15 évesen ezer férfival feküdt le

A pornószakmát is sokkolta az az eset, ami egy 15 éves tinédzserrel történt, aki a floridai Palm Beach-ben lakó szüleitől szökött meg múlt év elején.
Sokat nem mélázott azon, hogyan keressen gyorsan sok pénzt, hamar rátalált a pornófilmek világára. Nem tétovázott a korát illetően sem, egyszerűen 18 évesnek hazudta magát – írta a Manna.ro.
Rövid időn belül Charrida Smalley rengeteg pénzt és hírnevet szerzett magának. Kis idő elteltével már plasztikai műtétre is futotta neki, ráadásként felvette a Bieyanka Moore művésznevet, így szabadon élhette tovább a felnőttek életét.
A tiniben naponta 12 órát dolgozott a filmstúdiókban, amíg végre valóra válthatta álmát, sikerült megvennie egy villát Orlandóban. Ezért körülbelül ezer kollégájával feküdt le nagyon rövid idő alatt.
Charrida karrierjének végét szülei okozták, akik időközben bejelentették lányuk eltűnését a rendőrségen. A rend őrei nagy erőkkel kezdték keresni az évei alapján fiatalnak számító lányt. Egész Florida államot teleragasztották a lány fényképével. Egy ilyen felhívásra reagált Charrida egyik kollégája, aki hívta a rendőrséget. Most pedig több éves börtön várhat azokra, akik alkalmazták a 15 éves lányt.

15 éves félmeztelen tinik az iskolai szemvizsgálaton

Az eset a mi osztályunkban is megtörtént, először azt hittem, valamelyik osztálytársam anyukáját még ennyi idő után is zavarja az eset.
Én levetkőztem, és félmeztelenül kellett végigolvasnom a betűket a szemvizsgálathoz, félmeztelenül nézte meg a doktorbácsi, van-e lyukas fogam, és félmeztelenül ellenőrizte a pajzsmirigyemet (mondanom sem kell, nem vette észre a tömött fogaimat, de még a fogszabályzómat se, minden fogam ép és egészséges volt szerinte, a szemem tökéletes, a pajzsmirigyem kifogástalan, pedig a vizsgálat részéről annyi volt, hogy rápöckölt a torkomra…)
Nálunk is volt pár bátrabb lány, akik nem voltak hajlandóak levenni a melltartójukat, nem hisztiztek, indokot kértek a dokitól, hogy miért van erre szükség. a válasz pofonegyszerű volt: nem gerincvizsgálat, nem mellrákszűrés (ilyet nem is csinált, ami esetleg indokolta volna a levételt), ennél sokkal triviálisabb indokkal állt elő. Zavarja a sztetoszkópot a melltartó fém pöcke.
Szerencsére ez a pár lány nem esett a fejére, ilyen indokkal még 15 évesen sem váltak meg a melltartójuktól. az iskolaorvos kikelt magából, és mondanom sem kell, milyen tortúrán mentek utána keresztül az igazgatónál.
Szerencsére az osztályfőnökünk melléjük állt, ahogy az egész osztály, orvos-jogász szülőkkel együtt. Kiderült, az orvosnak kutya-kötelessége figyelembe venni a beteg szemérmességét, meg normális tájékoztatást adni. Egyik sem történt meg. Amikor bepanaszoltuk a dokit, érdekes mód nekünk adtak igazat.
– Pár nagylány olyanokat is leírt, hogy félmeztelenül kellett bemenniük és úgy volt a vérnyomás, magasság, látás, hallás stb vizsgálat és utána teljes körű vizsgálatra hivatkozva azt akart az orvos feküdjön fel az ágyra és vegye le ég a bugyiját is és terpeszen be, azért semmilyen normális helyen, iskolában nem kell meztelenül beterpeszteni nem de? A többség megtagadta, de már a szitút is elképzelni durva,ez elképesztő. És több lány is jelen volt. Csupa ilyen történeteket írnak le, vagy hogy még olyat is hogy több orvos is részt vett és ki-be járkáltak az ajtón így minden ajtó nyitáskor be lehetet látni.

Steven Tyler tizenöt éves lánnyal dugott

Miután Steven Tyler az American Idol tehetségkutató ítészeként flörtölni kezdett egy tinilány versenyzővel, sokan felháborodtak, hát még amikor kiderült, hogy az énekes korábban is kedvelte a fiatal lányokat.
Az Aerosmith frontembere huszonöt éves volt, mikor összejött egy alig tizenöt éves lánnyal, Julia Holcombbal.
– Olyan fiatal volt, olyan karcsú, olyan szép. Titokzatos, szexi, finom volt, és én imádtam – idézte fel korábban emlékeit Steven, ám akkor még nem lehetett tudni, hogy valójában egy kislányról beszélt.
A pár három évig volt együtt, barátaik szerint azonban nem volt rózsás viszony köztük, rengeteget drogoztak. Julia tizenhét évesen, belőve felgyújtotta az ágyát, megégett a karja, ráadásul két abortuszon is átesett. Steven három év után belátta: túl nagy a korkülönbség és Julia teljesen tönkrement mellette, ezért szakítottak. Steven az American Idolban is egy tinire hajtott.

Magyar videófelvétel kering a tizenéves Niki megrontásáról

Gyermekkori traumák vezethettek oda, hogy a 15 éves Niki ötszáz forintért szexelt, és még azt is hagyta, hogy közben lefilmezzék. A Bors megtudta: a tinit korábban a nagyszüleitől vette el a gyámhivatal, mert felmerült a gyanú, hogy a nagyapja zaklatja.
Szörnyű, megaláztatásokkal teli gyermekkor rajzolódik ki a megrontási ügy mögött, amelyet a Bors jelentett be az ORFK-nak. Mint arról tegnap beszámoltunk: egy 15 éves, Heves megyében élő lányról készült szexvideó kering az interneten. Niki egy 60 év körüli, a felvételen Sanyinak szólított férfival látható, az aktus közben pedig egy női hang utasítja a gyermeket. A videót és Niki adatait eljuttattuk az ORFK-nak, az ügyben vizsgálat indult.
– Még ellenőrizzük az adatokat, s aztán döntünk, hogy indítunk-e nyomozást – közölte tegnap Kocsis Irén, a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
Lapunk megtudta: Nikit évekkel ezelőtt az apai nagymamánál helyezte el a bíróság, mivel édesanyja elhagyta, édesapja pedig sem munkával, sem lakással nem rendelkezett. Hamarosan azonban a nagyszülőtől is el kellett venni a kislányt.
– Niki gyakran megszökött, azt mondta, hogy retteg a mostohanagyapjától – közölte dr. Kovács Erzsébet, a gyermek ügyében eljáró gyámhivatal vezetője.
– A kislány azt állította, hogy a férfi szexuálisan molesztálta, sőt a barátainak is továbbadta őt. A Ceglédi Rendőrkapitányság nyomozást indított, de bizonyítottság hiányában 2008 februárjában lezárta az ügyet. Mi mindenesetre kiemeltük Nikit a családból, és nevelőszülők gondjaira bíztuk. Úgy tűnik azonban: most újra intézkednünk kell. Okvetlenül meghallgatjuk a nevelőszülőket, és aztán döntünk Niki sorsáról. Édesapja a múlt hónapban kérvényt nyújtott be, hogy bízzuk gondjaira a kislányt. Forrás: Borsonline