Szextörténet: A kislányom

Az elején ejtenék pár szót magamról. 38 éves építészmérnök vagyok, a feleségem a lányom szülése közben meghalt, tehát egyedül nevelem a lányom. Mivel elég jó állásom van sosem kellett nélkülöznünk semmiben. Szép nagy kertesházunk van medencével, egy Budapest közeli nyugis kis faluban, és mindenünk megvan amiről régen csak álmodtam (nyaraló a velencei tónál, Szép új autó… stb. ).
Ez a történet akkoriban kezdődött mikor a kislányom (Dominika) a 12. életévét készült betölteni (jelenleg 16) és rendkívül szép kislány. Hosszú, hátközépig érő fekete haja, kék szeme van, és alkatilag is minden a helyén van rajta már ilyen fiatalon is, szóval a korához képest elég érett a kis Drágám! Gyönyörű, vékony, feszes test, gömbölyödő mellecskék, formás kis fenék, selymes bőr…stb.

Mivel csak ketten éltünk a nagy házban, mindig is nagyon közeli volt a kapcsolatunk. Néha nekem volt ugyan egy – két alkalmi partnerem, de igazából komoly kapcsolatra sosem vágytam többé.
Tehát mint mondtam, Domikával nagyon jó volt a kapcsolatom, sosem járkált el otthonról, hiszen velem érezte magát mindig a legjobban ezért mindig velem akart jönni minden felé a szabadidejében, nem pedig a kis ovis osztálytársaival, akik még – elmondása szerint – nagyon gyerekesek voltak. Már egész kicsi kora óta együtt aludtunk, együtt fürödtünk a nagy sarokkádunkban (tehát elég sokat láttam már a kis finom testét), de valahogy a rengeteg munka fáradalmai miatt sosem vettem észre mennyit is fejlődött a picilány!
A történet az egyik ilyen „együttfürdés” – nél kezdődött, amikor is én észrevettem az előbb említett fejlődést, hogy a picilány már egész szépen kezd nőiesedni, kikerekednek a kis cicijei, a kis puncija tejesen csupasz volt még, olyan jó kis húsos, duzzadt szeméremajkai vannak, én meg – mivel régóta nem volt még alkalmi partnerre sem időm – ott ültem vele a kádban, teljesen kiéhezve egy női testre. Figyeltem ahogy beszappanozza a kezét majd a csupasz kis puncit kezdi dörzsölni vele, teste a szappantól gyönyörűen csillogott, vizes haja pedig a vállán pihent. Eszméletlen szép látvány volt számomra. Sosem voltam perverz, meg sem fordult a fejemben semmiféle „bűnös” gondolat, de ahogy ott ült velem szemben a kádban és hallgattam a csacsogását a sulis témáiról, közben egyfolytában a finom kis testét figyeltem, ahogy ő szappanozta magát, arra lettem figyelmes mikor feleszméltem, hogy a hímtagom, – ami szintén csupasz, mert borotválom – , elég rendesen megmerevedett! Tök ciki volt, de szerencsére ő nem látott semmit az egészből, mert habfürdővel szoktunk fürödni.
Először nagyon kínos gondolatok ötlöttek fel bennem, hogy mit is csinálok, hiszen még csak 12 éves és ráadásul én az apja vagyok (!), de aztán miután befejeztük a fürdést, lenyugodtam és beletörődtem emberi ösztöneimbe s elfelejtettem az egészet…
Persze nem sokáig, mert jött az este amikor is együtt alszunk…
Domikának nagyon szép kis ruhatára van, a kis aranyos fehérneműi és a hálóingjei is elég felnőttesek, ugyanis nagyon szereti az efféle ruhadarabokat. A múlthéten is vetetett velem néhány kis apró tangabugyit, harisnyákat, meg egy kis fehér, csipkés body – t, ami szintén tanga volt, olyan aminek a popsi – része amolyan kis csík féle, aminek csak annyi funkciója van, hogy összekösse az elejét a hátuljával! Szóval elég durva, amit csak a hozzám hasonló korú nők szoktak viselni, mert igencsak kihívó hatású, szaténhoz hasonló anyagú és ráadásul még áttetsző is! De hát mit tehettem, annyira szerette volna, hogy nem tudtam a kérésének ellenállni…
Amikor már én is kikászálódtam a kádból és bementem, hogy lefeküdjek mellé aludni, még mindig nagyon kanos voltam és elhatároztam, hogy holnap valami nő után nézek, mert már teljesen meghülyülök! Mikor bementem a szobába ő már aludt, persze a legújabb body – ban és mivel nyár volt és igencsak meleg, alig volt csak betakarózva – vesztemre, mert rég ki nem elégített férfiasságom megint elkezdett teljes méretére merevedi… Úristen, hogy fogom túlélni az éjszakát – gondoltam, mivel őrülten izgató látvány volt ahogy ott feküdt elöttem hason, kissé szétvetett lábakkal, a bőre pedig csillogott még a testápolótól és rajta az az izgató kis szatén – „rongydarab”, ami a kis popsijába vág!
Befeküdtem az ágyba, gondoltam gondolok inkább valami semleges dologra, majd szépen elalszom, de csaknem sikerült csillapítanom hormonjaim túlpörgését, farkam még mindig kőkeményen állt. Oldalra fordultam és átkaroltam Domikát, mivel így szoktunk aludni, ekkor ő, ahogy álmában megérezte, hogy mögébújik apukája és átöleli, hátat fordított nekem és odacsúszott egész szorosan elém!
Ekkor a kőkemény farkam (ami már majd’ szétrobbant) pont a két kis fenék – félgömböcskéje közé ment, aminek hatására én egyre gyorsabban kezdtem venni a levegőt és éreztem, hogy most akkorát tudnék élvezni, mint még soha!
Domika ott szuszogott mély álomban előttem a kis szexi ruhájában én meg mögötte, álló farokkal a feneke között, ami arra vár, hogy szétrobbanjon!
Ahogy kissé följebb akartam csúszni, farkamon éreztem Domika fenekének sima feszes bőrét, mely a testápolótól – és a nyári éjszakának köszönhetően – a verejtéktől sikamlóssá vált, ami – ha még lehetett – még jobban fokozta nemi vágyam.
– Nem bírom tovább – gondoltam, és a hátamra fordulva megfogtam farkam, és elkezdtem őrült extázisban verni, közben Domikát figyeltem, nehogy felriadjon és lebukjak. Szemem egyfolytában Őt pásztázta, gyönyörű zsenge vonalaival, az esti fényben csillogó selymes bőrének látványával nem tudtam betelni! Az esti fürdéskor látottak jutottak eszembe, a szappantól fénylő kis csupasz puncija, ahogy édes kis kezecskéjével tisztára mossa, a kis mellecskéje, ami a habfürdőtől volt fényes…, és így haladtam szép lassan a végső határokig gondolataim útvesztőjében. Izgalmam hatására olyan lelki állapotba kerültem, hogy már azt sem tudtam mit csinálok.
Háta mögé fordultam és kőkemény, hatalmasra dagadt, csupasz farkam újból az édes kis popsija közé csúszott, s így mozgattam lassan két kis félgömbje közt. Már a farkam is teljesen csúszós volt Domika testápolós – verejtékes kis fenekétől, s a saját elő nedveimtől! Hihetetlen élvezet volt számomra kislányom síkos, sima popsija közt mozogni. Ekkor megmozdult, amitől nagyon megrémültem és hátrébb húzódtam, de szerencsére csak a hátára fordult, amivel csak még nagyobb vizuális élményt okozott nekem! A body teljesen átlátszott amin keresztül láthattam szőrtelen, duzzadt, kis szeméremdombját, a kis melleit, és az egész kis finom testét. Mindketten háton feküdtünk, egymás mellett, ekkor fogtam magam és lejjebb csúsztam az ágyon, kezemben a farkammal úgy, hogy egy vonalba kerüljek Domika puncijával, így folytattam meredező, kiéhezett farkam kielégítését. Hihetetlenül erotikus látvány volt ahogy az áttetsző finom anyag rátapadt a verejtékes dombocskájára!!! Már alig kaptam levegőt az izgalomtól ahogy a farkam vertem, s közben bámultam az alvó kislányom selymesen sima punciját az átlátszó anyagon keresztül, kb. 20 centire a fejemtől! Nem bírtam magammal, odahajoltam fejemmel Domika szeméremdombja fölé, s nagyon finoman – nehogy felébredjen – félrehúztam dombocskájáról a kis anyag darabot, s elkezdtem lágy csókokkal halmozni sima kis dombját, amitől Ő álmában széjjelebb nyitotta lábacskáit, s légzése is szaporábbá vált.
Az élvezetek teljesen hatalmukba kerítettek, szívem ezerrel vert, és teljesen elvesztettem az önkontrolomat, aminek hatására egyre határozottabban csókoltam kislányom selymes kis dombját, néha még nyelvemmel is bele – bele nyaltam a kis vágatba, persze azért finoman, nehogy felébredjen a kicsim! Éreztem nyelvemmel, ahogy puncikája egyre nedvesebb és légzése még jobban szaporodik, de mivel nagyon mély álomban volt, láttam, hogy nem ébredhet fel. Ekkor felkeltem a fekvő helyzetből és enyhén széttárt lábai közé térdeltem, kezemben a már tűz – vörös farkammal és így folytattam tovább az önkielégítést. Annyira be voltam indulva, hogy nem bírtam ki, hogy legalább egy pillanatra ne érintsem hozzá kőkemény és már tiszta elő nedves hímtagomat, Domika lágy, hamvas kis szeméremdombjához, ami már szintén nagyon nedves volt a csókjaim hatására! Közelebb toltam magam és nedves, tűzforró makkomat behelyeztem csurom nedves kis puncijának szeméremajkai közé, és így mozgattam fel – le farkamat a kis édes vágatban. Éreztem, hogy Domika szinte – valami elemi ösztönnél fogva már – már rámozdul farkamra, épp az ellentétes irányba, mint amibe én mozdulok Szédülni kezdtem az izgalomtól, testem görcsberándult és iszonyatos erővel tört elő belőlem a ragacsos folyadék, pontosan kislányom csupasz szeméremdombjára spriccelve! Én csak élveztem – élveztem és már azt hittem sosem lesz vége a spermafolyamnak, közben makkommal kentem szét a puha kis dombocskán az összes gecit ami kijött belőlem és úgy vertem a farkam, hogy már szinte fájt! Szinte az egész teste az én gecimtől úszott, de állati óvatosan csináltam mindezt, nehogy felébredjen a kis drágám!
