Évente egyszer feltűnik valamelyik blogon Szalai Annamára zalaegerszegi szexlapja a Miami Press, pedig nem egy billiárdgolyóval kipeckelt szájú pornómagazin az, csak egy vidéki erotikus lap, amiben a padon ücsörögve, műszálas fürdőruhából veszi elő a mellét a helyi jó csaj. Arról persze senki nem ír, hogy a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság elnöke már 1994-ben hitet tett a sajtószabadság mellett, amikor a lap szerkesztőségi jegyzetében, az akkor két éves Miaimi Press nevében arról írt, hogy mégis hogyan akarják ellehetetleníteni, sőt betiltani az újságot az elvtársból lett polgárok. A Miami monológ című írást Miami Mami néven írták alá, de hát szerkesztőségi jegyzet, Szalai Annamária pedig főszerkesztőként az egyetlen nő az impresszumban, vagyis a cikket vélhetően ő maga írta, de legalábbis szerkesztőként egyet értett vele.
Aki idegeskedik, hogy jövőre vége a sajtószabadságnak, az olvassa el a fiatal újság gyerekes kesergését, a Miami Press problémáit értelmezze távlatokban, határok nélkül a sajtószabadságra, és rögtön mosolygós nyugalom szállja majd meg. A cikk alapján egyértelmű, hogy január elsejétől minden eddiginél liberálisabb és megengedőbb médiatestület védi majd a szólásszabadságot és a sajtót! Nem lehet másképp – írja a Comment.com – Cikkrészlet a Miami Pressből: „Egyike vagyok a fene nagy sajtószabadság gyermekeinek, s ráadásul abból a fajtából, ami nem átall pucér lányokat mutogatni. … Assziszem üldöznek. … Az úgy kezdődött, hogy sok évvel ezelőtt, mielőtt megszülettem, is bántották már a hozzám hasonlókat, pedig igazából nem is voltak, mert tiltották őket. … Aztán jött a demokrácia, mi pedig sorra bújtunk elő, mert már az is szabad lett, ami tilos. Majd kiderült, hogy mégis tilos, ami szabad. … Lényeg, azt mondták, tűnjek el az utcáról, mert rosszak az erkölcseim, megrontom a népeket. … Igaz, ami igaz, erotikus vagyok. Nem is titkolom. Jobb mintha neurotikus lennék, nem? Ha! Ha! Bár kinek a pap, kinek a papné, kinek mindkettő! Erről jut eszembe, hogy főleg a templomok és iskolák környékéről zavartak el, mert a szenteseknek túl sok gyónnivalót adok, a gyerekeket meg megakasztom a növésben. … A sok bácsinak, akik ott üldögélnek a parlamentben, s unalmas perceikben tán pont engem gyűrögetnek a pad alatt még ez sem elég. Mindent elkövetnek elpusztításom érdekében. Pedig majd mind azt emlékezi, nemrég ellenálló és üldözött volt. Kedves Bácsik! Elfelejtették már, milyen érzés az? … Egyszer szabad vagyok, egyszer nem! … Könyörgöm, áruljátok el végre üldöztök, avagy sem! Ha sokáig várattok vele, mielőtt felnőnék, meghalok. Az meg kinek jó?”