Ma ne drágám, fáj a fejem!

– Drágám, hagyjál ma este, fáj a fejem! – sok férfi számára ismerős szavak ezek. De vajon miért mindig a fejfájásra panaszkodnak a nők, ha el akarják kerülni a szexuális együttlétet?

Egy új olasz tanulmány megállapította, hogy rendszeres fejfájásra, vagy migrénre panaszkodó nők körében valóban gyakrabban fordulnak elő szexuális problémák.A vizsgálat eredményei alapján kiderült, hogy a krónikus fejfásában szenvedő nők több, mint 90 szézaléka számolt be valamilyen szexuális zavarról, 29 százalékuk pedig, saját bevallásuk szerint kifejezetten szenved a szexuális együttlétek alkalmával… A teljes cikk itt olvasható

A csajom bombázó húga

A barátnőmmel már több mint 2 hónapja jártunk együtt, amikor úgy döntöttünk, hogy összeházasodunk. A szüleim támogattak, a barátaim bátorítottak, és a barátnőm maga volt az álom! Egyetlen dolog zavart csak, de nagyon, és ez nem volt más, mint a barátnőm kisebbik húga. A leendő sógornőm 20 éves volt, szűk miniszoknyát és rövid trikókat viselt. Időnként, amikor közel került hozzám lehajolt és ilyenkor megcsodálhattam az alsóneműit. Szándékosan tette!
Ezt sosem csinálta, ha más is a közelben volt. 5 hónappal az eljegyzésünk után egy szép napon a hugica felhívott és kérte, menjek át hozzá az esküvői meghívókkal kapcsolatban. Egyedül volt, amikor megérkeztem. Valami szexshopos dögös ruciban volt. Suttogva mondta, hogy hamarosan házas ember leszek, de úgy érzi, hogy vágyai vannak velem szemben, amit nem tud visszatartani, illetve nem is igazán akart visszatartani.
Közölte velem, hogy szeretett volna velem szeretkezni, csak egyszer mielőtt megházasodom, és elkötelezem magam a nővérének. Teljesen kiakadtam és egy szót sem tudtam mondani. majd így szólt: most felmegyek a szobámba, ha akarsz gyere fel utánam és megkaphatsz! Elkábultam, és teljesen lefagyva néztem, ahogy felmegy a lépcsőre. Mikor felért, lehúzta a bugyiját és ledobta, ahol álltam. Egy pillanatra megálltam, majd megfordulva egyenesen a bejárati ajtó felé indultam. Kinyitottam és kiléptem a házból. A kocsimhoz mentem. Az apósom kinn állt. Könnyes szemmel megölelt, majd így szólt: nagyon örülök neki, hogy átmentél a teszten! Légy üdvözölve a családban!
.. mi az eset tanulsága? A gumit mindig hagyd a kocsiban!

Szexuális szerződés, hogy minden nap kapj pinát

Sok nő ha elérte, hogy feleség lett belőle, nem törődik a férfi szexuális kielégülésével. Hogy a szexben ne maradjon kielégítetlen a férfi, vagy nő, már szerződést lehet kötni. A szexuális szerződésben a szexuális életéről rendelkezik a pár. Hogy ezt milyen részletességgel teszik, az kizárólag attól függ, hogy mennyire szemérmesek, illetve mennyire igénylik a pontos szabályokat a hálószobában. A szex szerződésben sokan megelégszenek azzal, hogy meghatározzák az együttlétek gyakoriságát. Vannak extrém példák is, hiszen léteznek olyanok, akik minden erotikus kérdésről rendelkezzenek… A teljes cikk és egy szexuális szerződésminta a tagi oldalon itt olvasható

Túl kicsi a farkam, és egyéb kérdések a nődnek amitől kész lesz

Hány férfival feküdtél le életedben? Jó voltam az ágyban? Nem vagyok túl kicsi neked? Színlelted már az orgazmust? Ezek és a többi hasonló kérdés majdnem biztos, hogy elhangzott a te kapcsolatodban is. Hiszen minden férfi majdnem egyforma. És mind ugyanazt a választ várja. Csak nem mindig azt kapja. Ettől rettegnek… A teljes cikk itt olvasható