Én úgy vettem észre, hogy Ő is elélvezett álmában hiszen nagyon szapora volt a lélegzete, s arra gondoltam, én okoztam neki élete első orgazmusát…
Hihetetlenül ki voltam már éhezve, de most ez egy darabig elég lesz – gondoltam, és fogtam egy puha ruhát mellyel óvatos mozdulatokkal törölgetni kezdtem a kis alvó testről a gyönyörnedveimet, miközben újra hatalmába kerített lelkiismeretem megszólaló hangja.
Nem sokkal ezután átölelve Domikát, sikerült mégis elaludnom.
Másnap reggel (szombat), arra ébredtem, hogy Domika ágyba hozza nekem a kávémat és csak egy kis aprócska, virító – rózsaszín tangabugyi volt rajta (a frissen vásárolt kollekcióból) és egy hófehér kis top! Mivel épp előtte fürdött le az éjszakai nagy meleg miatt gyönyörű látvány volt ahogy a fehér toppon keresztül ágaskodott a kis mellbimbója, ahogy a reggeli kissé hűvös levegőt megérezte.
Verőfényes napsütés volt odakint, én meg még félálomban ültem az ágyon, és az éjszakai események forogtak a fejemben a kávém kortyolgatása közben. Rájöttem, hogy többé már nem tudok úgy nézni Domikára mint az én édes – pici lányomra, hiszen már majdnem igazi nővé vált!Miután agyilag is sikerült magamhoz térnem, Domika arra kért, hogy töltsük úgy a hétvégét ahogy azt Ő szeretné.
Beleegyeztem…
Elsőként rávett arra, hogy menjünk ki a piacra egy új fürdőruhát venni neki, mert „a tavalyi már ódivatú” – mondta. Felöltöztünk hát és elindultunk a piacra, ahol megint sikerült kiválasztania a legelképesztőbb fazonú kis kétrészes, tanga fürdőruhát, neonzöld színben, ami épp csak a lényeget takarja, és ezen kívül vettünk még egy egyrészest is ami szintén nagyon átlátszó volt, mert fehér alapon, rózsaszín virágszirmok voltak lehellet – vékony anyagán! Az egyrészest már nagyon durvának találtam magasan kivágott derékrésze (szintén tanga) és áttetszősége miatt, ezért nem akartam megvenni neki, de Domika kérlelése, és a kofa rábeszélő – tehetsége ismét hatott rám! Persze nekem is tetszett az egyrészes, de nem akartam, hogy egy 12éves kislány ilyen kirívó fürdőruhát viseljen! Azt mondta nagyon megkedvelte az efféle kis ruhadarabokat és megnyugtatásomra megigérte, hogy azt csak otthon fogja viselni!
Gondoltam ez olyan stádium egy kislány érésében, hogy ha viselhet egy felnőttes ruhát, Ő maga is felnőttnek érzi magát benne!
Már alig várta hogy hazaérjünk és felavathassa új fürdőruháját a kerti medencében. Rávett arra, hogy ma egész nap csak napozzunk és lustálkodjunk a medence mellett a kertben. Ebben én is benne voltam, hiszen elég fárasztó volt a hetem. Mikor hazaértünk, Domika besietett a szobájába, hogy átöltözzön a henyéléshez, én eközben a konyhába mentem egy pár dobozos – sörért, hogy meg legyen a sütkérezéshez a filing! Mikor kiléptem a kertbe, eszméletlen látvány fogadott…
Hát persze, hogy az egyrészest vette fel, ami olyan tökéletesen mutatott rajta, mintha ráöntötték volna! Épp a nyugágyak kinyitásával bajlódott, ezért odasiettem segíteni neki, közben még mindig a látványtól kábultan néztem a kis drágát, ahogy a kis vékony anyag a testére feszül és teljes egészében átlátszik a törékeny kis teste minden részlete! Lefeküdtünk a nyugágyra és süttetni kezdtük magukat a tűző napon, közben én a sörömet kortyolgattam és Kislányom testét bámultam egyfolytában, meredező szerszámmal a gatyámban! Nem tudtam betelni a látottakkal, mert élőben még sosem láttam senkit ilyen fürdőruhában, csak maximum a NET – en a szex – oldalakon! Már úgy délután négy lehetett de olyan meleg volt, hogy az első sör egyből a fejembe szállt a tűző napon. Domika szólt, hogy Ő is szomjas, hozzak neki valami innivalót. Elindultam befelé, és ekkor azt mondta :
– Apuci! Hagy igyak én is egy kis felnőtt italt, mondjuk Bailey’s – t, mert azt imádom! – Lééégysziii…
– De kislányom te még csak 12 éves vagy! Nem lenne az egy kicsit korai neked? – feleltem meglepődötten az iménti kérésre.
