Kutyával közösült, meghalt az állat spermájától a nő

Durva privát állatszex. Meghalt egy 43 éves nő azt követően, hogy közösült egy németjuhásszal. Az eset még 2008-ban történt egy ír nővel: miután szexelt egy kutyával az eb spermája allergiás rohamot okozott nála.
A Bors cikkében azt írja, azért csak most hozták nyilvánosságra a bizarr esetet, mert a szakértők egészen eddig vizsgálódtak az ügyben, másrészt mert a 43 éves asszony négygyermekes anya volt.
A hölgy bizarr szexre vágyott, és ehhez a neten kereste a megoldást. Egy férfi jelentkezett is, kutyájával együtt. A többi már ment magától, egészen a halált okozó allergiáig.

Állatszex a kutyájával él nemi életet

– Ő kezdeményezett, én is meglepődtem – magyarázta. Egy orvos szerint persze ez nem tudatos.
– Mindegy, hogy egy emberi láb, vagy egy asztal lába. Ez egy állati ösztön. Kezdeményezésnek vélni óriási tévedés – mondta az orvos.
– A legutolsó kutyapartnerem mindig jelezte, mikor szeretne engem. Néha hetekig nem volt kedve és akkor nem csináltunk semmit – magyarázta David. – A legnagyobb szerelmem a Nelly nevű kutyám volt – tette hozzá.
A fiatalember jelenleg egy másik férfival osztja meg az életét, akivel egy állatszex találkozón ismerkedett meg. A szülei azonban hallani sem akarnak már a dolgairól, sokkolta őket, amikor megtudták, fiúk miként él. David most állatgondozóként szeretne elhelyezkedni – írja a Bors.

