Galambos Dorina fazonigazított szőrös pinája, Playboy képek. Most már nem így néz ki, mert meghízott mint egy sertés. A teljes sorozatért kattints a fotóra.
Az első Megasztárban feltűnt énekesnő Galambos Dorina jó pár kilót felszedett magára, sokkal nőiesebb lett. A 26 éves celeb az utóbbi hetek durva tanulása következtében eldobta a gebe alakját, és megújult, nőiesebb alakkal mászkát Pest utcáin.
„Nem érdekel, mennyit híztam, nem állok rá a mérlegre. Rengeteget tanultam, a Zeneművészeti Egyetemen szereztem diplomát mint előadóművész, most már otthon taníthatok, de ha még megszerzem a Master fokozatot, akkor a főiskolán is. Végre emberi formám van, nagyon sovány voltam. Az emberek a Megasztáros időkre emlékeznek, amikor csak 20 éves voltam, beteg is, és ezért csak 49 kiló. Akkor voltam túl vékony, most, 26 évesen így érzem jól magam a bőrömben. Szerencsére Barnának így is tetszem, bár neki mindenhogyan. A klubban, ahol a zenekarommal játszunk, kifejezetten tetszett a főnököknek, hogy végre nőies formám lett. Egységesen mindenhol jött rám egy kis többlet, nagyobb lett a cicim is. De nem vagyok terhes! Még nem akarok gyereket egy jó darabig” – mondta. Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de nekem még meg kell szokni az új alakját. Cikkajánló: Egy nagy szopás Dorina élete – Balhé a sztárok aktfotóival – Jessica Alba és más világsztárok szex sztorijai – A focisták felesége általában pénzéhes celeb – Hamilton és Dzsudzsák miért nem házas? – Bukta Adrienn faszt remél a vetkőzéstől – Könyvet írt a magyar pornócsászár Kovács István Kovi – Kajtár Bernadettet Rocco Siffredi is megbaszta – Szexshop Budapest, belváros Intim Center – Szexpláza plázacicák amatőr pornósok privát dugáson
















Befutott a kifutón Sarka Kata. Egykoron
Befutott a kifutón Sarka Kata. Egykoron
Rúzsa Magdi, Falusi Mari, Soma, Pély Barna, Galambos Dorina és még sokan álltak modellt a Sziget Fesztivál A raszszizmus ellen című koncertjét népszerűsítő kampányhoz. Többségük meztelenül pózolt a kamera előtt, s ezért egy fillért sem kért, így támogatva a nemes ügyet. Ezért döbbentek meg, amikor megtudták, hogy a fotókat készítő cég darabonként százezerért kínálja a képeket. Minden ember egyforma, a rasszizmusnak nincs létjogosultsága – ez az üzenetük azoknak a képeknek, amelyekhez a magyar zenei élet kiválóságai álltak modellt meztelenül. Az aktfotók célja, hogy minél szélesebb körben hirdesse: elfogadhatatlan a faji megkülönböztetés. A Bors is közzétette volna Soma, Dorina, Falusi Mari és a többiek fotóit, de meglepetésünkre a képeket készítő cég, a New Angle Photo Team közölte: százezer forintot kér a jótékony célt szolgáló aktok darabjáért. A horribilis ár már csak azért is megdöbbentő, mert a ruhátlanul pózoló sztárok ingyen álltak modellt. A hírességek is elképedve értesültek róla, hogy a kampány üzleti érdekeket is szolgál.