Szex szülés után – nők nyilatkoznak

Mikor kívántad meg a férjed először úgy igazán a szülés után? Mikor lett végre jó a szex, meddig tartott az, amíg csak a kényeztetésre vágytál, és mikor jöhetett egy olyan igazi belevaló éjszaka? Mennyivel rövidült az együttlétek hossza amióta gyerek is van rajtatok kívül? Egy csomó válaszunk van.
„Szülés után? Hát, úgy két hétig bírtuk, azután egymásnak estünk a férjemmel, és szexeltünk amíg csak ott nem volt a következő szoptatás ideje” – állítja Olivia (25), aki ezzel a válaszával első körben ki is csapta nálam a biztosítékot. Nem ér, nem ér, nem ér, gondoltam magamban, és közben láttam ezt a fiatal anyukát, aki majd’ kicsattant az életerőtől. Meg is fogalmazódott bennem, hogy a következő életben majd húszévesen szüljek, mert tavaly betöltött harminc évemmel és egyszem hároméves fiammal hirtelen bazi öregnek éreztem magam. Arról nem is beszélve, hogy a szexuális vágyaim sem az igaziak. Vajon az életkoron múlik?
Arra is gondoltam, hazudik – De nem hazugság volt. Ők ilyenek. Emma (30) már rögtön más tészta: „Az első gyerek után könnyebb volt visszazökkenni. Bár onnantól kezdve nem volt napi többszöri szex (azzal amúgy is leáll az ember a terhesség alatt), heti egyet azért sikerült összehozni.” Összehozni. Ez kulcsszó lett a kérdésfeltevés alatt, a legtöbben ugyanis nagy matek és néha logisztika árán tudják csak megoldani a dolgot. „Oké, hogy a pelenkázó pont a legjobb magasságban van már ha érted, mire gondolok” – kacsint Bogi, – „de a múltkor konkrétan elaludtam rajta. Igen, úgy, együttlét közben. Gábor meg is sértődött, de másnap kiengeszteltem. Előtte két kávéval.”
Felébred, elalszik, nincs kedve, fáj – Közhely, hogy a gyerek mindig akkor ébred fel, amikor a szülők éppen összemelegednek. „Már nagyon vártuk az első együttlétet a hathetes tilalom után Robival . Amikor éppen elkezdett csókolgatni odalent, a kiságyból hatalmas üvöltést hallottunk. Léna belegabalyodott a hálózsákba. Kigabalyintottuk, visszaaltattuk, át a másik szobába, akció indul. Léna köhög, majd kiabál. Átmegyek, lenyugtatom, alszik. Robit felcirógatom, átölel, Léna a cumiját kéri. Átmegyek, altatom. Végre siker, mély, egyenletes szuszogás. Reménykedve nézek Robi felé. Finoman horkolva alszik…” – avat be Csibe a házasélet rejtelmeibe.
„Nekem speciel baromira fájt az első jópár együttlét” – kezdi Mia. „Pedig úgy indultam neki, hogy a mi szexuális életünk bizony marad olyan tök jó, amilyen volt előtte – de az a kategória már nem létezik. Irigylem azokat, akiknek minden jól megy szülés után is. Én folyton azt éreztem, hogy valami változott ott lent, de Balázs mindig megnyugtatott, hogy semmi nem más. Csak én voltam az.” Miáék házasélete másfél év után állt helyre. Addig Mia próbálkozott összeszorított fogakkal, lelkesen, szexi helyzetekkel és fehérneművel, de feltehetőleg csak az agya nem állt rá a dologra. „Még mindig nem az igazi, de már nem fáj az együttlét úgy, mintha bennem hagytak volna egy szikét a gátmetszés után. Igyekszem feltuningolni magam az együttlétre, de nem könnyű úgy, hogy a gyerek sok energiámat elviszi, és Balázs is jóval fáradtabb mostanában.”
Van jó hír is – „A második gyerek után azt hittem, a szexnek lőttek” – említi Barbara. „Fájt, nem érdekelt, és még csak magamat sem éreztem nőnek, csak egy földi kiszolgálószemélyzetnek, amelyiknek a tejeszacskói mindig rendelkezésre kell, hogy álljanak. Nem voltunk együtt sokszor a párommal, és nem is hiányzott. Aztán amikor a kisebbik úgy kilenc hónapos volt, egy együttlétünk alatt olyan orgazmusom volt, amilyet még nem pipáltam; égzengő, izgalmas, földrázogatós. Valami átklikkelt, és azóta szinte mindig jó a dolog. Nem változtam, nem tettem semmit, egyszerűen csak nem fájt többé, ahogyan belémhatolt, hanem nagyon, NAGYON jó volt. Csak az a baj, hogy nem tudunk annyiszor együtt lenni, ahányszor én megkívánom…” – mosolyog Barbi.
Nincs határvonal, kinél mikor következik be ez a klikk, vagy hogy egyáltalán bekövetkezik-e valaha. A nagy számok törvénye alapján igen, de sajnos lehetsz épp’ te a kivétel. Azt ne feledd, a szex a nőknek inkább az agyában dől el. Forrás: Dívány.hu

Vélemény, hozzászólás?