További nemi, kapcsolati és orvosi témák:  Vagina plasztika – Kényes kérdések az orális és anális szexről – A legbecsesebb testrészed a farkad – Pina plasztikai műtét genitoplasztika – Hímvessző implantátum videó és cikk – Gyerek előtt meztelenkedés és szex – Szadizmus tettben és gondolatban BDSM – Fingó hüvely szex közben – Intimtorna Férfiaknak nem csak a szex miatt fontos – A mellnagyobbítás sokszor csak mánia cikk és megdöbbentő videó – Életveszélyes műmellek – Van akiből kifolyt a PIP implantátumból szivárgó szilikon – Darabokban szedték ki a műmelleit -Tízből hét férfi a szexuális öröm fokozása miatt drogozik – Mélytorok szopás tanácsok Deepthroat – Nina Hartley nyelvleckéje a puncinyalásról videó – Az anális szex fontos szabályai – Beszéljünk a szexről, ne legyen tabu – Az emberek mindent feldugnak a fenekükbe – Orgazmus lehetséges a szülés közben – A Viagra még a nőket is gerjeszti – Többet nyelvvel mint pénisszel – mit tart a nő jó szexnek – Ezt szeretnék a magyarok egy kapcsolatban – A kanapé, a kenyér és az uborka, mint maszturbálási eszközök – Prosztata masszázzsal kiveri a nővérke – Meglepő szextények – Szextanácsokat oszt Szabó Zsófi – A férfiak 37 százalékának volt már homoszexuális kapcsolata – A kéj magaslatain – Egy kurva testéért, nem a szerelméért fizetek – A nők többsége biszexuális – Megjátszák a nők az élvezést – Web beteg transzszexuális vagy homoszexuális – Ne csodálkozz, ez egy fertőző pina – Vetkőzik a rendelőben a pszichológus doktornő – A gumi óvszer előnyei – Tinilányok felelőtlenebbek az első szexnél, mint a –fiúk – Baj, ha fejfájást vált ki az –orgazmus – VV Anikó frigiditása szexológus szemmel – A cannabis szexuális gondokat okoz – A barátom szeret női fehérneműt hordani – A 69-es pozíció – Okok, ami miatt nem megy a szex – Mennyire hatékony az esemény utáni tabletta – Orgazmus közbeni fejfájás – Dr Veres Pál egy korosztály szexológusa – A vaginizmus – amikor nem megy hüvelybe hatolás – A rutinszexre is szükség van – Szájrákot okozhat az orális szex – Állóképesség kell a jó szexuális élethez – Ritkítja a spermát a túl sok biciklizés – A házasságban többnyire elmarad az orális szex – Kislány koromban a bugyimba nyúlt a nagyapa – Szex után elalszik a pasim – Az orális szex receptje – Emberi DNS-re bukkantak a kankóban – Beszámoljak-e partneremnek szex képzelgéseimről? – Az anális szex veszélyei az orvos válaválaszol – Chlamydia, az alattomos támadó – A magyarok jók a szexben szexben – Szexmegvonás: a női fegyver, ami visszaüt – Sokan minden lehetséges szexuális partnertől irtóznak – Orvosolható a férfi klimax – A felfázás a szex ellensége – Ki világosítsa fel a tiniket? – Beszélj szex közben -Az óvszer már többször bennem maradt… mit tegyek? – Az első csók vagy első szex emlékezetesebb – Sikosítóval jobb a szex a nőnek – Az orosz nők a legaktívabbak szexuális téren – Szex védekezés nélkül – Iszlám szex: Támadják a muszlimoknak szexkönyvet író orvost – A női könnyektől kókad a farok – Szex, drog vagy rock’n roll? – Mint a szexben: dopaminömlést okoz a kedvenc zenénk is – Hogy tudom jól felizgatni a barátnőm? – A nők 90 százaléka sötétben szexel – 14 vagyok, szexelni akarok, fájni fog? – 3 betű, ami fergeteges orgazmust ígér a nőnek – Műpunci és igazi punci – Vizsgálatnál ujjal nyúlnak a fenekedbe – 11 éves lányok szednek fogamzásgátlót – Proszatagyulladás a fiatalok körében – Az érrendszertől is függ a merevedés – Plasztikai sebészhez utalvány karácsonyra – A szexfüggés lélektana – Anális behatolás infók – Nemi jellegű gombafertőzés a ValóVilág szereplőinél – A gyors szex jön be a magyarnak – Több szexre vágynak az idős férfiak – Oka van, hogy a férfiak elalszanak szex után – Fizetős csoportos szex gyógyászati célokkal videóval – Energia orgazmus, a legfőbb nemiszervünk az agyunk – Szifilisszel diagnosztizáltak egy 3 éves kislányt – A férfi erénye a potencia – Vagina plasztika – Tények és tévhitek a női ejakulációról – Az iskolai kiránduláson hat 15 éves lány esett teherbe – Hogyan kényeztesd orálisan a férfit – A női ejakuláció fő kérdései – Vedd be és élvezz – Lábujjszopás, lábfétis, rugdosás– Honnan tudjam, hogy ál vagy igazi orgazmusa volt a nőmnek – A sperma útja a nőben – Szextúra kerekasztal beszélgetés – Tízből hét férfi a szexuális öröm fokozása miatt drogozik – Az anális szex aranyszabályai – Egy kis kukkolás feldobja a szexet – Szeretem, ha szex közben megaláznak – 600 millió éves az emberi spermagén – Már a kamaszok is durván szexelnek – A linglam masszázs, magyarul faszverés popósimogatással – Jóni masszázs, a pina simogatása – Szexológus a szexről
Cimkék a cikkekhez: , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , .

Kiskorúval paráználkodott

Nem csak a férfiakra jellemző a pánik, hanem a nőkre is, vagy lehet ez nem az volt. 17 éves diákjával létesített szexuális kapcsolatot egy 25 éves amerikai tanárnő. Az eset nem egyedi, ám érdekessége, hogy a fiatal nő félrelépései előtt két hónappal mondta ki a boldogító igent. Rachel Farrell egy középiskolában nyelvtant és olvasást tanított. Mikor fény derült arra, hogy egy 17 éves fiúval és további másik három diákkal létesített szexuális kapcsolatot, a nőt kirúgták. Férje azonnal beadta a válókeresetet. A teljes cikk a Tagi szexhírek oldalon itt található.

További szex, pornó, celeb hírek: Börtönőrök verhették meg a szexuális játékokkal kapcsolatba hozott tanárt – Pedofilbotrány 12 éves kislány és az orosházi plébános – Csődvédelem pedofilvádak miatt – Pedofil tanárokat buktatott le a rendőrség – Mégsem pedofil a tanár.

Barcelona ex-elnöke szemet vetett egy pornósztárra – videó

Joan Laporta jegyben jár: a Barcelona korábbi elnöke hamarosan feleségül veszi Maria Lapiedrát, Spanyolország egyik leghíresebb pornószínésznőjét. A 28 esztendős “csillag” tagja volt Laporta stábjának a katalóniai parlamenti választásokat megelőző kampány során – a korábbi Barca-elnök ugyanis politikai karrierbe kezdett -, ám a párocska csak néhány hónappal a választások után jött össze. A teljes cikk és a videó a Tagi szexhírek oldalon itt található.

További szex, pornó, celeb hírek: Gianluigi Buffon is belépett a szexbotrányosok közé – Justin Bieber agresszív volt szex közben – 8 évig kúrt a focistával és annak testvérével – Magyar celebek és hírességek gyűjteménye – Szaftos szexbotrányok: poloskákat tettek az államtitkár szobájába.

