Szex a titkárnőmmel

Dórival évek óta együtt dolgozunk már, de csak most vettem észre, hogy milyen szép és csinos valójában. Amióta elvállt a férjétől, teljesen megváltozott a kisugárzása. Már nem az a szürke kis irodai kisegér, akit észre sem venni egész nap, ha nem szól hozzá az ember.
Teljesen felszabadult lett. A munkában is dinamikusabb lett. Egyik reggel rövid kis szoknyácskába, és váll nélküli felsőben jött be az irodába. A lélegzetem is elállt, ahogy göndör szőke fürtjei a meztelen vállára omlott. A farkam keményedni kezdett. Egész nap ő járt az eszemben. Nap végére elhatároztam, hogy meghívom este vacsorázni. Munka után meg is kérdeztem. Először meglepődött egy kicsit, majd egy kacér mosoly kíséretében igent mondott. A vacsora remek hangulatban telt..
Egy pár pohár pezsgő után mindketten felszabadultabbak lettünk. Miután hazakísértem, rám kacsintott, majd megkérdezte, hogy nem megyek e fel hozzá még egy búcsúitalra. Tudtam, hogy ez mit jelent, és nem tudtam rá nemet mondani.
Amit beléptünk a lakásba rögtön egymásnak estünk. Vadul csókolózni kezdtünk.
Letéptem róla a ruhát, majd az ágyhoz táncoltunk. Megszabadultam én is a ruhámtól, majd lefeküdtem az ágyra. Ő azonnal felém térdelt és meredező dákómra bukott. Megmarkolta majd erőteljesen szopni kezdte. Fantasztikus volt. Szája kényeztetésére farkam egyre keményebb lett. Mikor már teljesen fel voltam izgulva, kértem hogy üljön rám. Ő nem is tétovázott.
Beleült a farkamba és vadul lovagolni kezdett. Egyik lábát feltette, így szabad kilátást biztosítva gyönyörű puncijára. Miközben lovagolt rajtam, a mellét és a csiklóját simogattam felváltva. Pucám egyre jobban megtelt vérrel, ahogy egyre gyorsabban és gyorsabban mozgott bennem. Már éreztem, hogy nem bírom sokáig. Hogy dórival egyszerre menjünk el, izgatni kezdtem a csiklóját, nem is kellett sokáig várni, teste hullámozni kezdett, majd hüvelyizmai ritmikus táncba kezdett, ami engem is arra késztetett, hogy belelövelljem forró nedvemet. Egymáson feküdve aludtunk el.
[Történetek]

One thought on “Szex a titkárnőmmel

Vélemény, hozzászólás?