Elter Zsanett nemi erőszak – videóösszefoglaló

Jogerősen felmentették tegnap a Zsanett ügyben nemi erőszakkal megvádolt rendőröket. Az azonban, hogy mi történt öt évvel ezelőtt a Múzeum körúton, soha nem fog kiderülni, mivel a Fővárosi Bíróság bizonyítékok hiányában sem a rendőröknek, sem Elter Zsanettnak nem adott igazat. Zsanett szerint a rendőrök őt megbaszták és szopatták. Ejakuláció is történt.
A fiatal lány 2008-ban arról beszélt a Naplónak, hogy miért vállalta fel a meghurcolásával járó ügyet. Tuza Péter ügyvéd, Elter Zsanett jogi képviselője úgy véli, hogy a másodfokú eljárásban tisztességesen jártak el, az ügyet lezártnak tekinti.

Elter Zsanettet nem elég, hogy megdugták és szopatták, fizethet is

Elter Zsanettet nem elég, hogy megdugták szopatták, fizethet is. A szexuális kapcsoltatot ő mondta el, nem mi állítjuk. Szerinte a zsaruk megdugák, és cumiznia is kellett. Hamis vád miatt és kártérítésért is perelheti E. Zsanettet az öt rendőr, akiket tegnap jogerősen felmentettek. Nehezményezik: a bíróság azt nem mondta ki, hogy bűncselekmény nem történt.  A 23 éves Elter Zsanett azt állította, hogy öt rendőr megállította 2007. május 4-én hajnalban, egy közúti ellenőrzéskor, egy sötét mellékutcába vitték, majd közülük ketten megerőszakolták… A teljes cikket itt olvashatod el.
Korábbi cikkek a témában: Felmentették a rendőröket szopó Elter Zsanett vádlottjait – A pornózó rendőr Zsanettba vagy Zsanettra spermázott – A pornózó rendőr megkeféli a barátnőjét – A pornózó rendőr megdugja a szűz barátnőjét – A rendőrszopó Zsanettet is védte Laci.
Korábbi nemi erőszak ügyek: Kilenc fajtalankodó pedofil pap bukott le – Az orosz cári balett titkai – Rohad kurvázzák Palácsik Tímeát – Palácsik bulizik, Damu a pszichiátrián rohad – Engem is megerőszakoltak – Éveken át erőszakolta nevelt lányát a perverz apa – Ősidők óta az erőszak igézetében – Kétszáz tizenéves szüzet rontott és fertőzött meg két ukrán férfi.

Felmentették a rendőröket szopó Elter Zsanett vádlottjait

Jogerősen felmentette a Zsanett-ügyben nemi erőszakkal megvádolt rendőröket szerdán a Fővárosi Ítélőtábla. Nem volt olyan bizonyíték, amely Elter Zsanett elmondását alátámasztotta volna, mint ahogy arra sem, hogy a rendőröknek volt igazuk, ezért a bíróság a vádlottak javára a felmentésről döntött.  A magánvádas perben a vesztegetés bűncselekményét tekintve megszüntette az eljárást a táblabíróság. Az ítélőtábla megerősítette a Fővárosi Bíróság ítéletét, amely bűncselekmény hiányában mentette fel a rendőröket a szexuális bűncselekmény és a személyi szabadság megsértésének vádja alól, és bizonyítottság hiányában a zsarolás, illetve a vesztegetés vádja alól… A teljes cikket itt olvashatod el.
Korábbi cikkek a témában: A pornózó rendőr Zsanettba vagy Zsanettra spermázott – A pornózó rendőr megkeféli a barátnőjét – A pornózó rendőr megdugja a szűz barátnőjét – A rendőrszopó Zsanettet is védte Laci.

Kilenc fajtalankodó pedofil pap bukott le

A Vatikán szexuális visszaélés és egyéb feltételezett bűncselekmények elkövetésének gyanújával vizsgálatot folytat a Krisztus Légiója római katolikus papi kongregáció kilenc tagja ellen – jelentette be pénteken Frederico Lombardi, a szentszék szóvivője.

