Lakótelepi kurva: Négyen egy ellen

Hétre kellett mennem, s onnantól az egész éjszakámat fizették, bár hogy meddig is tart ez, azt nem lehetett tudni. Mindenesetre elégnek látszott aznapra pénz is, fuvar is, nem kellett másba fognom. Amúgy is későn keltem. Vehettem volna mindegyre is a dolgot, ezeknek bármi jó lesz, csak én nem vagyok olyan, kiöltöztem. Fehér garbót vettem fel, … Olvass tovább

Hárman egy ágyban

Már hosszú évek óta nyaranta az egyik baráti házaspárral, Márkkal és Zsuzsával rendszeresen közös programot szervezünk. Az utolsó ilyen közös nyaralásunk alkalmával a házaspár egyik tagjával elég érdekes kis kalandba bonyolódtunk. Az elmúlt évben történetesen a lakhelyünkhöz közel eső tóra esett a választásunk. Sikerült kibérelni azt a vízparti házat, ahol nem is olyan régen Andival … Olvass tovább

Az én kis kurváim

Egy érdekes történetet szeretnék elmesélni nektek, ami 20 éves koromban történt meg velem. Nálunk a városban minden nyáron megrendezésre kerülő Szent Iván éji mulatságok egy nagy fesztiválhangulatú ünnep. Ez az eset is akkor történt meg velem. Este hat óra körül mehettem ki a haverjaimmal a rendezvény helyszínére, és gyorsan neki is álltunk sörözni. Mivel nem … Olvass tovább

Egy asszony és a diszkó, gruppenszex

38 éves nő vagyok, férjjel, gyerekekkel. és egy 18 éves lánnyal. 20 éves érettségi találkozóra utaztam le szülővárosomba, ahol pontosan 20 éve nem jártam. Érettségi után Pestre kerültem, ott tanultam, majd férjhez mentem és ott élek. Szülővárosomban már nincs rokonom, amúgy meg egy szürke kisváros. Most mégis nagy izgalommal mentem oda, igaz csak egy rövid … Olvass tovább

Irodai pillangó, zártkörű rendezvény

Az lett volna igazán elegáns, ha egy tűzpiros, nyitott Ferrarival megyek el Bonnie-ért, de odáig még nem tudtam felküzdeni magam. Így hát jó öreg, ütött-kopott Mustangommal álltam be a lakása elé, és dudáltam egyet, ahogy megbeszéltük. Az eső zuhogott, Bonnie kiszaladt, beugrott mellém, és egy pihekönnyű csókot nyomott a számra. – Menjünk – mondta, miközben … Olvass tovább

Párcserés szex titkos klubokban

A szex többesben (csoport-, vagy gruppenszex) vagy a párcserés erotikára ki ne vágyakozna, vagy kit ne hajtana a kiváncsiság? Felmérés szerint a magyarok szeretik a perverz szexet. Egy kis exchibicionizmussal ugyan kinek ne támadtak volna már pikáns vagy épp bizarr szexuális vágyai, amelyeket otthon, a négy fal között, megszokott párjával nem mer, vagy egyenesen nem tud kiélni? … Olvass tovább

Amik egy swingerpartihoz kellenek

Melyek azok a dolgok, amelyek elengedhetetlenül szükségesek egy swinger (párcserés) összejövetelhez? Ezek közül néhány első ránézésre talán nem is olyan nyilvánvaló! Az első tíz eszköz csak javasolt, az utolsó kettő szigorúan kötelező. Ezek erotikus részét szexshopban a legegyszerűbb beszerezni. A Kasidie amerikai internetes oldal felmérése szerint 12 dolog szükséges egy jó párcserés partihoz: 1) Nedves … Olvass tovább

Hármas szex a régi házunkban

Alig vártam hogy végre kitehessem a lábam kettőkor a suliból. Szerettem iskolába járni, de most igazán örömteli, és nőies feladat várt rám, költözködtünk! Minden a régi maradt, csak a házunk lett más, végre elkészültek anyu által megálmodott álomlakással. Nagyon szép nyári nap volt, a felhők fehéren díszelegtek a kék ég tetején, és a nap sugarai … Olvass tovább

Szvingerklub (Swinger) párcsere

A rendszerváltás nemcsak politikai, hanem erkölcsi szabadságot is hozott. Most már nyíltan, akár egy Szvingerklubban felvállalhatjuk érzéseinket, kiélhetjük vad vágyainkat falainkon túl is, a terek végtelenné tágultak. Régen is sokan hódoltak a gruppenszexnek, a párcserés kapcsolatnak, de titokban elbújva egy szobában, ahol olykor-olykor összegabalyodtak barátok és ismerősök, újabban pedig vadidegenek. Elég az interneten szörfözni, az újságok … Olvass tovább

Kisgyerekekkel szexelt az apjuk, a nagyapjuk és a nagybácsik

A Bates Cityben élő farmernek öt kislánya volt és egy fia. Valamennyiüket folyamatosan megerőszakolták családjuk férfitagjai. Egyikük sem volt még több tizenkettőnél. A Bates Cityben élő farmernek öt kislánya volt és egy fia. Valamennyiüket folyamatosan megerőszakolták családjuk férfitagjai. Egyikük sem volt még több tizenkettőnél.A rendőrséghez forduló fiatal nő elmondta, hogy ő például már tizenegy évesen … Olvass tovább