Dj Niki Belucci vetkőzött

Senki nem beszél róla, pedig évekig válságban volt a Dj Niki Belucci házassága. Olyannyira, hogy a bíróság már szét is választotta férjével. Menthetetlen lett kapcsolatuk, annyit csatároztak az évek alatt. Niki Belucci és Dj Antonyo a közelmúltban hivatalosan is elváltak.”Az ő kapcsolatuk szinte havonta válságba kerül. A veszekedéseik már megszokott dolognak számítanak, ugyanúgy, ahogyan a különköltözéseik is. Egy-egy vita után rendszeresen összecsomagol valamelyikük” – nyilatkozta egyik barátjuk korábban. Belucci férjének korábbi kapcsolatából született gyermeke sem tett jót házasságuknak, így végül döntésüket a bíróság tette hivatalossá… Kattints a fotóra!

Niki Belucci pornóvideók itt – További Niki Belucci cikkek és videók: Niki Belucci gruppenszex pornó – Sírva bánja pornós és drogos múltját Niki Belucci

Állítólag hét év után hidegülünk el a házasságban

Közhely, mégis sokan tapasztalták már a saját bőrükön, hogy egy kapcsolat hetedik éve valóban tartogathat kellemetlen meglepetéseket. A 3 és a 7 éves periódust követő érdektelenség a sok hype miatt mostanra talán már önbeteljesítő jóslatként is működik.
Marilyn Monroe-val vált közismertté az elmélet – Kevesen tudják, hogy a most már világszerte elterjedt elmélet a The Seven Year Itch (magyar cím: Hétévi vágyakozás) című Marilyn Monroe-film révén vált ismertté: ekkor került előtérbe a jelenség, amely során a 7 éves kapcsolatban élő felek egymás iránti érdeklődése lanyhul, és megkísérti őket a váltás gondolata. A teória szerint ennyi év után végleg keresztet vethetünk a kezdeti lelkesedésre, mert bár szeretjük a másikat, már nem tud minket annyira izgalomba hozni…
A teljes cikk a Tagi szexhírek oldalon itt olvasható

Szexmentes házasság? Tegyél ellene!

Életmódunk nyilvánvalóan nem kedvez a házastársi szexnek, a legtöbb nőnek szülés után van éppen elég gondja, baja, s marad is még hosszú ideig. Különösen nehéz helyzetben vannak azok az anyák, akik szeretnének ugyan dolgozni, ám nincs lehetőségük rá, emészti őket a bűntudat, amiért nem tudják megadni szeretteiknek azt, amit érzésük szerint kellene. Annak az anyának sem rózsásabb a helyzete, akinek van munkája, visszavárják – őt pont azért mardoshatja a bűntudat, amiért gyermekét mások gondjaira kell bíznia. Ha addig semmi, ezek a kétségek biztosan vakvágányra állítják a szerelmi együttléteket. A teljes cikk a Tagi szexhírek oldalon itt olvasható

Szex házasságon belül és kívül

Házasságon belül és kívül, pártoktatáson és üzemi bulin, és ami a fő, gyakrabban és intenzívebben. Ez derült ki a keletnémet nők szerelmi életéről, miután a német egyesítés nyomán gomba módra szaporodtak a kelet-nyugati összehasonlítások – emlékezik vissza a húsz évvel ezelőtti német történésekre az egykori berlini rádiótudósító a Német Egység blogon.
A vélemények nem egyértelműek ugyan, de – legalábbis a keletnémet lapokban – azok a tudományos adatok kerültek többségbe, amelyek a keletnémet nők, és hát persze velük együtt a keletnémet férfiak szerencsésebb voltáról tanúskodtak. A színes hetilapokban és a tárgyszerű napilapokban minden megjelent: hetente hányszor, hány éves kortól, milyen hamar, férfival vagy egyedül, házasságban vagy félrelépve, és vajon mindjárt az első estén-e. A legtöbb adat azt mutatja, hogy az egyébként szürke NDK-ban éjszakánként igencsak színes volt a világ. A szakértők nyomban készen álltak a magyarázattal, meg annak az ellenkezőjével is – olvasható a visszaemlékezésben.

