Szex után

Régen nagyon változóan reagáltam a szex után. Volt, hogy alig vártam, hogy lezuhanyozzam magamról a férfit, máskor meg kifejezetten jó érzéssel töltött el, hogy a testemen maradt a teste. Pasival nem emlékszem, hogy volt a kapcsolat előtti időkben. Alapvetően egyre kevesebb dologra emlékszem a szeretői éveinkből. Sajnos, vagy szerencsére. Amióta „házasok” vagyunk, tehát megvan a székhelyünk, a szex részévé vált a közös zuhanyzás, mint elő- ésvagy utójáték. És más a viszonyulás is. De tegnap, miután a melleim közé élvezett, nem mentünk el zuhanyozni, csak egy törölközővel lecsutakoltam magam. Azt hiszem, tetszett neki a gondolat, hogy a mellemen hagyott spermával együtt mászkálok majd egész nap a városban. Nekem egészen biztosan tetszett. Este szóba került a dolog, amikor telefonon beszéltünk. Későn értem haza, nem volt kedvem zuhanyozni, és beszélgetés közben tudatosodott bennem, hogy egy kicsit vele fogok aludni. Amikor bevallottam, azt válaszolta: „ez olyan szép…” És tényleg, én is úgy éreztem.

Vélemény, hozzászólás?