volt, azt mondta, hogy lányával ellentétben ő boldogan engedett a „nagy hódítóként” is emlegetett Strauss-Kahn csábításának. Az affér idején Mansouret és Strauss-Kahn exneje, Banon keresztanyja, Brigette Guillemette a legjobb barátnők voltak, írja a Daily Mail. Erre tekintettel Mansouret titokban is tartotta a történteket, de 2003-ban, amikor Strauss-Kahn a gyanú szerint megerőszakolta lányát, mindent bevallott Guillemette-nek és Strauss-Kahnnal is konfrontálódott. Állítása szerint Strauss-Kahn egy bisztróban egy pohár bor felett bocsánatot is kért, amiért megpróbálta megerőszakolni a lányt. Banon állítása szerint annak idején anyja győzte meg róla, hogy ne emeljen vádat. A nemi erőszak kísérletéért Franciaországban 15 év börtönt is kiszabhatnak – írja az Index.hu

Vélemény, hozzászólás?