Meglepő szexstatisztikák

Tudta Ön, hogy minden nyolcadik házaspár külön alszik? Esetleg azt, hogy az egyetemisták kétharmada feküdt már le csak úgy, barátilag, így kerülve a szerelemből adódó komplikációkat?
Kezdjük egy kevésbé kellemes témával, ugyanis egy amerikai felmérés szerint minden második szexuálisan aktív felnőtt valamikor az élete során megfertőződik a humán papillomavírus valamilyen formájával. A vírus a legsúlyosabb esetekben rákot okozhat. Jó hír viszont, hogy az esetek 90 százalékában a test immunrendszere két éven belül legyőzi a betegséget.

Szintén amerikai adat, hogy a 2001 és 2003 között első gyermeküknek életet adó nők kétharmada dolgozott a várandóság idején. A dolgozó nők 80 százaléka a szülést megelőző hónapban is még aktív volt a munkahelyén. Negyven évvel korábban még csak 44 százalék dolgozott a terhessége alatt, és közülük csak minden harmadik az utolsó hónapban is.
A 20 és 59 év közötti nőknek átlagosan 4 szexpartnerük van / volt életük során (vagy ennyit vallanak be…). Ugyanez a szám a férfiaknál hét. Érdekesség, hogy a két nem különböző módszerrel eleveníti fel kalandjait. Míg a nők meglehetősen szűkösen számolnak (és gyakran sorolják a keresztneveket), addig a férfiak nagyvonalúan kezelik a kérdést, így aztán sokszor túlbecsülik hódításaik számát.
Csak szex és más semmi? – Az egyetemisták kétharmada megtapasztalta, milyen az, amikor szerelem nélkül, pusztán a szex kedvéért kezd problémamentes(nek szánt) kapcsolatba valamelyik barátjával. Az elsődleges indok, hogy így nem kell elköteleződniük… Az ilyen helyzetet átélt fiatalok több mint a fele a szexet önmaga teljességében élte meg barátjával, 22,7 százalék szerint csak közösülés történt, míg 8 százalék állítja: a közösülésen kívül előfordult minden.
Míg a férfiak 75 százaléka minden esetben eljut az orgazmusig, addig a nőknél ez az arány csak 29 százalék. Ráadásul a legtöbb nő vaginálisan képtelen eljutni a csúcsra.
A házasságban élő felnőttek 12 százaléka azt állítja, hogy leggyakrabban külön alszik a párjától.
A kezdet és a vég – Az átlag amerikai férfi 16,9 éves korában veszíti el a szüzességét. A lányok némileg később, 17,4 évesen. Újabb tanulmányok szerint mindehhez hozzájárul a genetika is, hiszen olyan öröklött tulajdonságok, mint az impulzivitás komoly szerepet játszhatnak abban, hogy az illető mikor érzi magát érettnek a szexuális életre.
Szintén amerikai adat, hogy a 40 éves férfiak 5, míg a 65 évesek 15-25 százaléka szenved működési zavaroktól.
Végül két egészen elképesztő eset: a legtöbb gyermeket egy 18. században él orosz nő szülte, szám szerint 69-et. Összesen 27 alkalommal volt terhes, 16 esetben ikrei, hétszer hármas, négy alkalommal pedig négyesikrei születtek. A legtöbb gyermeke ennek ellenére (nem meglepő módon) egy férfinak volt, egy marokkói uralkodónak, akinek 342 lánya és 525 fia volt, és 1721-re már több mint 700 fiú leszármazott vallhatta ősének. Forrás: Kivultagasabb.postr.hu

