Szexuális életem kezdete

Én egész fiatalon ismerkedtem meg a szexualitással nagy örömömre. Tizenkét éves koromra már eléggé fejlett voltam, hiszen már elértem a nyolcvanas mellbőséget. Ekkor ismertem meg az egyik barátnőmet és testvérét akikkel testi lelki barátnők lettünk és megkezdtem a szexuális életemet.
igaz először csak simogatással és szopással. Később egy iskolai összejövetelkor két nagyobb iskolai srác elhívott sétálni, majd az egyik lakásába kötöttünk ki ahol nem voltak otthon a szülők. Már sokszor levetkőztettek a barátnőmnél a két srác és most se gondoltam, hogy bármi bajom lesz,így megengedtem, hogy levetkőztessenek teljesen.
Sajnos nem számoltam azzal, hogy az egyik srác szétnyitotta a lábamat, de nem azért, hogy nyalakodjon, hanem hirtelen megerőszakolt, hiszen még szűz voltam. Nemsokára a másik is rám mászott és, hogy ne tudjak vísítani a másik a számba dugta a farkát. Ami jól esett az a gecis farka,de nagyon fájt a puncim hirtelen szétkefélése. Persze megigértették velem nem szólok senkinek. Nem szóltam a szüleimnek sem, de ettől kezdve ez a két sráccal nem voltam hajlandó még beszélgetni sem, nemhogy szeretkezni. Mire befejeztem az általánost majdnem minden sráccal és hat tanárral sikerült testi kapcsolatot szereznem. A középiskolát egy nagyvárosban végeztem és ott is folytattam a szexuális kapcsolatokat, melyek egyre jobban tetszettek, ráadásul sokszor volt, hogy idősebb vagy öreg férfiakkal is szeretkeztem egy nap többször is. Mire befejeztem a középiskolát már túl voltam a tízezredik srácon és megfogadtam, hogy harmincéves koromra legalább elérem a százezredik férfit, mert ezt tartottam az életem céljának.
Ez volt az amit legszívesebben egész nap és éjszaka csináltam volna. Persze mire húszéves lettem már háromszor kellett a szülőknek segíteni abban, hogy kikaparjanak, mert még nem akartam gyereket. Később egy főiskolán kaptam állást ahol szerencsémre nemcsak magyarok, hanem legalább tíz különböző ország fiai is tanultak és így a négertől a kínaiig, a japántól a kubaiig mindenkit kipróbáltam, sőt egy évig laktam négy sráccal aki rendszeresen használtak sőt a barátjaikat is szívesen fogadtam. huszonnyolc éves koromba megismerkedtem egy balfasz sráccal aki elkezdett udvarolni és kiderült óla, hogy még nagyon keveset kefélt és bevezettem a szeretkezés rejtelmeibe és elvetettem magam feleségül. Ez azért is jó volt,mert már a hatóság is felfigyelt a heves szexuális tevékenységemre. A főnököm is rendszeresen használt az irodájában ami különösen is jól esett. Ő vitt el vidékre több alkalommal is olyan helyre ahol rendszeresen párok keféltek. Mindenki mindenkivel sőt a lányok és asszonyok is egymással.
A későbbi férjemet is elvittem egy párszor csak azért, hogy én minél több asszonnyal és férfival tudjak szexuálisan kapcsolatot létesíteni. Később amikor terhes lettem és otthon kellett maradnom, mindig kimentem az erdőbe sétálni, mert akadtak ott is férfiak akik szívesen alám tették a kék erest. Mikor bekerültem egy klinikára, ott volt, hogy a diákok éjszaka egymásnak adták a kilincset amikor fogadtam őket az ágyamban.
A második gyerek után elmentem agy afrikai kalandtúrára ahol több négerrel is létesítettem kapcsolatot ami nagyon jó és finom volt, de felszedtem valamit és ezért ki kellett venni a méhemet és petefészkemet. Igazság szerint ennek azért örültem, mert így bárki bármikor megkefélhetett , sőt a zacskója tartalmát is nem a számba, hanem a puncimba is engedhette ami nagyon jól esett. Az életem így azért is csodálatos, mert annyit szeretkezhettem mindig amennyit csak akartam és a férjemet meg rászoktattam a férfiak farára, ezért mindig ha valaki megkefélt sokszor a férjem szájába engedte a zacskója tartalmát, amire én kértem, hogy így le tudjam szoktatni arról, hogy engem használjon.
RSS forrás: Mai szex blog

Vélemény, hozzászólás?