Hada Renáta pinára vetkőzős videói

hada_renata_meztelenHada Renáta látható a hazai nyuszis magazin legfrissebb címlapján. Az újságíró és író Fábry Sándor egykori szeretőjének vallotta magát, de nemcsak erről a kapcsolatról, hanem az izgalmas fotózásról is mesélt.
Hada Renáta bevallotta: mielőtt levetkőzött a nyuszis magazinnak, kikérte a családja – különösen két nevelt fia, Dorián és Bence véleményét.
Hada Renáta már régóta vágyott a címlapra és a celebeknek kijáró hírességre. Azt mondta: számított arra, hogy meg fogják keresni, s Pantl Péter, a Playboy nyuszis magazin főszerkesztője szerint ehhez hűen, zökkenőmentesen zajlott a közös munka.
Hada Renáta meztelenre vetkőzős videói, Hada Reni fotózásán készült videó 1. és 2. része itt nézhető meg.

Fábry kurvája meztelenül pózolt

Fábry szeretője meztelenül pózolt. Hada Renáta nevét ma már sokan ismerik, ő az aki ország-világ előtt kitálalt, és bevallotta, Fábry Sándor szeretője volt.

Nem tagadja volt benne egy kis sértettség, amikor kirobbantotta a botrányt, ugyanis nem ő volt az egyetlen barátnője a showmannek, aki ráadásul munkáját sem ismerte el kellőképpen, sőt nem állt mellette, amikor kiderült, daganatos betegséggel küzd. Azóta viszont férjhez ment, és két gyereket nevel. Renáta most egy magazin kedvéért vetkőzött le, és mutatta meg bájait. Elárulta, imádja magát mutogatni, játszani a kamerával…
– Nem arról írtam alá, hogy a bugyimban turkálj, és Fábry Sándorról beszélgessünk! Hívd fel, kérdezd meg a szokásait tőle” – mondta Hada Renáta, akitől Hajdú Péter így búcsúzott: „Köszönöm, hogy majdnem őszintén tudtunk beszélgetni!”
– Szeressen előtte és utána, de szex közben ne! Szeretem szolgálni az uram az ágyban – taglalta az egyik férfimagazin hasábjain Renáta. Az újságírónő a Blikk kérdésére azt is elárulta: amikor a showman szeretője volt, ez nem így működött. Viszonyuk alatt Fábry nem volt főnök az ágyban, mellette Renáta nem találta meg magában az igazi szexi vadmacskát.
– Sándorral nem volt köztünk olyan elemi testi vonzalom. Sokkal inkább az apakomplexusom kötött hozzá, hiszen elhagyott gyerek voltam, akire nem volt kíváncsi az apja. Ő olyan volt számomra, mint egy mentor, aki ellát tanácsokkal, a testiség nem játszott akkora szerepet a kapcsolatunkban. De nem csak emiatt nem lehettem igazi nő mellette az ágyban. Sok fájdalmat okozott nekem azzal, hogy nem becsült meg, pedig én jóban-rosszban vele voltam – beszélt Renáta kettejük viszonyáról.

Hada Renáta Playboy

Fábry Sándor exbabája levetkőzött, a Playboynak. Liptai a pinamutogatásért milliókat kapott, de vajon Hada Renáta mennyit zsebelhetett be a csupasz pinájáért? A teljes galériához kattints a képre, vagy ide.

Hada_Renata_Playboy

– Számítottam a Playboy megkeresésére, vártam is. Azt gondolom, már el is késtek talán. A könyvem miatt úgyis tele van velem plakátolva az egész város, és a Fábry Sándor-botrány kapcsán is szó van rólam – mondta a Velvetnek a Playboy aktuális címlaplánya, Hada Renáta újságíró, aki ügyesen hozta nyilvánosságra nemrég azt, hogy jó ideig Fábry Sándor szeretője volt.
Na de mit várhatunk még a 36 éves Hada Renátától? Állítása szerint új híres szeretőt nem, merthogy nem volt neki több, de például könyvet azt igen.
– Egy finoman erotikus könyvben gondolkodok, amiben én is szerepelek. Most meg kell lovagolnom a nagy nyilvánosságot, hogy végre meghallgassák Hada Renátát és ne kelljen előszobákban ücsörögnöm. Vannak tévés terveim. Felkértek arra is, hogy írjam meg a viszonyom történetét is jó alaposan, de azt nem vállalom – vázolta fel jövőbeli terveit Hada Reni.