A szerzetesrend hét papját kiskorúak elleni szexuális visszaéléssel, két másikat pedig egyéb feltételezett bűncselekmény elkövetésével, például egyházi pozícióval való visszaéléssel gyanúsítják. Lombardi nem közölt további részleteket az ügyről. A vizsgálat lefolytatása alatt a gyanúsítottak nem érintkezhetnek a növendékekkel – közölte a Krisztus Légiója.
XVI. Benedek pápa korábban már vizsgálatot kezdeményezett a rend ellen, miután a szervezet nyilvánosságra hozta, hogy 2008-ban elhunyt alapítója, Marcia Maciel Degollado gyermeket nemzett, és szexuálisan zaklatta szemináriumi növendékeit. A szóban forgó eljárást 2010 tavaszán zárták le.
A Krisztus Légiója világszerte 22 országban tevékenykedik; több mint 180 iskolát, köztük 12 egyetemet irányít, és 2500 szemináriumi növendéke van.

Engem is megerőszakoltak

Talán vécére ment, nem tudom, mikor valaki magához húzott, hogy táncoljunk. Ezután már csak arra emlékszem, hogy kint vagyunk hátul a padoknál, felkap, majd valamiben elesik és borulunk mind a ketten. Borzalmasan fájt mindenem, legalább 3x annyit nyomott mind én és kb 2m volt, én meg csak 160cm és 40 kiló. mondtam neki, hogy szálljon le rólam, és hogy nem normális, de felfektetett a padra, egy mozdulattal lehúzta rólam a harisnyát a nadrágot és a bugyit.

Óvszer nélkül be akarta dugni, de benga állat volt ős is a szerszáma is, nekem meg már akkor nagyon fájt, ordítottam vele, hogy ne csinálja óvszer nélkül, gondoltam míg ő keresi én elfutok, de nyugtatgatott, hogy nem leszek terhes, én meg csak kiabáltam vele, hogy ne csinálja, de nem hagyta abba. aztán valahogy kibújtam alóla, felrántottam a nadrágom míg ő összeszedte magát és rohanni akartam, de elkapott, leráncigált a partra, és azt mondta, hogy akkor szopjak, fogta a fejem és én azt tettem amit mondott… A teljes történet itt olvasható

Felizgul Damu, ha ellenkeznek a nők

Sokak szerint Damu egy pervez állat, de a hedonista, szexista férfiak szerint  úgy bánik a nőkkel, ahogy kell. Palácsik Tímea elmondása, és az állítólagos tanúvallomások alapján megdöbbentő részleteket árult el az ominózus estéről, és mesélt azokról a bizonyítékokról is, amelyekről a másik oldal mindvégig hallgatott. “A portások is látták, hogy szét volt szaggatva a ruhám, a harsinyám, a bugyim. Zokogva mentem ki a házból. Az ügyben meghallgatott taxis is elmondta, a kezeimmel tettem be a lábamat a kocsiba, az ajtót se zártam be, önkívületi állapotban voltam. Amikor megkérdezte mi történt, azt mondtam neki, megvert és megerőszakolt az ismert színész Damu Roland a volt párom – magyarázta Palácsik Timi, aki el is sírta magát az interjú során… A teljes cikk itt olvasható

Damu Rolan nem erőszakkal dugta meg Palácsikot

Damu Roland nem erőszakkal dugta meg Palácsikot, ha megdugta egyáltalán. Palácsik a szopást önkéntesnek ismerte e. A szexuális erőszakért, testi sértésért és személyes szabadság korlátozásáért első fokon hat év börtönre ítélt színész a héten áll újra a bíróság elé, ahol nem várt segítséget kaphat: jelentkezett ugyanis egy hölgy, akinek vallomása Damu Roland sztoriját erősítheti meg, vagyis hogy nem erőszakolta meg korábbi barátnőjét, Palácsik Tímeát… A cikk folytatása itt

Damu egy műnőn mutatja be, hogy megkúrta-e Palácsikot

Palácsik volt alázva rendesen: Damu többször arcul köpött és az arcomba pöckölte a cigit – vallotta. Márciusban folytatódik Damu Roland büntetőügyének másodfokú tárgyalása. Nemrég dr. Ruttner György, a nemi erőszak vádjában első fokon hat év letöltendő börtönbüntetésre ítélt színész ügyvédje azt nyilatkozta, hogy helyszíni bizonyítási kísérletet fognak indítványozni a bíróságnál, amelynek segítségével azt szeretnék megvizsgáltatni: történhetett-e a nemi erőszak úgy, ahogyan az Palácsik Tímea tanúvallomásában szerepel, illetve hogy anatómiailag alkalmas-e a férfi és a női nemi szerv abban a testhelyzetben a közösülésre. Palácsik azt állította: összeszorított lábbal a falhoz szorítva állt, míg Damu szemből közelített felé. Ruttnerék szerint az említett módon nem kivitelezhető az aktus… Videó és a cikk folytatása itt

Palácsik Tímea és Damu Roland nemi erőszak ügyének bejegyzései: Damu Rolandot leszopta Palácsik Tímea, aztán tökön rúgta – Andy Vajna mellett dögösödik Damu által megerőszakolt Palácsik Tímea – Andy Vajna, Damu megerőszakolt csaját, Palácsik Tímeát dugja – Beszarás, Damu Rolandot hat év letöltendő börtönre ítélték – Damu megerőszakolt barátnőjét új férfiak szakértik – A megerőszakolt Palácsik Tímea jó dugás lehet Vajnának – Damu elővette a farkát és állva tolta Tímea hüvelyébe – Nemi erőszak miatt vádat emeltek Damu ellen – Andy Vajna Damu agyonvert excsaját, Palácsik Tímeát dugja – Tóth Évát, Tasnádi exét már nem dugja Andy Vajna – Damu Roland többször megverte Palácsik Tímeát – Damu: Konzumlány, kurva volt a barátnőmPalácsik Tímea véresen menekült Damutól – Két barátnője van Damu Rolandnak – Damu Roland és kedvese Palácsik Tímea meztelenül a hírnévért