Kutyás családi szex

Kutyaval_akar_baszni_a_noMegyünk haza a nejemmel bemegyünk a nappaliba és látjuk,hogy lányunk szopja a fiunk farkát a tv-ben meg egy házi video megy amin a nejem éppen a kutyánkal baszatja magát. Mit csináltok kiáltott rájuk a nejem. Faszt akarsz szopni akkor ne azt szopd mondta a lánynak. Apu gyere ide,ved elö szolt. Oda léptem hozzájuk és elővettem a farkam. Megfogta a lányunk fejét és oda nyomta a farkamhoz. Ezt szopd, apádé legalább méretes 22cm fasz. Megfogtam én is a fejét és a szájába nyomtam meredezö farkamat. Szopni akarsz majd apu megszoptat mondtam neki.
Öklendezet ahogy a torkáig nyomtam.
A nejem meg adta az instrukciokat meg néha ő is bekapta. Miután jol megszopatam a lányomat szoltam a fiamnak, gyere ide most te jössz. Micsoda tiltakozott. Nem hallotad mit mondot az apád szolt rá a nejem és már nyomta is rá a fejét. Izgatott a látvány hogy a fiam szopja a farkam. A nejem folyamatossan mondta neki hogy hogyan csinálja,néha kirántotta a szájábol és ő kezdte szopni. Eleinte nem akarta szopni de aztán nagyon ügyes lett. A nejem megmarkolta a farkát, tetszene ha anyád leszopna közben mondta neki és már vadul szopta.
Gyerünk lányom fordulj meg és told ki a segged apának szoltam rá. Engedelmeskedet oda léptem szét huztam a kis seggét ráköptem majd bele nyomtam a nagy faszomat a szüz seggébe. Üvöltött probálta elhuzni magát de én tartottam a faszon. Ne sikits majd megszokod szoltam rá. Izgatott hogy sikit a kis ribi. Éreztem hogy minden lökésnél tágul a kis segge.
A nejem meg közbe elkezte nyalatni magát a fiunkal. Idövel a sikitásbol hangos nyögés lett,tudtam hogy már élvezi apuci farkát. Miután több pozban dugtam szoltam a fiamnak, most a te segged jön azzal megragadtam és már faszra is volt huzva.
Ne apu ne,kiáltotta és elkezdett sirni. Na milyen volt apád faszára huzva kérdete nejem a lánytol. Igazad volt apué tényleg fasz,alig várom hogy megint ráhuzzon. Addig is gyere nyald ki anyádat te is szopos. Ez a film tetszik nektek hogy ezt nézitek. Igen anyu felizgatott minket ahogy a kutyus megkefél a nagy vörös faszával. Élvezted kérdezte a kislány. Mindjárt megtudod válaszolta és kiment. Behozta a kutyát és elkezte simogatni a farkánál. Ki is bugyant a vörös fasz. Gyere markold meg szolt a lánynak. Engedelmeskedett.
Na gyerünk szopjad mint ahogy apádat szoptad. Szo nélkül neki ált szopni,én meg néztem ahogy beleduzzad a szájába a nagy fasz. Ügyes vagy dicsérte az annya.
Állatszex itt mindjárt! Gyerünk négykézlábra utasitottam. A kutya ráugrott a nejem meg beigazitotta a faszt a seggébe. Nagyon elkezte baszni a kutya de ő csak nyögött és kiabálta hogy baszad szét a seggem a nagy faszoddal. Élvezte a baszást. A fiam is csak nézte és láttam hogy keményedik a farka a látványtol miközben keményen basztam hátulrol. Szoltam a nejemnek hogy jöjjön szopja közben.
Majd én is a fiam elé térdeltem és kivettem a nejem szájábol a farkát és rábuktam,hamar bele élvezett a számba. Közben a kutya tele élvezte a lányunk seggét és leszált rola,ömlöt belöle a sok geci. Nyald föl a földröl szoltam rá. Na fiam most te jössz. Szo nélkül ment szopni a kutyafaszt. Anyu ez fantasztikus volt remélem máskor is megbasztok a kutyussal mondta a lány. Oda mentem segiteni berakni a fiamba a faszt. Egyböl megint felált fiam farka. Élvezte a kutyafaszt a seggében. Apu leszophatom közben a bátyust kérdete a lány.
Persze szopd le válaszoltam. Én meg elkeztem a nejemet seggbe baszni. Miután a lányom leszopta a bátyust a kutya is tele élvezte a seggét. Leugrott rola és lefeküdt. Ne mozdulj bátyus kinyalom a seggedböl a kutyagecit szolt rá a hugi. Na gyerekek már csak apátokat kell leszopni szolt rájuk a nejem. Már ugrottak is kirántoták az anyuk seggéböl és kéjessen szopni kezték. Tele s élveztem mind kettöjük száját forro sürü gecimmel. Azota ők kérik hogy rendszeressen tartsunk családi baszásokat!

Pornófilm vásárlás, kölcsönzés, csere – Intim Center

DVD pornófilm vásárlás, kölcsönzés, csere a budapesti Intim Center szexshopban! Több mint 10 ezer DVD film választék áll az érdeklődők rendelkezésére. Minden kategóriában található film, amit a videókabinokban meg is nézhetsz. Az üzletet a Bp. Károly krt. 14. sz alatt találod. Minden nap nyitva tart! A szexfilmek mellett a piacon kapható szexkütyük teljes választékát megvásárolhatod. Az Astoriához közeli házba úgy mehetsz be mint egy lakó, senki nem látja meg, hogy szexshopba mész.

dvd_film_vasarlas_csere_kolcsonzes

A szexshop látogatottsága az utóbbi években nőtt, kivéve a DVD filmekkel kapcsolatos érdeklődőket. A vásárlási kedv visszaesése teljes mértékben az internetnek köszönhető. A pornó DVD-k forgalma két évvel ezelőtt visszaesett, de a kölcsönzési, és cserelehetőség miatt még nagyon sokan keresik fel e miatt a Budapest sex shop üzletet. A hihetetlenül nagy pornófilm DVD választék minden témakört átölel, az amatőr pornótól a perverz vágyakig.
DVD pornófilm kategóriák: 18 év, , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , .

Állatszex kiállítás

allatszex_kiallitasÁllatokat szexuális pozitúrákban ábrázoló, állatszex kiállítás nyílt Németországban. A németországi The Local cikke. Állat szexkiállítás okozott feltűnést a münsteri múzeumban. Münster egy egyetemváros Németország nyugati legnépesebb tartományában, Észak-Rajna–Vesztfáliában. Az itteni múzeum a szex és az evolúció felé fordította a figyelmet a kissé merész, rengeteg állat párzását bemutató kiállításával.
Az LWL Museum of Natural History Münster kiállítása feltárja, miként játszik főszerepet a szex az állat- és a növényvilágban. Ezt emeli ki a 450 kiállított tárgy, szexuális pozitúrákban ábrázolt rókákkal, delfinekkel és sünökkel. Bepillantást enged olyan jelenségekre, mint a homoszexualitás az állatvilágban és a delfinek nemi vágya.

lovon-ul-a-meztelen-lany

A kiállítás mögött álló dr. Jan Ole Kriegs azt mondta: “A szex drága luxus a természetben, mert nagyon sok energiát igényel, de egyben biztosítja a legnagyobb genetikai diverzitást (sokféleséget) is.” A baktériumok például ivartalanul szaporodnak, ezért nem tudnak továbbfejlődni.
Kriegs elmondta, hogy az állat sex kiállítás a reprodukcióban bekövetkező hírtelen fordulatokat is vizsgálja – mint például a vad pulyka esetét, amelynek lerakott tojásaiból hímek kelnek ki, ha a tojások nincsenek megtermékenyítve. “Fogalmunk sincs, hogy miért van ez így” – mondta Kriegs.
A kiállítás a szaporodási párhuzamokat és különbségeket is vizsgálja az emberek, az állatok és a növények esetében. A kiállított képeken a modellek férfi és női ruhákat viselnek, megmutatva, hogy a ruhák hogyan képesek a nemet elrejteni – mondta Lisa Klepfer biológus, aki Kriegs-szel együtt készítette a kiállítást.
A Münster College diákjaival tervezték a kiállítást, beleértve a neandervölgyi modellek kiállítását is, amelyeket lelkiismeretesen állított össze Lisa Büscher. Kriegs akként írta le a két neandervölgyi modellt, hogy “nem túl vonzóak”. Félmillió szőrszál található mindkét alakon. Ők már úgy szerepelnek a kiállításon, mint az első emberek, akik Afrikát elhagyva a neandervölgyi emberekkel szaporodtak.
Állatos szex és pornó: Kutyával szexelt a sportoló – Megdugta a szomszéd állatot – Állatokat dughatsz a Német bordélyházakban – Állatot szoptatott a modell – Tanácsok és tapasztalatok állatszexhez kutyaszex magasfokon – Claudia Raia lóval enyeleg a videón – Állattal szeret szexelni a perverz  – Állatszex lóval az óvónő lófasszal kéjelgett.

Kutyával szexelt a sportoló

kutyaszexA Canberra Raiders, ausztrál rögbi csapat tagja nyilvánosan bocsánatot kért, amiért olyan sokkoló fotó jelent meg róla, melyen egy kutya nyalogatja a nemi szervét.
Saját csapattársai fotózták le Joel Monaghant, amint egy kutyával szexel. Letolta a nadrágját és a gatyáját, majd az ölébe vette az ebet. Hogy pontosan mi történt, azt csak ő és a Canberra Raiders tagjai tudják, de a fotó tanúsága szerint az állat a nemi szervét nyalogatta. Ez bizony orálszex kutyával.
– Alkohol befolyása alatt álltam és szeretnék bocsánatot kérni tettemért. Csak imitáltam, nem történt semmi – állt Joel közleményében.
A szégyent azonban már nem moshatja le magáról. Egész életében kísérti majd az az egy fotó: úgy a családja, mint a sportvilág és a szurkolók körében, alkoholol befolyásoltság ide vagy oda – írja a Bors
További állatszex cikkek, pornó: A nagy kutya vajon megkúrja a kutya a lányt – Állatszex lófassszal enyelgő érett nő – Magyarország az állatpornó központja: kettévágott pitbull és vaginában fuldokló hal – Már állatpornó videómegosztó is működik Animaldesire.net néven – Állatszex filmek a Zooszex.com oldalon – Állatszex művészi erotikától a hard pornóig – Állatszex pornó videók – Bestiofilia vagy szodómia amikor az ember egy állattal közösül – Angelina Jolie állatszex – A kutyám lett a szeretőm – Suzy Spark állatszexes magyar pornós lány – Tanácsok és tapasztalatok kutyaszexhez – Állatszex témák az Olimpiq.com oldalról: Azt akarta, hogy szopjam le a kutyámat – A barátnőm kutyája benyalt aztán megdugott – Állatszex lóval és kutyával – Állatszex lóval és kutyával – Állatszexre kényszerítette a lányát. – Állatszex témák a Hirbak.com oldalról: Állatszex a kutyámmal, avagy hogyan dugj a kutyáddal – Lófasszal enyelgő ribancok – Állatszexes amatőr fiú a neten – Óvszert húzott kutyája farkára – Állatszex: művészi erotikától a hard pornóig – Állatszex, lófasszal enyelgő lányok – Bestiofilia vagy szodómia amikor az ember egy állattal közösül – Gorillával közösült egy férfi.