– De Apu! – Úgy megkívántam ebben a nagy melegben! – …és külömben is a múltkor a Szilviék szülinapi buliján is ittunk Bailey’s – t!
– Hát elég baj! – mondtam.
– És tegnap este is – amíg te még a fürdőkádban lazítottál – akkor is ittam egy kicsi pohárral belőle, mert nagyon finom íze van!
Egyből tudtam, miért is aludt olyan nagyon mélyen!!!
Beleegyeztem hát hogy hozok neki egy kispohárral, mert mivel már nekem is a fejembeszállt a sör, elég engedékeny lettem!
– Na jó, de csak egy pici pohárral! – ok?
– Köszi! – mosolyodott el úgy hogy a szája a füléig ért a kis drágámnak!
Hoztam is neki egy 1 decis pohárral, de mivel én is megkívántam, magammal vittem a medencéhez az egész üveggel, gondoltam majd lassan töltögetek magamnak! Elkezdtük hát kortyolgatni a hűvös italt és közben rengeteg hétköznapi dologról beszélgettünk, meg sokat nevetgéltünk a medence szélén. Domika, mikor megitta az italát kitalálta, hogy belefojt a vízbe (persze csak viccből), és elkezdett lökdösni a medence felé, hogy menjek be vele játszani.
Beugrottunk a jó hűvös vízbe és ő egyből a nyakamba ugrott, hogy lenyomjon a víz alá, de mivel a szemem eléggé rzékeny a klóros vízre, nem hagytam magam. Kinyúltam a medence szélén heverő úszószemüvegért, felkaptam magamra és így játszottunk tovább nagyokat nevetgélve. Mikor a víz alá nyomott én úgy tettem mint egy fuldokló, aki próbál ellenállni, de persze eközben a víz alatt egyfolytában az édes kis testét figyeltem, abban az őrülten vadító kis egyrészes – tanga fürdőruhában, ami a víztől olyan áttetszővé vált, mint egy fátyol, és benne az én kislányom napolajtól – és víztől fénylő, érintetlen, barna kis teste, csak még jobban begerjesztett ismét, aminek hatására farkam elkezdett teljes méretére (22 cm) merevedni! Amikor csak tudtam megsimogattam a gyönyörű kis testét, ami egyáltalán nem volt szokatlan, hiszen az apja vagyok, de én akkor teljesen mást gondoltam! Szinte kívánták kezeim aranyos, szűz testének minden részletét, s a „vízi – játék” közben a víz alatt néha még a punciját is meg – meg simogattam, persze „véletlen”, amire Ő ügyet sem vetett, mert közben egyfolytában nevetgélt!
Egyszer csak kimászott a vízből és azt mondta, tölt magának még egy kis italt, amire én csak bólintottam egyet, hiszen én már jócskán be voltam csípve a tűző napon elfogyasztott sörtől és a kislányom testének varázslatos látványától! Egy húzásra megitta és a napolajjal bekente a már csoki – barna testecskéjét, majd visszaugrott hozzám a medencébe. Már rajta is nagyon látszott, hogy igencsak megártott neki a két kispohár Bailey’s, mert nagyon jó kedve volt, és hirtelen érzelmi kitörések lettek úrrá rajta!
– úgy szeretlek apuci! – mondta, és átkarolt engem teljesen, s magához szorított úgy hogy a kis vizes teste teljesen az enyémhez simult. S gondolom, hogy még jobban kifejezze szeretetét és ragaszkodását hozzám a lábait is körbefonta derekamon és úgy szorított magához, aminek eredménye képpen a farkam teljesen a selymes fürdőruha – anyaggal borított kopasz puncijához nyomódott!
Gondolhatjátok, hogy majdnem elélveztem…
Én is átöleltem és így álltunk a medence hűvös vizében amitől a kis édes mellbimbója úgy ágaskodott, hogy szinte szúrta a mellkasom! Ekkor hirtelen megszólalt:
– apuci! – mi ez a kemény a puncimnál? – kérdezte, amire én totál zavarba jöttem, mert még sosem látta a farkamat felállni és nem tudtam hirtelen mit feleljek…még nem volt felvilágosítva!
– Tudod kislányom, a fiúk kukija, vagy farka nagyon érzékeny, és amikor egy szép „nő” hozzáér akkor így megkeményedik!
– De aranyos vagy apuci! – Tehát én szép nő vagyok? – kérdezte felcsillanó szemmel, de már alig forgott a nyelve!
– Hát már majdnem… – mondtam nevetve. Ekkor már esteledett, sötétedni kezdett és mi még mindig így átölelve álltunk a medencében, s én belekezdtem a felvilágosításba…
– Szóval amikor a fiú farkához dörgöli egy lány a punciját, vagy ilyen szexis fürdőruhában mutatja magát, az nagyon izgató érzés és olyankor így megkeményedik! Ez azért van, mert megkívánja a lányt és szeretkezni akar vele.
– És te is megkívántál engem apu???
– Neeeeem… ez az érzés sokszor ösztönösen jön a fiúknál! – próbáltam védekezni, nem túl meggyőzően.
– És amikor így megkeményedik a fiúk farka, utána mi történik? – kérdezte izgatott kíváncsisággal.
– Hát a fiú és a lány elkezdik egymás testét gyengéden simogatni, ami mindkettőjüknek nagyon jó érzés, aztán a fiú beledugja a lány puncijába a farkát, amitől mindketten elélveznek!
– Mi az hogy elélvezni?
– Az kislányom az amikor már mindketten nagyon hevesen csókolgatják, meg simogatják egymást, és a fiú farka egyre gyorsabban mozog a lány puncijában, és hirtelen egy emberfeletti, leírhatatlanul jó érzés keríti őket hatalmába… – Domika tátott szájjal hallgatta amit mesélek, és én folytattam az oktatást…
– … és ekkor a fiú farkából kijön a sperma amitől a lány teherbe esik és gyereke születik.
– És akkor ha nem akarnak gyereket, akkor nem szabad szeretkezniük??? – kérdezte kíváncsian.
– De, de olyankor a fiú nem spricceli bele a lány puncijába a spermáját, hanem vagy a lány szájába és ő lenyeli azt, vagy egyszerüen a lány fogamzásgátló gyógyszert szed, amitől nem tud terhes lenni!
– És hogy néz ki a sperma? Nincs rossz íze?
– Az olyan fehér színű folyadék, és a legtöbb lány szereti az ízét! – mondtam.
– Mutasd meg apuci! Olyan kíváncsi vagyok rá! – kérlelt engem akadozó hangon.
– Azt kislányom csak akkor látod, amikor már a fiú farka teljesen fel van izgatva!
Ekkor, mivel még mindig átölelve beszélgettünk, elkezdte fel – le mozgatni kis testét a farkamhoz dörgölve.
– Húúú Apu! – ez nekem is nagyon jó érzés! – mondta kicsiket lihegve.
– Hát erről beszéltem az előbb, de ezt nekünk nem szabad csinálni, mert én az apukád vagyok! – mondtam és próbáltam eltolni magamtól lelkiismeretem utolsó erejével!
– De Apuci ez olyan jó! Legalább még egy picikét hagy csináljam!
– De ezt így a fürdőruhán keresztül nem lehet csinálni, mert így nem érezhető igazán!
– Akkor vegyük le!!! – mondta és egy szempillantás alatt lehúzta magáról csöppnyi kis fürdőruháját! Nekem sem kellett kétszer mondani, (gondoltam nem teszek semmi rosszat, hiszen nem dugom meg a saját lányom) én is kidobtam a nyugágy mellé és ott álltunk egymással szemben a vízben teljesen meztelenül.
Domika odajött és újra átölelt, visszakulcsolta lábait derekamra, és ekkor a víz alatt megéreztem azt az édes kis forró, szűz puncit a farkamon mozogni. Teste a napolajtól és a víztől síkosan csúszkált rajtam miközben teljesen önfeledten, aprókat sóhajtva adta át magát az élvezeteknek.
Nagyon izgatóan mozgatta kis testét, farkam pedig a hasamhoz nyomódva, Domika szeméremajkai között csúszkált és fülem mellett sziszegett, sóhajtozott a kis Drágám. Ő is nagyon felizgult, és egyre gyorsabban mozgatta kis puha, selymes ágyékát a már vörösen izzó kőkemény, eres farkamon!
– Júúúj Apu milyen nagy és kemény a farkad! – mondta lihegve.
– Még sosem láttam ilyennek! És olyan forró, hogy mindjárt elégeti a puncimat! Úúúúh… de jó Apuci! Miért nem csináltuk ezt előbb!!!
Teljes extázisban voltam, egyszerűen nem hittem el, hogy a kislányom ennyire fel tud izgatni és hogy ilyen érzékeny a kis csiklója! Kezeimmel a csúszós kis mellecskéit kezdtem simogatni, amiken a kis bimbók egyre jobban megkeményedtek ujjaim között és Domika a nyakamba kapaszkodva hátrafeszült testtel vonaglott ölemben, s könyörgött, hogy ne hagyjam abba, mert ez fantasztikus érzés neki! Számmal közelebb hajoltam a vizes kis mellecskékhez, s az apró bimbókat kezdtem el gyengéden szívogatni, nyalogatni, amitől csak még vadabb csípőmozgásba kezdett a kis drága. Közben kezeimmel lenyúltam a hamvas kis feneke alá és hátulról is izgatni kezdtem a kis popsiluka környékét, miközben szétfeszítettem a kis feneke félgömbjeit. Így forró kis szeméremajkai még jobban szétnyíltak a farkamon.
