A magyar hírességek beltenyésztése is elég komoly, hogy ki kivel baszott, itt nézheted meg. Nézzük a világhírü embereket: Nemrégiben kiderült, hogy a 90-es években Mick Jagger és Angelina Jolie egy ideig szeretők voltak. Miután egyik sztár sem a visszafogott életstílusáról ismert, így egy egészen fantasztikus kapcsolati háló közepén találták magukat. Szombat lévén a komolyabb témák után ma lazítunk kicsit, szóval nézzük csak!
Egy, a napokban megjelent könyv szerint a 90-es években Mick Jagger és Angelina Jolie között egy ideig több volt barátságnál. Némi malíciával persze megjegyezhetnénk, hogy az lett volna a meglepő, ha nem így történik, de hagyjuk a cinikus megnyilvánulásokat, annál is inkább, mert egy egészen jópofa tablót találtunk az ügy kapcsán.
Lévén Mick Jagger és Angelina Jolie is nagykanállal habzsolta az életet (előbbinek négy nőtől összesen hét gyermeke van, és megszámlálhatatlan kapcsolata, míg utóbbi kétszer volt férjnél, egy jó ideje pedig már Brad Pitt párja, hat gyermeket nevelnek együtt), így nem csoda, ha a képeket elnézve – nagyobb felbontásban ide kattintva látható – az az érzésünk támad, hogy a nemzetközi sztárvilágban mindenki mindenkivel volt már.
Csak két példát emelnénk ki a rengetegből, utána pedig mindenki mazsolázhat kedvére. Elsőként nézzünk egy egyszerűbb változatot: Angelina Jolie 1998-99-ben járt Timothy Huttonnal (aki aztán az egykori francia miniszterelnök, Giscard d’ Estaing unokahúgát vette el), az amerikai színész még valamivel korábban, 1995-ben randizott egy ideig Uma Thurmannel, aki viszont ugyanabban az évben Mick Jaggerrel is kavart egy ideig. A színésznő 1990-92-ben Gary Oldman, majd 1999-2004 között Ethan Hawke felesége volt.
A szereplő személyek: Adam Duritz, Amanda Lear, Angelina Jolie, Arpad Busson, Bebe Buell, Ben Affleck, Bette Midler, Billy Bob Thornton, Brad Pitt, Brian Jones, Bryan Ferry, Carla Bruni, Carly Simon, David Bovie, Elle Macpherson, Eric Clapton, Gwyneth Paltrow, Helena Christensen, J-Lo, Jack Nicholson, Janice Dickinson, Jennifer Aniston, Jennifer Lopez, Jenny Shimuzu, Jerry Hall, Ki Kivel, Kyle Mac Lachlan, Kylie Minogue, Kylie Minoque, Lara Flynn Boyle, Laura Dern, Lisa B, Madonna, Michael Hutchence, Mick Hucknall, Mick Jagger, Naomi Campbell, P Diddy, Pat Andrews, Pattie Boyd, Princess Margaret, Ronnie Wood, Sophie Dahl, Tim Jefferies, Timothy Hutton, Uma Thurman, Világsztárok, Warren Beatty.



Lindsay Lohan kisasszony alighanem már beletörődött, hogy senki nem színésznőként fog emlékezni rá: a botrányt botrányra halmozó Lindsay drog- és alkoholfüggősége mellett barátai egybehangzó véleménye szerint nimfomániás is!
Janice Dickinson a magát első szupermodellnek nevező nő körülbelül 1955-ben született Brooklynban, és a hetvenes években futott be Párizsban. Visszatérve Amerikába az éjszakai életben tervezett mélyebb nyomokat hagyni. Imidzsét erősítette, hogy olyan ismerősei voltak, mint Truman Capote, vagy Andy Warhol, közben pedig 37 alkalommal szerepelt a Vogue címlapján. A modell már a nyolcvanas években jelentős bulvárszereplő volt, plasztikai beavatkozásaival, drogfüggőségével, evési zavaraival és kapcsolataival bőkezűen ajándékozta meg az iránta érdeklődő olvasókat. Háromszor ment férjhez, a fennmaradó idejében pedig Mick Jaggerrel, Jack Nicholsonnal, Sylverster Stallonéval, Bruce Willissel, és a hatvan évesen visszatérő Grace Jones-szal kavart. Ma már nem keresett médiaszereplő, az emlékeiből él, és abból a modellügynökségből, amelyet ő alapított. A modellek felfedezésén kívül többek közt azt a feladatot tartja fontosnak magára nézve, hogy megóvja a kezdőket a rájuk váró veszélyektől.
Fergie
Janice Dickinson