A nemi erőszak sok férfi titkos maszturbációs fantáziája

A nemi erőszak sok férfi titkos maszturbációs fantáziája. Van aki a szexuális életébe is beviszi, hiszen sok nő szereti ha erőszakosan viselkednek vele a szexben. Kattints a fotóra a teljes cikkhez.
További erőszakos szex bejegyzések a Szexplázán: Újabb pedofilbotrány: több tízezer áldozat a holland katolikus egyházban – Megerőszakolta áldozatát a belga hóhér – Szex tizenéves fiúkkal, ruhákért cserébe – Pedofil tanár elrabol egy gyereket – Rabolj el, erőszakolj meg és alázz meg fiatal lányokat – Pornót írt rémtetteiről Fritzl – Natascha Kampusch 3096 napja részlet – Fritzl savval akart végetvetni a vérfertőzésnek – Natascha Priklopil rabja maradt – Öngyilkos lett a Natasha Kampusch ügy főnyomozója – Hallották a megerőszakolt Fritzl-lány sikoltozását a szomszédok – Natasha Kampusch egy dologról nem beszél – Szexrabszolgaként tartották fogva a tinilányt – Szexrabszolga volt egy magyar lány – Szexrabszolga Budapest utcáin – 18 éven át kínozta és megerőszakolta az elrabolt gyermeket a perverz házaspár – Szexrabszolgát csinált volt feleségéből a börtönviselt férfi – Szexrabszolgaként tartott magyar lányokat egy osztrák férfi – Szexrabszolgaként tartotta gyerekeit a pirtói férfi – Szexrabszolgát tartott a magyar család Angliában – Gaspar Noé megbaszatja a színésznőket keményen – Brutális és hosszan tartó erőszak érte a riporternőt
A Facebookon elcsábította, majd kegyetlenül megerőszakolta és megölte a tinilányt – Megtámadták a szűz pináját áruló Lillát – Mindent elveszíthet a két focista mert tinikurvát dugtak – Orális szexre kényszerítették a diáklányt – Éveken át erőszakolta nevelt lányát – Jó, hogy Polanski megúszta örül az áldozat – Az egész család fajtalankodott 4 gyerekkel – Két különböző alkalommal erőszakolta meg ugyanazt a nőt – 12 éves unokahúgát kínozta aztán megölte – Kislányt kényszerített orális szexre egy öreg férfi – Perverz szexet kért az iskolás fiúktól akomlói pedofil – 12 évesre izgult a kisvárdai férfi – Megmentette a tinilányt az erőszaktól, ajándékot kapott – Brutális tinik: megerőszakolták, kínozták társukat – Kéjjel kínozta a kurvákat a magyar banda – Edith Vogelhut eszébe jutott, hogy őt is seggbe kúrta Polanski – Fiatalkorúak kólás üveggel és seprűnyéllel erőszakoltak – Nemi erőszakkal dugta a csajokat a svéd főrendőr – 10 év börtönt kapott a diákkal szexelő tanárnő – Pedofil férfit tartóztattak le Ausztriában – Verések és szexuális erőszak a kiskunhalasi pszichiátrián – Kórházi szexuális erőszak miatt nyomoznak Győrben – Pedofil nyomozás egy apácák által vezetett intézményben – 21 pedofilgyanús papot függesztettek fel – Lázadozik a volt pécsi püspök: médiaháború folyik ellenem – A püspökségnek volt fekete kasszája is – Feljelentések után lemondott a püspök – Szexbotrány és sikkasztás ügye van a pécsi püspöknek – Az egyházi pedofilbotrányok igazából melegügyek – Az erőszakolta meg a gyerekeket, aki csak akarta – Papi szex, oltár előtt szopatta a pap, 80 ezer Ft-ot kapott, cikk itt. A fiú állítása szerint meg is dugta a papot. Pénzért mindenre kapható, riport készítés közben megdugta az anyját is. Templomban szopott a homoszexuális pap – 12 éves kislányt gyalázott meg a pap – Pedofil képek a plébánián – Szexuális molesztálási botrány Hollandiában – Feljelentések után lemondott a püspök – Oltáron szexelt a 12 éves kislánnyal a pap – Vak gyerekeket erőszakoltak meg katolikus papok – Az banán volt, nem a péniszem, mondja a pedofil pap – A papi pedofília áldozatai tüntettek Rómában – Szexbotrány és sikkasztás ügye van a pécsi püspöknek – Buzibárokba járnak a papok – Pedó pornótól hangos a Vatikán – Oltár előtt fajtalankodott az idős pedofil pap videóval – Pedofilbotrány miatt házkutatás a bíborosoknál – Brazíliában pedofíliával gyanúsítanak egy lengyel papot – Pedofília miatt távozhat augsburgi püspök – Elnézést kért a gyerekmolesztálásokért a pápa – A pedofília nem csak a katolikusoké – Férfiprostikra költötte lopott millióit a buzi pap – Papi pedofília az olasz papokkal is – Homoszexuális papok – A pedofília nem csak a katolikusoké – Minden katolikus gyülekezetre jutott egy pedofil vagy buzi – Buzi papok, terhes apáca sokkolja Vatikánt – Az egyház és gyerekzaklató papok önvizsgálata

Újabb pedofilbotrány: több tízezer áldozat a holland katolikus egyházban

Hollandiában egy független vizsgálóbizottság jelentést készített a katolikus egyházban 1945 óta elkövetett szexuális erőszakok számáról. Akár 20 ezer gyerek és 800 elkövető is lehet. Eijk érsek bocsánatot kért az áldozatoktól és pénzügyi kompenzációt ígéret nekik.

Hollandiában a katolikus intézményekben 1945 óta több tízezer gyereket zaklattak szexuálisan. Az egyház megpróbálta eltussolni az ügyet, mert féltek a botránytól, derült ki a pénteken nyilvánosságra hozott jelentésből. Utrecht érseke, Wim Ejik bocsánatot kért az áldozatoktól: „A holland katolikus egyház nevében őszintén bocsánatot kérek”. „Szégyen és bánat tölt el minket” – nyilatkozta az újságíróknak a jelentés közzététele után. Majd bejelentette, hogy az áldozatok kártérítésére létrehoznak egy alapot, ami 5000 eurótól 100 000 euróig terjedő összeget fizet a károsultaknak.
Közeledéstől az erőszakig – A jelentés szerint az elmúlt 65 évben 10 és 20 ezer között lehetett a bántalmazott gyerekek száma, akiket szexuálisan zaklattak. A bűncselekmények a nem kívánt szexuális közeledési kísérlettől egészen a nemi erőszakig terjedtek. A bizottság szerint 800 elkövetőről lehet szó, papokról, szerzetesekről, plébánosokról és laikusokról az egyházi intézményekben. Közülük 105-en még ma is élnek, de az nem derül ki egyértelműen, hogy közülük hányan töltik be még mindig korábbi, egyházi pozíciójukat. A jelentés neveket nem tartalmaz.
Csak a kilencvenes évek óta hallgatják meg az áldozatokat – A független bizottság a korábbi oktatási miniszter, Wim Deetman vezetése alatt tavaly kezdte meg munkáját. Az egyedülálló kutatás keretében több mint 34 ezer embert kérdeztek meg. A bizottság a katolikus egyház tagjainak szemére vetette, hogy nem reagáltak megfelelően a hírre. Deetman szerint elképzelhetetlen, hogy az egyházi vezetés ne tudott volna az erőszakos esetekről, csak nem akarták „kiteregetni a szennyest”.
A cölibátus nem az egyetlen magyarázat a nemi erőszakra. A szexuális tabuk és a katolikus egyház hírének védelme is okai lehettek az eltussolásnak. Az áldozatok csak a kilencvenes évek óta kapnak figyelmet és segítséget.
A jelentés azt is kiemeli, hogy Hollandiában összességében, nem csak az egyházban, sokkal több gyerek lehetett szexuális bántalmazás áldozata, mint korábban gondolták volna. Azok között, akik árvaházban vagy bentlakásos iskolában töltötték gyerekkorukat, lényegesen magasabb a megerőszakoltak aránya, függetlenül attól, hogy katolikusak-e vagy sem.
További pedofil ügyek: Egyházmegye fizet a gyerek szexuális zaklatásáért – Dublin a Vatikán ellen a gyerekszex miatt – Szex, hazugság, reverenda: főpapok fedezték a püspök titkait -Pedofil nyomozás egy apácák által vezetett intézményben – 21 pedofilgyanús papot függesztettek fel – Lázadozik a volt pécsi püspök: médiaháború folyik ellenem – A püspökségnek volt fekete kasszája is – Feljelentések után lemondott a püspök – Szexbotrány és sikkasztás ügye van a pécsi püspöknek – Az egyházi pedofilbotrányok igazából melegügyek – Az erőszakolta meg a gyerekeket, aki csak akarta – Papi szex, oltár előtt szopatta a pap, 80 ezer Ft-ot kapott, cikk itt. A fiú állítása szerint meg is dugta a papot. Pénzért mindenre kapható, riport készítés közben megdugta az anyját is. Templomban szopott a homoszexuális pap – 12 éves kislányt gyalázott meg a pap – Pedofil képek a plébánián – Szexuális molesztálási botrány Hollandiában – Feljelentések után lemondott a püspök – Oltáron szexelt a 12 éves kislánnyal a pap – Vak gyerekeket erőszakoltak meg katolikus papok – Az banán volt, nem a péniszem, mondja a pedofil pap – A papi pedofília áldozatai tüntettek Rómában – Szexbotrány és sikkasztás ügye van a pécsi püspöknek – Buzibárokba járnak a papok – Pedó pornótól hangos a Vatikán – Oltár előtt fajtalankodott az idős pedofil pap videóval – Pedofilbotrány miatt házkutatás a bíborosoknál – Brazíliában pedofíliával gyanúsítanak egy lengyel papot – Pedofília miatt távozhat augsburgi püspök – Elnézést kért a gyerekmolesztálásokért a pápa – A pedofília nem csak a katolikusoké – Férfiprostikra költötte lopott millióit a buzi pap – Papi pedofília az olasz papokkal is – Homoszexuális papok – A pedofília nem csak a katolikusoké – Minden katolikus gyülekezetre jutott egy pedofil vagy buzi – Buzi papok, terhes apáca sokkolja Vatikánt – Az egyház és gyerekzaklató papok önvizsgálata