Megdugta a szomszéd állatot

allatos_sex_es_allat_pornoNem mindennapi ügyet vizsgál a szlovák rendőrség. Spišské Podhradien- Szepesváralján egy férfit feljelentettek, amiért megerőszakolta szomszédja birkáját. A juhok a szepesváraljai várdomb közelében legeltek. Tulajdonosuk, Marián arra lett figyelmes, hogy egy gyanús férfi leselkedik az állatak körül. Lécet ragadott és elindult, hogy közelebbről is megnézze, mi történik a legelőn. Néhány pillanat múlva a nagy meglepeésétől majdnem leesett az álla.
– A léc is kiesett a kezemből, amikor láttam, hogy le van tolva a nadrágja – mondta a TV riporternek. Mariánt annyira sokkolta a látvány, hogy a döbbenettől először mozdulni sem tudott. Végül elkergette a védtelen birkával fajtalankodó férfit, akiben az egyik szomszédjára ismert. A rendőrség közrend elleni szabálysértésként vizsgálja az ügyet – közölte Daniel Džobanik rendőrségi szóvivő. “A gyanúsítottat már kihallgatták, a férfi beismerte tettét” – fűzte hozzá.
Állatszex videókat nézhetsz a Szexpláza videómegosztójában itt. Kutyaszex cimkék: kutya, állatszex, zoo, seggbe, dog, kutyaszex, zoosex, dogsex, animalszex, dogsperm, petsex, bizarre sex, animalfuck, animal porn, bizarr, bizarr, kutyageci, kutyabaszás, popsiszex, kutyasperma és lószex cimkék: állatszex, zoo, bizarre, szőke, , lófasz, lószex, zoosex, animalsex, animalszex, horsesex, horse fuck, lószopás, zooporn, farmsex, horsecum, petsex, bizarrsex, animalfuck, animal suck, horsedick, beastsex, beast, beasthunt, beastiality, animal porn, bizar, bizarr, lógeci, állat sex, ló sex. További állatszex bejegyzések a Szexpláza oldalon: Pénzért állatokat dughatsz a Német bordélyházakban – Állatot szoptatott a modell a melléből – Tanácsok és tapasztalatok állatszexhez kutyát kedvelőknek – Lóval enyeleg a videón a – Állatszex lóval, az óvónő lófasszal kéjelgett.

Állatokat dughatsz a Német bordélyházakban

Csak filmezni tilos a bestialitást, úgyhogy semmi akadálya az erotikus állatkert néven futó helyek működésének. Az illetékesek már tettek ellenlépéseket, de a zoofil egyesület szerint nincs helye morális kérdéseknek a jogban.  Németország annyira szabad ország, hogy állatszexes pornót tilos gyártani, viszont állatokkal közösülni nem számít bűncselekménynek. Ezért történhet az, hogy egyre terjednek az országban az állatbordélyok. A problémára Madeleine Martin hívta fel először a Frankfurter Rundschau újság figyelmét, szerinte ugyanis a törvény nem védi eléggé az állatokat, a zoofilok pedig át tudják vinni perverziójukat azzal a szöveggel, hogy ők ezt az életvitelt választották.

allatszex_csoportszex

Állatbordályok is léteznek Németországban – hangzott Martin állítása, aki azt követeli, hogy a bestialitás minden fajtáját tiltsák be. A kormány már tavaly november óta tervezi, hogy visszaállít egy régi tövényt, ami tiltaná ezt is, illetve az állatszexet reklámozó weboldalakat is. A tiltás még 1969-ben született. Mostanáig szó sem volt erről, de az utóbbi időben egyre nőtt a zoofil esetek száma.
Az állatbordélyokat természetesen nem így hívják, hanem erotikus állatkertnek. Itt a látogatók nem csak megnézhetik a lámákat és kecskéket, hanem akár közösülhetnek is velük. Természetesen létezik ott zoofil egyesület is, a ZETA, ami már fel is hívta a figyelmet, hogy a morális kérdéseknek nincs helye a törvénykezésben, ezért fel fognak lépni az ismételt tiltás ellen. Forrás Daily Mail.
További cikkek állatszex témában: Állat szájába adta a melleit a modell – Tanácsok és tapasztalatok állatszexhez kutyával 01 02 03 04 05 06 – Állattal szeret szexelni a perverz – Állatszex lóval az óvónő lófasszal kéjelgett – Lógeci imádó picsa torkára csúszott a sperma – Állatszex, kutyájával élvezkedik a perverz – Kutyával szexel a perverz tanárnő – Állatszex videók – kutyával és lóval szexelő kurvák – Lóval szex videók itt, pár bemutató videó: Orosz állatos pornó 01 02 – A szőke nő szereti a lófaszt 01 02 – Egy lófasz meg egy műfasz meg egy perverz kurva – Állatszex lófasszal enyelgő ribancok – Lófasz kell az ótvar kurvának – Állatszex pornó, két perverz kurva a lóval szexel – Állatszex pornó, a doktornő és a csődör – A lófaszt szereti a fehérmájú kurva – Az állatorvosnőt seggbekúrja a vizsgált csődör – Állatos szex lófasszal és két tinikurvával.

Állatot szoptatott a modell

borjut_szoptatott_a_modellBeteg, erkölcstelen és egyéb jelzőkkel is illették a barzil modell, Sabrina Boing Boing (28) legújabb mutatványát a netezők. A provokáló felvételeket az interneten tette közzé a brazil Pamela Andersonként is emlegetett szépség. A képeken egy tehéncsorda közepén meglehetősen alulöltözötten imitálja, hogy bocikat szoptat a saját melleiből.
A DJ-ként is dolgozó modell 17 ezer követőjének az instagramra feltöltött képeken mutatta be hétköznapinak éppen nem nevezhető mutatványát. Rajongói emlős-tesztként aposztrofálták a jelenetet, kétértelmű párhuzamot vonva az orális szex és a szoptatás között. A modell egyébként úgy látszik, nem volt elég jó a teheneknek, mivel nem igazán akartak szopni, legalábbis ez derül ki a szépség Twitter oldaláról.
Bár valóban nem látszik, hogy ténylegesen szoptatná az állatokat, az állatvédők körében nagy felháborodást váltottak ki a képek. Gusztustalannak és undorítónak bélyegezték Sabrina tettét. Boing Boing kisasszony – eredeti nevén Sabrina Almeida – cselekedetének egyébként úgy tűnik, nem volt semmi különösebb oka. Legalábbis a rossz szájízű hozzászólóknak így válaszolt: – Nem kell, hogy minden tettünknek értelme legyen, vannak dolgok, amiket egyszerűen csak megéri megtenni. Egyáltalán nem tartom magam közönségesnek – tette hozzá.
További állatszex bejegyzések: Tanácsok és tapasztalatok állatszexhez kutyával 01 02 03 04 05 06 – Állattal szeret szexelni a perverz – Állatszex lóval az óvónő lófasszal kéjelgett – Lógeci imádó picsa torkára csúszott a sperma – Állatszex, kutyájával élvezkedik a perverz – Kutyával szexel a perverz tanárnő – Állatszex videók – kutyával és lóval szexelő kurvák – Lóval szex videók itt, pár bemutató videó: Orosz állatos pornó 01 02 – A szőke nő szereti a lófaszt 01 02 – Egy lófasz meg egy műfasz meg egy perverz kurva – Állatszex lófasszal enyelgő ribancok – Lófasz kell az ótvar kurvának – Állatszex pornó, két perverz kurva a lóval szexel – Állatszex pornó, a doktornő és a csődör – A lófaszt szereti a fehérmájú kurva – Az állatorvosnőt seggbekúrja a vizsgált csődör – Állatos szex lófasszal és két tinikurvával.

Tanácsok és tapasztalatok állatszexhez kutyával

Lolita user bejegyzései az állatszex kategóriában a kutyaszex perverzióval kapcsolatban. Tanácsok és tapasztalatok kutyaszexhez sorozat oldalai: 01 02 03 04 05 06.

kutya_faszat_kivanja_a_no

Kedvcsinálónak ezt a történetét publikálta: Sokáig gondolkodtam azon, hogy elmondjam-e neked az én kis titkomat, de mivel nem tarthatom mindig magamban, ezért elmesélem neked, hogy mivel töltöttem az idömet 16 éves koromban. Kisvárosban laktunk, egy szép kertesházban. A ház a kertkapuhoz közel épült, szinte teljesen eltakarva a kilátást az utcára. A kert hátsó részében örökzöldek voltak, a többi rész pedig gazdagon be volt ültetve gyeppel amin nyaranta sokat napoztam.
Egy nyári szombat éjszaka volt, már igencsak későre járt az idő, a szüleim is már rég aludtak. Halkan kinyitottam a lakás ajtót és kisétáltam a teraszra, hogy egy kis friss levegőt szívjak odakint. Morzsi nagyon megörült nekem mikor meglátott, szerette, ha éjszaka kimegyek hozzá játszadozni. A mi Morzsi-nk egy jól megtermett dán dog volt. Nem tartottuk a lakásban, inkább csak házőrző szerepe volt. Bár én annak idején nem emiatt szerettem annyira!
Csak egy kis pólót és rövidnadrágot viseltem magamon. Mikor kinyitottam az ajtót, örömében felém rohant és felugrott rám. Együtt dőltünk el a földön. Már tudta, hogy most mi fog következni. Körbenéztem, hogy biztos legyek benne, hogy minden rendben van, és nem lát meg minket senki. Felültem és szép lassan izgatni kezdtem Morzsi alsó felét a farka környékén. Éreztem ahogy farka keményedni kezd, és egyre nagyobb lesz.
Kezemet közelebb helyeztem a farkához, lassan körbefogtam egészen a farka tövénél a golyói közelében. Fejemmel közelebb hajoltam, hogy a számmal is megízlelhessem kemény faszát. Erre Ö széjjelebb tette lábait, hogy kényelmesebben tudjam leszopni öt. Bekaptam duzzadt örömbotját. A számból kilógó részt a kezemmel kezdtem kissé pumpálni. Minden szívásnál, amikor mélyebben a számba került farka, megpróbáltam lenyelni, hogy még jobban érezzem iszonytató méretü farkát. Lassan nyeltem mindig magamba, szerettem kiélvezni minden centijét. Amikor farka kijjebb csúszott a számból, a kezemmel stimuláltam öt. A szabadon lévő kezemmel pedig gyengéden a golyóit simogattam. Imádtam és élveztem ezeket a perceket, szerettem látni ÖT ahogy élvezni azt amit úgysem tenne meg neki senki. Láttam a szemében, ahogy kéri &*8220;Ne hagy abba!&*8221; Ilyenkor mindig keményebb és vér vörösebb volt a farka mint akkor, ha csak egy utcabeli szuka kutyával lett volna dolga. Kéjesen szoptam, mert ezt az élvezetet csak Morzsi tudta számomra megadni. Kéjesen vettem mindig a számba és toltam le egészen a torkomig. Nyelvemmel pedig farka hegyén játszadoztam.
Nem bírta túl sokáig ezt a fajta élvezetet, mert teste megremegett, és abban a pillanatban valami forró és édeskés anyag töltötte meg a számat. Izeletem a gecijét a számban, hogy nem sokkal magömlése után le is nyeljem az egészet. Morzsi felkelt és nyelvével az arcomat kezdte nyalogatni. Felálltam, a pólómat lehúztam és a földre dobtam, a kis short levétele után teljesen meztelen voltam. A mellbimbóim megkeményedtek, belegondoltam, hogy mekkora balhé lenne belőle, ha ezt a szüleim megtudnák.
Morzsi közelebb jött hozzám, nyelvével a szeméremdombomat kezdte lefetyelni. Nagyon nagyon bizseregtető, jól eső érzés volt! Kicsit széjjelebb terpesztettem a lábaimat hogy nagyobbakat tudjon nyalni. Már nagyon beizgultam, kéjnedveimet már Morzsi is ízlelgette, Szerette pinusom ízet. Oh! úgy kívántam hatalmas vörhenyes farkát, hogy majdnem elájultam. Lassan négykézlábra ereszkedtem, és megvártam amíg Morzsi mögém kerül. Felmászott a hátamra, jobb kezemmel hátranyúltam, no nem azért hogy segítsek neki behatoli igencsak lucskos pinámba, hanem mert mielőtt tejesen belém hatolt volna több mint 20 centis farkával szerettem volna még egyszer megérinteni.
Ö tudta ezt, és megvárta amíg lassan végig simítom kezemet vastag farkán. Kicsi feljebb mászott rajtam, és lőcsét apró lökésszerű mozdulatokkal nyomta belém. Megvallom őszintén, előtte volt már fiúval kapcsolatom, de nem igazán élveztem vele a szexet. De Morzsi mintha tudta volna, hogy mi kell az én szűk lukamnak, mert érezte rajtam, hogy hozzá kell tágulnom. Jó érzés volt, hogy pinámat teljesen kitöltötte farka. Ütemes mozgásba kezdett a hátamon, átvettem tőle a ritmust, amikor befelé tolta dorongját fenekemet kitoltam és fejemet leszegtem, így farka hegyével el is érte a méhemet.
Így mozogtunk ütemesen, mivel Morzsi kissé sietett, nem tudtam tartani vele a sebességet, így farka néha teljesen kicsúszott a testemből. A másik kéjes érzés akkor töltötte el testemet amikor rúdja újra belém hatolt. Éreztem , hogy közeleg a vég, de Morzsi még sehol. Mivel ekkor már tanultam jógázni, elővettem a hüvely mozgatási technikámat. Morzsi erre begyorsított és egy hatalmas lökéssel élvezett belém. Én is feljutottam a csúcsra, testemen végig vonaglott a kéj.
Arccal a földre borultam, fenekem még mindig a magasban volt. Morzsi mintha érezte volna mi történt, még mindig kemény faszával alapos és érzéki hegedű vonásokat tett bennem. Fenomenális érzés volt!
Néhány perc múlva felálltam (ez volt az egyik kedvenc pózom akkoriban), szétterpesztettem a lábaimat, és a kíváncsian figyelő Morzsi felé mutattam bozontosomat. Széthúztam nagyajkaimat, hogy csiklóm még elérhetőbbé váljon számára. Neki sem kellett több, hozzám lépett és az előbb általa megöntözött lyukamból kezdte kinyalni a kifolyó magját.
Őrjítő érzés volt számomra. Másodjára ebben a pózban élveztem el. Lassan világosodott, nem akartam, hogy szüleim meglássák kicsapongó életemet Morzsival. Összeszedtem a ruháimat, és Morzsi-t otthagyva bementem a szobámba.