Hada Renáta Fábry baszóbabája meztelen

Ledobta ruháit a 38 éves Hada Renáta a nyuszis magazin fotósa előtt, és nyíltan beszélt a Blikknek szexualitásáról, amely most bontakozott ki igazán.

hada_renata_meztelen

Bár a szexi újságírónő tizenhárom évig volt a 60 éves Fábry Sándor szeretője, de a showmannek nem sikerült kihoznia belőle az igazi nőt.
– Szeressen előtte és utána, de szex közben ne! Szeretem szolgálni az uram az ágyban – fejti ki Fábry exszeretője az áprilisi Playboyban, milyen is számára a jó szex. A szexi újságírónő, modell a Blikk kérdésére azt is elárulta: amikor a showman szeretője volt, ez nem így működött. Viszonyuk alatt Fábry nem volt főnök az ágyban, mellette Renáta nem találta meg magában az igazi szexi vadmacskát… A teljes cikk itt.

Hada Renáta

hada_renataElkeseredésében pakolt ki Fábry baszóbabája, mert smucig bika volt a humorista. A sikerről álmodott, a hírnevet akarta magáénak Hada Renáta (36), de nem lehetett övé a dicsfény. Pedig kitartott, hosszú évekig folyamatosan küzdött híres szeretője, Fábry Sándor oldalán (59), mégsem jutott előrébb.
Ezt a félmeztelen képet Hada Renáta készítette Fábryról egy találkájukon. Párjaként sosem fogadta el a showman, sőt közben gyermeke is született, míg Renáta élete nem éppen felfelé ívelt. Tizenhét albérletet fogyasztott el tizenhárom év alatt, munkája is alig akadt, pedig az írónő több újságban is publikált, most jelent meg harmadik könyve, valamint modellként is várhatta volna a rivaldafény. Renáta mégis a rögösebb utat választotta. Fábry oldalán próbált meg mutatkozni, a humoristát segítve előrejutni.
– Bántott az is, hogy bár rengetegszer segítettem neki, nem akart nyíltan együtt dolgozni velem. Számos esetben felkészítettem az interjúalanyokból, de hiába kértem, még abba sem volt hajlandó belemenni, hogy a nevem szerepeljen a műsor készítői között. A műsorokat minden egyes felvétel előtt átbeszélte velem, felmondta nekem, tanácsot kért tőlem. Az is előfordult, hogy beültetett a nézőtérre, és arra kért, hogy nevessek hangosan, ha nem ülne egy-egy poén – mondta… A teljes cikk itt.

Magyar celebek és hírességek gyűjteménye

Celebek és hírességek: Aczél Réka, , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , Kovács Katalin, , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , .

Fábry: Paraszt picsa, pénzes geci

Sándor, a hétköznapi ember: Az ORTT még sosem vizsgálta az Esti Showdert, de a január 14-ei műsorban elhangzott “paraszt picsa” és a “pénzes geci” kifejezések véget vetettek ennek. Fábry műsorát természetesen egy néző panaszolta be, a médiahatóság pedig egyhangú szavazással a hatósági ellenőrzés elrendelése mellett döntött. Tovább a teljes cikkre

Magyar celebek név szerinti gyűjteménye

Celebek és hírességek: , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , ,

Fábry: Zimány egy millióért ki sem nyitja a száját

Zimány Linda alaposan megharagudott Fábryra, amiért a humorzsák az Esti Showder felvételén közölte, hogy ő 1 millió forint alatt már ki sem nyitja a száját – utalva ezzel a Dzsudzsák Balázs és Linda közötti kapcsolatra, hogy egy milláért még orálszex sem lehetséges. Balázs ugyanis a legjobban fizetett magyar focista, aki havonta több millió forintot tehet zsebre. Tovább a teljes cikkre

Magyar celebek

Celebek és hírességek: , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , ,