La pianiste – Ha meg akarjuk tapasztalni a francia filmek „sötét oldalát” is, akkor semmiképp nem szabad kihagynunk a Zongoratanárnőt, ami a jófajta francia vígjátékok ellentéteként fájdalmas, véres, drámai és igen nehezen fogyasztható. Persze egy művészfilmről van szó, ami egyedi elbírálást igényel, de még ha ezt meg is adjuk neki, a végeredmény akkor is negatív. Ezzel nem áll szemben az a tény, hogy a film tavaly Cannesban 3 díjjal távozott (közte a Zsűri Nagydíjával), ezenkívül pedig kapott még egy César-díjat, és egy Európai Film Díjat is. A szakmai zsűri bizonyára értékelte a komoly témát, már ha egy mazochista középkorú zongoratanárnő vergődésére ez a legjobb szó. De jussunk túl a nehézségeken, és lássuk, mire számíthatunk a Zongoratanárnőtől.
Isabelle Huppert egy Erika nevű, 30-as évei végén járó nőt alakít, aki amikor éppen nem zongoraleckéket ad, akkor vagy az anyjával veszekszik, vagy peep-show-kat látogat. Szánalomra méltó élet az övé, mert egyetlen percet sem érez igazán a magáénak, idegenül mozog a saját testében, és mindez elvileg az anyja miatt van. A történet kifejtése elég lassú, a film 130 percbe bírta sűríteni Erika történetét, ami azt jelenti, hogy aprólékos figyelemmel követhetjük őt a mazochizmus, a gonoszság, féltékenység és beteg viselkedés útján. Erikának egyáltalán nincs magánélete, mivel nemcsak egyszerűen az anyjával él, hanem még egy ágyban is alszik vele, ráadásul a kíváncsi természetű Anya (Annie Girardot) a lány minden mozdulatát figyeli, úgyhogy Erika – jobb híján – magába fordul és átmegy perverz-mazochistába. Sem a nappalai, sem az estéi nem stimmelnek: napközben túl szigorúan és ellenségesen kezeli a tanítványait, akik esélyesek lehetnek arra, hogy túlszárnyalják az ő karrierjét, esténként pedig olyasfajta furcsaságokat művel, amik miatt 18 éven aluliak nem nézhetik meg a filmet. (Még az idősebbeknek sem esik jól végignézni, amiket a hősnő az üvegszilánkokkal és magával művel). Aztán a film kb. egyharmadánál felbukkan egy lehetséges szerelmi szál egy helyes és tehetséges fiatal srác (Walter Klemmer/Benoit Magimel) személyében, aki első látásra beleszeret a zongoratanárnőbe, és így pillanatokra minden addigi problémánk megoldódni látszik. Csak pillanatokra, mert egy súlyos francia művészfilm nem végződhet vér és fájdalom nélkül, úgyhogy a rajongásból csalódás, a gyengédségből erőszak lesz, mi pedig ezalatt egyre zavartabban fészkelődünk a székünkön.
Isabelle Huppert több filmből is ismerős lehet számunkra, legutóbb például a 8 Nő-ből, ahol a vénlány karaktert játszotta. A 47 éves színésznőnek van egy erős művészfilmes vénája, ahogyan ezt klasszikus formában láthattuk Hal Hartley Amatőr c. filmjében, amiben Isabelle egy Isabelle nevű ex-apácát játszott, aki pornó-regények írásával szórakoztatja magát. A színésznő a Zongoratanárnőben borzasztóan hűvös, olyannyira, hogy már a filmbeli őrültségeit sem tudjuk teljesen komolyan venni, azt pedig, hogy szenvedélyt is tudna érezni bárki iránt, még nehezebben hisszük el neki. Ez persze nem Isabelle Huppert színészi gyengesége, hanem a rendezői koncepció eredménye, vagyis Michael Haneke német rendező találmánya. Vannak jó pontjai is a filmnek, ilyen például Annie Girardot szerepeltetése, aki valóban félelmetes élethűséggel játszotta el a zsarnok anyát, de hasonlóan jól működik a Klemmert játszó Benoit Magimel beválogatása is, aki számunkra teljesen ismeretlen arcként feltűnően érzékeny színészi játékot nyújtott.
A film legnagyobb gyengéjének magát a történetet neveznénk, amit Elfriede Jelinek regényéből maga a rendező adaptált forgatókönyvvé. Nemcsak drámai, de már-már bántó is Erika érzelmi-szexuális ámokfutása, ami persze alátámasztható az anyjával való nem-normális kapcsolatával, mégis túl erősnek tűnik ennek a nézőre gyakorolt pszichikai hatása. A művészfilmek kedvelőinek valószínűleg nem lesz ezzel sok bajuk, és hogyha a súlyos mazochista-vonalon kicsit túl tudunk jutni, akkor egy érzelmeket felkavaró, valódi Isabelle Huppert-típusú filmként fogunk a Zongoratanárnőre emlékezni.
Port: A negyvenéves Erika Kohut (Isaabelle Huppert) a bécsi Zeneakadémia zongoratanára. Édesanyjával él, aki szeretetével zsarnokoskodik fölötte, nem hagy számára semmi önállóságot. A megközelíthetetlen és hideg fiatal nőnek van egy szenvedélye: szabad idejében titokban pornómozikat és peep show-kat látogat. Elfojtott szexualitása önpusztító és mazochista jellemvonásokat hoz felszínre. Egy nap azonban egyik tanítványa elhatározza, hogy meghódítja.
[Iq] További moziszex
Abe Szada (Eiko Matsuda) Szada számára a gésák világa csalódást jelentett. Nem volt elegendő az előképzettsége és nem volt elegendő szorgalma a további tanuláshoz, hogy a legkiválóbbak közé emelkedjen, ezért jószerivel csak szexuális szolgáltatást tudott nyújtani. 5 évig végezte ezt a munkát, mígnem nemi betegséget kapott. Ez azt jelentette, hogy állandó orvosi ellenőrzéseken kellett részt vennie, mint a hivatásos prostituáltaknak. Szada elhatározta, hogy inkább áttér erre a jobban fizető hivatásra. Oszakában, a híres Tobita bordélyban kezdte a munkát hivatásos prostituáltként. Hamar rossz híre támadt, mivel meglopta az ügyfeleit, és többször megkísérelt szakítani a prostituált életmóddal, amely szintén nem váltotta be a hozzá fűzött reményeit. Rövid ideig pincérnőként dolgozott, majd újra prostituált lett – immár engedély nélkül – előbb Oszakában, majd Tokióban. Egy ízben a rendőrség letartóztatta, ám egy jómódú férfi, az engedély nélküli bordély tulajdonosának barátja, Kinnosuke Kasahara maga mellé vette. Arra viszont nem volt hajlandó, hogy feleségül vegye. Szada szexuális étvágya eleinte izgatóan hatott a férfire, akit később már kimerített a gyakori szexuális élet. Szakításuk után Szada egy étteremben vállalt munkát Nagoyában. Itt ismerkedett meg Goro Omiya professzorral, akivel viszonyt kezdeményezett. Munkáltatói nem nézték jó szemmel ezt a kapcsolatot, s mivel Szada is megunta Nagoyát, a lány visszatért Tokióba. Omiya ott is találkozott vele, hajlandó lett volna támogatni is, ám Szada élete nem várt fordulatot vett.
Az érzékek birodalma – mint arról fentebb szó volt – a szexualitást merőben másképp értelmezi, mint az európai kultúra. A nyugati felfogás a szexualitást általában csak lelki kapcsolattal együtt, a szerelem testi megnyilvánulásaként fogadja el. Az önmagáért való szexualitás bűnnek minősül, még a liberálisnak tartott nyugati társadalmakban is elsősorban a pornográfia hivatott kielégíteni ezt a „sötét, állati ösztön”-t. Az európai kultúrkörben utoljára talán csak az ókori görögöknél és rómaiaknál volt jelen a szexualitás a maga természetességével, a bűn fogalma nélkül. A Távol-Keleten, a kereszténység hatókörén kívül a szexualitásnak egyértelműen pozitív az értelmezése, nemcsak utódnemzési, hanem örömszerzési szempontból is. Oshima filmjében a szexualitás nem bűn, ám hogy mégsem igazán vonzó és izgató, az annak köszönhető, hogy a nézőnek a nemiség és a halál kapcsolatával kell szembenéznie. A keresztény kultúrkörben a szexualitás még ma is gyakran csak utódnemzési funkcióval igazán elfogadott, vagyis egyértelműen az élet fogalmához kapcsolódik, az örömszerző szexualitásban viszont a halál motívuma is megjelenik. Szada és Kichizo kapcsolatát végigkíséri a halál motívuma. Kichizo akkor pillantja meg Szadát először, amikor a lány egy késsel támad a férfi feleségére. A kés visszatérő motívum lesz a történetben: Szada késsel fenyegeti meg a szeretőjét, hogy kasztrálni fogja, amennyiben mással is szeretkezik, és erre a kasztrációra végül sor is kerül. Fontos azonban megemlíteni, hogy a kés nem a gyilkosság eszköze, hiszen Kichizo önként vállalt (és kölcsönös) fojtogatás áldozata lesz. A főszereplők egyre féktelenebbé váló, minden tabut ledöntő kapcsolatában a halál az utolsó tabu, a szexuális egyesülés igazi tetőpontja, a legnagyobb orgazmus. Az örökké szeretkezni akaró Szada és az állandó erekcióban lévő Kichizo kapcsolata szükségszerűen végződik halállal, hiszen örökös vágy emészti őket az egyesülés élményéért, számukra nem létezik kielégülés. A szeretkezés nem csillapítja, hanem fokozza vágyaikat, melyeket egymástól távol sem képesek kordában tartani. Kichizo olyankor bármilyen nőneműt képes meghágni, aki a közelébe kerül, Szada pedig arra kéri idős kitartóját, hogy csípje, marja, üsse a testét, mert számára a szexualitás akkor már elválaszthatatlan a fizikai fájdalom érzésétől.
Egy film a szexualitásról és intimitásról, perverziókról és komplexusokról kendőzetlenül, őszintén, mégsem öncélúan. Szajki Péter első mozija nagy visszhangot váltott ki a 40. Magyar Filmszemlén, amelyen Simó Sándor elsőfilmes díját is megkapta. A nagyközönség június 4-től láthatja a mozikban az Intim Fejlövést.