Éreztem, hogy egyszer – kétszer annyira hevesen mozog fel – le, punciját a farkamhoz dörzsölve, hogy nem sok kell ahhoz, hogy felnyársalja magát kőkemény farkamra. Egyik ilyen veszélyes mozdulatánál a makkom hegye már bele is csúszott a forró és érintetlen puncijába, amit egy óriási nyögéssel fogadott és szinte elolvadt a karjaimban. Mondanom sem kell engem is totálisan felizgatott ez az érzés, és ezek után már direkt úgy emelgettem farkamon, hogy a csurom nedves kis kopasz puncijának szűk bejáratát döfködtem a makkommal. Persze nagyon vigyáztam, nehogy ráengedjem kőkemény farkamra, mert nem akartam én elvenni a szüzességét. Kis teste egyre forróbb lett és éreztem, hogy mindketten közel vagyunk a csúcshoz. Egyre hevesebben mozgatta pici csípőjét és egyszer csak halk kis sikoltások közepette görcsberándult édes kis teste és ekkor éreztem nekem is dörömbölni kezd a vér fülemben, farkam lüktetni kezdett és nem bírtam tovább. Egyszerre élveztem el kislányommal és a hasamig érő vízben tört elő belőlem az eddigi legnagyobb spermafolyam ami valaha kijött belőlem, beterítve teljesen kislányom mellecskéit és hasát! Domika teljesen kimerülve borult rám és nagyokat lihegve szorítottuk egymást. Mikor magunkhoz tértünk már teljesen be volt sötétedve és Domika most a hasára ömlött spermát nézegette, kis kezecskéivel vizsgálódva kenegette magán.
– húúú…olyan jó volt Apu! Én még sosem éreztem ehhez foghatót! Nagyon jó érzés volt ahogy ez a forró lé ráfolyt a hasamra! Nem lesz semmi bajom ha lenyalom az ujjamról? Azt mondtad, a lányok szeretik az ízét!
– Nem lesz semmi bajod… mondtam, erre Domika lenyalta az összes gecimet csöppnyi kis ujjacskáiról.
– Ez tényleg nagyon jó ízű! Nincs ebben semmi rossz! – Jelentette ki határozottan.
– Mondtam. De erről egy szót sem említhetsz senkinek sem kicsim, mert ez a kettőnk titka kell hogy maradjon! Most már menjünk be és mosakodjunk meg! Jó?
– Ok!
Összeszedtük a cuccainkat és úgy ahogy voltunk (meztelenül) bementünk a házba! Domika egyből elment fürödni, én meg elmostam a poharakat.
Mikor végeztem a mosogatással bementem a fürdőbe és beültem hozzá a kádba és mosakodás közben elkezdte mesélni, hogy Ő már simogatta a punciját, és el is élvezett de az teljesen más volt mint velem, az nem volt ennyire jó! És azt is elmesélte nekem piruló kis arccal, hogy a múltkori szülinapi partin, amikor ittak, akkor a Szilvi bátyja (Peti) nem volt otthon és titokban belenéztek az egyik pornófilmjébe! Azt mondta nagyon tetszett neki az amit látott és emlékszik minden részletére (szopás, nyalás…stb. ), de nem tudták végignézni a jelenetet, mert megjött Peti (ezek hallatán teljesen le voltam döbbenve…)! Mikor felálltam a kádban, hogy lezuhanyozzam magam Ő egy kis puszit nyomott puha kis ajkaival a még félmerev farkam hegyére, mondván köszöni neki ezt a csodálatos érzést! Felállt Ő is majd átölelt barnára sült habos kis testével, gömbölyödő mellecskéin a már megint ágaskodó csöppnyi, kemény mellbimbói hasamhoz nyomódtak (a magasságkülönbség miatt) és éreztem, hogy farkam újból kezd telepumpálódni vérrel! Erre szóltam neki, hogy most már aztán menjünk aludni, mert megint fel fogok izgulni, mire Ő egy csalfa kis mosollyal pillantott vissza rám.
A nagy meleg miatt teljesen meztelenül feküdtünk a nagy franciaágyon és csak az esti fények szűrődtek be az ablakon. Domika mondta, hogy még mindig zúg a feje a Bailey’s – től, így nem tud elaludni! Egyszer csak eszébe jutott, hogy még nem kente be a leégett kis testét a krémjével, de azt mondta olyan fáradt, hogy megmozdulni sem bír, ezért én kenjem be Őt. Mikor visszaértem a fürdőből a krémmel a kis drágám már a hason fekve engem várt. Leírhatatlanul szép látvány volt ahogy a selymes, barna kis test hason fekszik a nagy franciaágyon, a feldomborodó feszes hamvas fenékkel, kissé szétnyitott lábakkal, közte pedig azok az érzékeny, duzzadt, kopasz kis szeméremajkak csillogtak az esti fényben, s olyan hatása volt mintha borotválná. Fenekének apró csupasz nyílásának látványa pedig szinte megbolondító hatású volt!
Csendben várta a kényeztetést. Odatérdeltem szétterpesztett lábacskái közé, s hátára kezdtem folyatni a hideg krémet mire Ő a fenekét kezdte emelgetni összerándulva, s nevetve mondogatta hogy nagyon hideg a krém és hogy hagyjam abba mert nem bírja. Mindketten nevettünk és én poénból direkt csak folyattam a krémet tovább finom, barna testére, hiszen a látvány hihetetlen volt, ahogy a kis fenekét tologatta, emelgette, s eközben előremeredő félkemény hímtagom néha hozzá – hozzá ért kopasz kis dombocskájához és a fenekének kis lyukához!
Őrületes volt, s farkam már teljes méretére is merevedett mire feleszméltem! Kezével az ágyat markolászta, közben piciket sikoltott nevetve, hogy Ő nem bírja tovább. Miután már a fél flakont rányomtam, abba hagytam, s elkezdtem szétkenni hátán a már testmeleg krémet. Ezt nagyon élvezte és csöndben, kéjes kis sóhajokkal nyugtázta ténykedésemet, amit én is nagyon élveztem. Az apró kis test tiszta fényes és csúszós volt a rengeteg testápolótól, és még mindig kissé felemelt kis feneke, duzzadt dombja ott hullámzott aprókat kéjesen a kőkemény, lüktető farkam előtt. Simogattam a hátát gyengéden, s figyeltem ahogy a két fenék – félgömb között a fenéknyíláson át a szűzi nyílásra folyik a fehér krém ami olyan volt mintha sperma lenne.
Erre Domika hirtelen megremegett és szisszent egy picit, s fenekét teljesen felemelte, már szinte térdelt. Én odanyúltam fénylő kis dombjához s gyengéden szétkentem a krémet rajta, úgy hogy a kis csupasz segglyukához is jutott belőle bőven. Ezt a kis drágám annyira élvezte, hogy nyögdécselni, lihegni kezdett és apró kis csípőjét előre – hátra mozgatni kezdte, hogy szinte nem is kellett a kezemet mozdítani, Ő mozgott a kezem alatt! Nem bírtam tovább és másik krémes kezemmel – mellyel eddig a kis hátát simogattam – megfogtam az egyre jobban duzzadó farkam és verni kezdtem. Ezt Domika is megérezte, s lihegve, zihálva megszólalt:
– Apúúúhh… szeretkezzünk… Hhhh… megint.. hhh.. kérlek… aahhhh! – Annyira kívánom megint a nagy, kemény, forró farkadat, hogy hozzáérjen a puncimhoz!
– Érintsd hozzá kérlek… Hhhmmm… nem bírom tovább! – olyan jó amit csinálsz nekem… ahhhh.. !
Nem válaszoltam semmit, csak közelebb toltam farkamat a kéjtől reszkető kis fénylő testéhez, s a hegyét a kéjnedvektől és a krémtől tocsogó pici puha szeméremajkak közé illesztettem, s így vertem tovább. Nagyot sóhajtott és próbálta hátranyomni magát ösztönösen, hogy óriási, kőkemény farkam belemártódhasson a kis szűz puncijába, de én mindig hátra húzódtam és mondtam neki, hogy ezt nem lehet, mert nagyon fog fájni és azt nekem nem is szabad, mert Ő a kislányom! Kéjnedve szinte már ömlött és éreztem, ahogy a farkamon folyik végig. Makkomat fel – le mozgattam szeméremajkai között, végig a segglyukáig amit nagyon élvezett. Józanul nem tettem volna, de gondoltam kipróbálom, mit szól hozzá a kis drága, s elkezdtem farkam hegyét befele nyomni szép lassan fenekének apró, krémtől úszó lukába. Nagyon meglepődtem, amikor éreztem, hogy szinte ráhúzza magát kőkemény farkamra, de annyira szűk volt, hogy csak a hegye ment be a feszítő, forró, síkos lyukba, amire Domika halk szisszenésekkel felelt. Mivel éreztem, hogy nagyokat zihál mert fáj neki, abba akartam hagyni, de rám szólt, hogy ne tegyem mert ez nagyon jó neki csak lassan csináljam, mert érzi hogy akkor nem annyira fáj. Eszméletlen látvány volt, ahogy a kislányom gyönyörű, hamvas, fénylő teste mögött térdelek, s 22 centis eres farkam vége a pici seggében van. Finoman mozgatni kezdtem ki – be farkam hegyét a szűk lyukban és még odalocsoltam egy kis krémet Kicsim nyílásához, amitől még egy pár centi beljebb tudott csúszni. Ekkor már teljes önkívületben volt a Drága annyira élvezte ezt az új dolgot, s mint egy leterített vad, úgy vergődött alattam pici, de már nőiesedő, erotikus kis teste, s kipirult arccal nagyokat nyögött a mennyei élvezetektől.
Arckifejezésén látszott, hogy már a nagy farok okozta fájdalom is élvezetté alakult benne. Megállás nélkül vadul simogattam, masszíroztam krémes, vadul ficánkoló kis testét a nyakától egészen a fenekéig, közben farkam első 10 centije szűk, forró fenéknyílásában mozgott. Domika már négykézláb állt, teljesen kitolt fenékkel és én lenyúltam hogy megérinthessem kopasz kis dombját, mire Ő feltérdelve kiegyenesedett, és krémes kis hátával teljesen mellkasomhoz simult, fejét pedig teljesen hátravetette arcom mellé, s így domborodott hátra. Éreztem forró leheletét és átöleltem a kis síkos testet magam előtt. A még mindig tiszta krémes kezeimmel az apró melleket kezdtem el a kéjtől megvadulva simogatni és a pici bimbóit izgatni. Másodpercek alatt teljesen kemények lettek az apró mellbimbók és farkamnak már ekkor picivel több, mint a fele édes kis nyílásában volt! Domika teljes extázisban hangosan nyögve, nyüszítve mozgott előttem az eddig számára ismeretlen élvezetek hatására. Fejét felém fordította, rám nézett, s láttam a szemében csillogni a hálát azért, hogy ilyen gyönyörökhöz jutatom Őt. Számmal közelebb hajoltam hozzá, s vadul puha, lángoló ajkai közé fúrtam nyelvemet. Ösztönösen követte azt, amit én teszek – hiszen még sosem csókolózott – és szinte ittuk egymás szájának nedveit.