Szex tizenéves fiúkkal, ruhákért cserébe

Alkalmanként 20 ezer forintot is kapott az a 14 éves fiú, aki férfiak kívánságait teljesítette. A rendőrök egy újpesti lakásban csaptak le a pedofil bandára.

További pedofil ügyek: Egyházmegye fizet a gyerek szexuális zaklatásáért – Dublin a Vatikán ellen a gyerekszex miatt – Szex, hazugság, reverenda: főpapok fedezték a püspök titkait -Pedofil nyomozás egy apácák által vezetett intézményben – 21 pedofilgyanús papot függesztettek fel – Lázadozik a volt pécsi püspök: médiaháború folyik ellenem – A püspökségnek volt fekete kasszája is – Feljelentések után lemondott a püspök – Szexbotrány és sikkasztás ügye van a pécsi püspöknek – Az egyházi pedofilbotrányok igazából melegügyek – Az erőszakolta meg a gyerekeket, aki csak akarta – Papi szex, oltár előtt szopatta a pap, 80 ezer Ft-ot kapott, cikk itt. A fiú állítása szerint meg is dugta a papot. Pénzért mindenre kapható, riport készítés közben megdugta az anyját is. Templomban szopott a homoszexuális pap – 12 éves kislányt gyalázott meg a pap – Pedofil képek a plébánián – Szexuális molesztálási botrány Hollandiában – Feljelentések után lemondott a püspök – Oltáron szexelt a 12 éves kislánnyal a pap – Vak gyerekeket erőszakoltak meg katolikus papok – Az banán volt, nem a péniszem, mondja a pedofil pap – A papi pedofília áldozatai tüntettek Rómában – Szexbotrány és sikkasztás ügye van a pécsi püspöknek – Buzibárokba járnak a papok – Pedó pornótól hangos a Vatikán – Oltár előtt fajtalankodott az idős pedofil pap videóval – Pedofilbotrány miatt házkutatás a bíborosoknál – Brazíliában pedofíliával gyanúsítanak egy lengyel papot – Pedofília miatt távozhat augsburgi püspök – Elnézést kért a gyerekmolesztálásokért a pápa – A pedofília nem csak a katolikusoké – Férfiprostikra költötte lopott millióit a buzi pap – Papi pedofília az olasz papokkal is – Homoszexuális papok – A pedofília nem csak a katolikusoké – Minden katolikus gyülekezetre jutott egy pedofil vagy buzi – Buzi papok, terhes apáca sokkolja Vatikánt – Az egyház és gyerekzaklató papok önvizsgálata

Ne erőszakolj meg senkit, fiam – interjú

Az erőszakos közösülés áldozatainak nagyobb része nő, de férfiak is vannak, fiatal fiúk, illetve gyermekek. Az elkövetés helyszínére vonatkozóan az esetek 25%-a közterületen, 50%-a lakásban történik, és még egy negyede munkahelyen, iskolában – olyan helyen, ahova a sértett rendszeresen jár. Így a háromnegyede nem közterülethez, hanem a normális élettérhez kapcsolódik. Hasonló mondható el az elkövetőkről is: több mint 70%-a nem ismeretlen az áldozat számára: családtag, partner, volt partner, kikosarazott udvarló, munkatárs… A teljes cikk a Tagi szexhírek oldalon itt olvasható