Voksán Virág 2007 CKM

Voksán Virág máris nekiállt 2011-es naptárjának elkészítéséhez, mert nem akar lemaradni arról, hogy nyomda magától kiajánlja a remekművet. „Általában a nyomda ajánlásaiból választanak a cégek, amikor a partnereiket akarják megajándékozni. Tavaly erről lemaradtam, így csak a rajongóimhoz és a hétköznapi emberekhez juthatott el. Így is sok fogyott belőle, de vidéken nehéz volt értékesíteni. Nem volt … Olvass tovább

Dukai Regina 2006 CKM

Dukai Regina örül, hogy kibukott a dubajozás! Dukai Regina egyike a legfelkapottabb magyar modelleknek. A Dubaj-botrány óta lassan mindegyikük elmondta már véleményét a botránnyal kapcsolatban. Regina örül, hogy kiderült, ki az, aki tisztességtelen munkát végez. – Az én lelkiismeretem tiszta. Soha nem kerestem, és soha nem kerestek ilyen jellegű munkákra. Nem tudom, hogyan működnek ezek … Olvass tovább

Barsi Adrienn CKM

– Tizenhárom éves korom óta modellkedek, a szüleim pedig mindenben támogattak. Több szépségversenyt is nyertem már, nyáron pedig több száz lány közül választottak ki a német nyuszis magazinba egy fotózásra, a képeim pedig végül nyolc országban jelentek meg. Éppen ezért szeretném megnyerni ezt a versenyt, hogy itthon is pózolhassak a magazin címlapján – kezdte Adrienn, … Olvass tovább

Seherezádé és gecis arcú képeivel elhíresül VV Vera vetkőzött

Szexi fotózáson vehetett részt a villa két „háziasszonya”. A 21 éves szők Seherezádé és a pornózó gecisarcú 20 éves Veronika a Ki a legháziasabb a villában? versenyen ugyanis kiérdemelte a lehetőséget, hogy pózoljon a CKM magazin hasábjain. A lányok persze nagyon örültek a fotózásnak, a többiek viszont irigykedve nézték őket. A teljes cikk a Tagi … Olvass tovább

Gregori Dóra a pinájával híresült el, vetkőző videó

Gregori Dóra vetkőzéséről videó 3. rész, a 2. rész itt, és az 1. rész itt. – További Gregori Dóra szex, erotika, bulvár: Gregori Dóra vetkőzéséről videóriport – Gregori Dóra végbélnyílása után szoftos CKM képek – Gregori Dóra meztelen képeket villantott – Gregori Dóra vall – Valóban lopási ügybe keveredett a szépségkirálynő – Milliókkal lopta meg … Olvass tovább

Gregori Dóra a pinájával híresült el, vetkőző videó

Gregori Dóra vetkőzéséről videó 3. rész, a 2. rész itt, és az 1. rész itt. – További Gregori Dóra szex, erotika, bulvár: Gregori Dóra vetkőzéséről videóriport – Gregori Dóra végbélnyílása után szoftos CKM képek – Gregori Dóra meztelen képeket villantott – Gregori Dóra vall – Valóban lopási ügybe keveredett a szépségkirálynő – Milliókkal lopta meg … Olvass tovább

Gigi és Anikó kitolják a seggüket a CKM címlapján

Osztoznak a címlapon a ValóVilág lányai. A 21 éves Gigi és a 22 éves Anikó duettje lett a legjobb kép a szavazók szerint, az ő közös fotójukkal kerül az újságos standokra a CKM legújabb száma. A villa lányaihoz alig egy hónappal ezelőtt látogatott el a magazin sminkese, stylistja és fotósa, hogy egy szuper fotósorozatot készítsenek … Olvass tovább

Gregori Dóra Miss Hungary: lopás, végbélnyílás, balhék

Gregori Dóra nyerte meg idén a Miss Hungary szépségversenyt. Ám sikerének nem örülhetett sokáig, hisz amint a fejére került a korona, megjelent volt párja, aki lopással vádolta. A Miss Hungary 2010 Dóra életének első szépségversenye volt. Több száz jelentkezőből jutott a harminckettes döntőbe, ahol magabiztosan nyerte el a koronát és a kvalifikációt több nemzetközi szépségversenyre. … Olvass tovább

Metzker Viki és Daniludisz Niki a CKM-ben pózol

Két gyönyörűség közösen kápráztatja el ebben a hónapban a CKM olvasóit. Metzker Viki (24) a 2007-es év play­mate-je és Daniludisz Niki (25), a tavalyi év nyuszilánya együtt állt a CKM fotósának kamerái elé. – Tavaly ismerkedtünk meg, összebarátkoztunk, és elképzeltük, milyen jól mutatnánk egy közös címlapon. Mivel teljesen más karakterek vagyunk, arra gondoltunk, ez elég … Olvass tovább