– Dugd belém apuci a farkadat kérlek mélyebben… mhhhh… hhhh!!! – A puncimba is dugd be kérlek apu… hhhh… annyira szeretném… hhh!
– Nem lehet kicsim! Már így is túlléptük a határokat! – suttogtuk egymás szájába lihegve.
– De érzem apu hogy a puncim nagyon kívánja hogy benne legyél!… mhhh…
– Nem lehet Domika értsd meg kérlek! – mondtam neki nagy önmegtartóztatással.
Egyszer csak éreztem hogy a kis apró test heves rángásba kezd és nagyokat lihegve görcsberándul, s még jobban hátrafeszül. Tudtam Domikának elérkezett az orgazmus és csak néztem ahogy rángatózik pici fénylő teste a farkam hegyén, s arra koncentráltam hogy még egy picit visszatartsam az én gyönyörpontomat.
Mikor már elélvezett szinte teljesen erejét vesztve zuhant vissza kis teste az ágyra, s én óvatosan kicsúsztam szűk kis lukából. Erőt véve magán feltérdelt s velem szembe fordult, majd forró kis kezével marokra fogta kőkemény, forró, és tiszta nyálkás farkamat, s finoman csúszkált fel – le rajta kezecskéjével.
– Szeretném a számban érezni a spermát ami kifolyik belőled apuci, és szeretnék én is olyan élvezetet okozni neked mint te nekem az előbb! – mondta mélyen a szemembe nézve.
Ezek hallatán szemem kikerekedett a meglepettségtől, de mire feleszméltem, Domika már előttem térdepelt hátratolt fenékkel és a hasamat csókolgatta és haladt egyre lejjebb. Egyszer csak éreztem hogy óriási, szétrobbanni akaró makkom forró, puha, nedves ajkai közé veszi és egyre beljebb csúsztatja pici, meleg szájába.
Eszméletlen látvány volt ahogy a szájában volt a farkam és gyönyörű barna kis fénylő teste előttem hullámzott, feneke pedig az ég felé gömbölyödött. Éreztem ahogy egyre vadabbul szopja kemény farkamat és már a combomon folyik végig a rengeteg nyál a farkamról, közben egyik kezével folyamatosan verte. Néha forró nyelvével végignyalta a tövétől egészen a végéig a rengeteg nyáltól csillogó hímtagomat, majd újból becsúsztatta apró kis szájába egészen a torkáig. Másik
kezével megfogta fenekem és úgy húzott a szájába még mélyebben, s szinte smárolt a farkammal. Éreztem hogy teljesen megvadult, annyira tetszik neki ez az új dolog és ez engem is annyira felizgatott, hogy újra vadul simogatni kezdtem krémes kis testét, másik kezemmel pedig finom hajába túrva húztam rá fejét a farkamra. Újra a testápolós flakon felé nyúltam, s most már szinte az egész tartalmát az előttem térdelő kis testre öntöttem és elkezdtem szétkenni a hátán és a sima kis fenekén.
Miközben Domika egyre vadabbul szopta a farkam Én fölé hajoltam és a krémet feneke irányába kezdtem kenni egészen mögényúlva a fenekéhez és a duzzadó dombocskájára. Leírhatatlan érzés volt simogatni a krémtől és verejtéktől tocsogó kis lánytestet, ami ott térdelt előttem és a farkamon cuppogott heves mozdulatokkal, teljes extázisban! Éreztem, hogy most már nem bírom visszatartani előtörő spermafolyamom és a következő másodpercben már lüktetni is kezdett az egész farkam. Rángatózni kezdtem teljes önkívületben és óriási erővel tört belőlem ki a rengeteg geci, és majdnem tövig tolva farkam Domika torkára élveztem egy hatalmasat kb. egy percen keresztül. Minden egyes lüktetésnél óriási adagokat spricceltem a kislányom torkára és Ö próbálta mindet lenyelni de néha – néha kicsúszott a farkam a gecivel telt kis szájából és olyankor a hátára meg a hajára is spricceltem a nyálkás, forró férfinedvből. Szinte ordítottam miközben még mindig lövellt belőlem az anyag. Domika arca már teljesen az én gecimben úszott és már a szájából is folyt kifele a hihetetlen mennyiség, amit már nem bírt lenyelni! Megtörülköztünk kicsit és erőtlenül zuhantunk az ágyba, majd pár másodperc múlva már aludtunk is átkarolva egymást, meztelenül.