Tüntetnek a melegek az alkotmány miatt

Április 15-én tüntetést tartanak Budapesten a magyar leszbikusok, melegek, biszexuálisok és transzneműek (LMBT) jogait képviselő civil szervezetek, tiltakozva az alkotmánytervezet házasságra vonatkozó passzusa és egyéb, általuk diszkriminatívnak tartott koncepciói ellen – közölték a szervezetek képviselői közös sajtótájékoztatójukon szerdán, Budapesten.
Kaderják Dániel, az Újkorcsoport elnöke közölte: a házasság fogalmát kirekesztő módon meghatározó alkotmánytervezet koncepciója ellen aláírásgyűjtésbe kezdett a hazai meleg bloggerek közössége, melyhez csatlakoztak más jogvédő, illetve társadalmi szervezetek, közéleti személyiségek, eddig mintegy hétszázan.
A nyilatkozatot minden olyan országgyűlési képviselőnek eljuttatják, aki részt vesz az alkotmány elfogadásában.
Az aláírók szerint az Országgyűlésnek benyújtott alkotmánytervezet a magyar LMBT-közösség tagjaira nézve súlyosan diszkriminatív, és visszalépést jelent a jelenlegi alkotmányhoz képest is. A tervezet az azonos nemű párokra nem terjeszti ki a különnemű párokat megillető alkotmányos jogokat, és ezzel – írták a szervezetek – vélhetőleg hosszú évekre másodrendű állampolgárokká nyilvánítja az LMBT-közösség tagjait.
Úgy gondolják: az új alaptörvény házasságról szóló szakasza ellentétes a Nemzeti Együttműködés Nyilatkozatának szellemével, illetve az európai ajánlásokkal és elvárásokkal. Kívánatosnak tartják, hogy olyan módon határozzák meg a család fogalmát és szabályozzák a házasság intézményét, hogy az minden olyan magyar állampolgárt megillethessen, aki társával kölcsönös szereteten és tiszteleten alapuló tartós közösségben szeretne élni.
Az aláírók létrehozták a Meleg Egyenjogúságért Koalíciót (MEGYEK), amely egységesen kíván fellépni a társadalmi egyenlőség érdekében. Az első nyilvános megmozdulásuk az alkotmány szerintük diszkrimináló rendelkezései elleni tüntetés lesz április 15-én a Kossuth tér és az Alkotmány utca sarkán – közölte Kaderják Dániel.
Dombos Tamás, a Háttér Társaság a Melegekért képviselője azt mondta: a másik, szerintük problémás pontja az alkotmánytervezetnek a diszkrimináció tilalmára vonatkozó rendelkezés. Mint hozzátette, a Fidesz a korábbi ígéreteiben egyértelművé tette, hogy az Európai Unió Alapjogi Chartájára szeretné építeni az alkotmányt, ezzel szemben az alkotmány tervezete nem tartalmazza a szexuális irányultság szerinti diszkrimináció kifejezett tilalmát. Megjegyezte: ami most a magyar alkotmányba bekerülne, Európa nyugati felén sehol nem található meg.
Steigler Sándor, a Szivárvány Misszió Alapítvány kuratóriumának elnöke azt mondta: szerinte az alkotmánytervezet olyan jogfosztottságot vetít előre, amelynek elfogadása után nem lesz megállás. Dénes Balázs, a TASZ elnöke úgy fogalmazott: fontosnak tartják, hogy mindenki számára nyilvánvalóvá váljon, ez a probléma nemcsak a meleg közösség, hanem az egész ország problémája.
A PFLAG Egyesület képviselője szerint teljesen mindegy, hogy két férfi, két nő, vagy egy férfi és egy nő köt-e házasságot, ha ők a társadalom hasznos tagjai és a családokkal megszilárdítják a társadalmat. Farkas Ibolya – háromgyerekes édesanyaként – hozzátette: a gyerekeknek nem okoz problémát a homoszexualitás, ha az társadalmilag normálisan van „tálalva”. Nincs ebből lelki sérülésük, megértik ezt, és ha a pozitív dolgokat látják, el is fogadják.
Balaci Adrián, az Amnesty International Magyarország LMBT tematikus csoportjának képviselője azt mondta: amikor az Alkotmánybíróság azon gondolkodott, hogyan ítéli meg az azonos nemű párok házassághoz való jogát, nem azt jelentette ki, hogy vannak hetero- és homoszexuális emberek, akik ugyanazon joggal kell, hogy bírjanak, hanem azt állította, hogy vannak férfiak és nők, és nekik joguk van arra, hogy házasodjanak. A kormány ezt a gyakorlatot követi, több képviselő hivatkozott erre. Ez elfogadhatatlan – tette hozzá. Forrás: Index.hu