Szexre kényszerítette a nőt a zárkatársa

leszbikus_szex_a_bortonbenCsicskáztatta és megerőszakolta cellatársát egy komlói nő a pécsi börtönben. K. Zoltánnét jogerősen három év börtönre ítélte a Pécsi Törvényszék.
A 27 éves asszony még 2009-ben cellafelelősként kinézte magának O. Ibolyát, akit először csak csicskáztatott, takarítania kellett és a vádlott koszos ruháit mosni.
Később már szexuálisan is közelített hozzá, erőszakkal leborotválta nemi szőrzetét, majd kényszerítette Ibolyát, hogy kielégítse őt. Ha a sértett ellenállt, megverte, sőt előfordult, hogy cigarettával égette meg a száját.
K. Zoltánné a közös zuhanyzóban többeknek is eldicsekedett kalandjával, azt mondta: „feleségül vettem Ibolyát”, ami a börtönszlengben azt jelenti, hogy szeretkezett vele. A vádlott mindvégig tagadta az ellene felhozott vádakat, szerinte nem történt erőszak.