Jane bin Laden Oszama menye, kirívó viselkedésével hívta fel magára a figyelmét. Tudta-e vajon Oszama bin Laden, hogy gyermekei, rokonai mennyire más életet élnek, mint amilyet ő választott? Sőt negyedik fia, Omar épp Londonban telepedett le, ahol 2005-ban véres merényletet hajtottak végre az al-Kaida emberi.
Vélhetően soha nem derül már ki, mennyire követte nyomon rejtekhelyéről rokonai életét.
Az elmúlt években többször is címlapokra került menye, Jane Browne (56), aki 2007-ben ment az akkor 26 éves Omarhoz, és fel is vette a Bin Laden nevet. Az asszony akkorra már öt férjet elfogyasztott, öt unokája volt. Szinte egész felsőtestét borító tetoválásaival kirívó viselkedése ellentéte volt a terrovezér fiának.
Napjainkban a New Yorkban élő unokahúg, Carmen bin Laden (35) szerepel sokat a sajtóban. A rendkívül csinos lány Kaliforniában született, apja édestestvére volt Oszamának. Modell- és énekeskarriert szeretett volna felépíteni, több lemezkiadó cégnél házalt. Közölték vele, hogy muzikalitásával, külsejével a világon semmi probléma nincs, ám neve miatt még ma is gyakorta elutasítják. Hiába érvel azzal, hogy anyja 20 éve elvált a terroristavezér testvérétől, alig emlékszik a nagybátyjára.
Paris Hilton: Bin Laden egy nagyon gonosz ember volt! Barack Obama amerikai elnök bejelentését Osama bin Laden haláláról a sztárok szinte egyöntetűen örömmel fogadták. A hír nemcsak a világsajtót, hanem a hírességek fantáziáját is megmozgatta, ki-ki képességei szerint reagált rá a Twitteren.
A zűrös életű Lindsay Lohan csak ennyit írt: „Go USA!”. Paris Hilton már kicsit bővebb lére eresztette véleményét: „Nagyon boldog voltam, amikor értesültem Osama bin Laden haláláról. Egy nagyon gonosz ember volt. A világ jobb hely lett nélküle.”
Az Így jártam anyátokkal sztárja, Neil Patrick Harris így számolt be a pillanatról, amikor megtudta a hírt: „Mindenki tátott szájjal ült a szobában. Köszönjük, elnök úr, ezt az ékesszóló beszédet!”
Oprah Winfrey szerint ezzel a háborúnak még nincs vége, és bár Katy Perry is örült a történteknek, azt is hozzátette: hisz az igazságban, de a szemet szemért elv elvakítja a világot. Forrás: Blikk.hu, Pink.hu
Címke: paris hilton
Paris Hilton Sex Explosed – teljes film
Paris Hilton Sex Tape – teljes film, kattints és nézd. – Legújabb hírek: Paris Hilton Dubaiban kavar. Ahogy ruhákból és ékszerekből, úgy öribariból is egyre több kell Paris Hiltonnak. Két barátné-kereső show után most Dubaiból választ magának új kedvencet Amerika elsőszámú botrányhőse. A milliomos szállodalánc-örökösnő kegyeiért küzdő lányok egzotikus kalandjait áprilistól már a magyar MTV nézői is figyelemmel kísérhetik.
Paris Hilton már kétszer válogatott a jelöltek közül, ám úgy tűnik, a dúsgazdag örökösnőnek barinőkből sosem elég. Az első két reality show hatalmas sikere után Paris ezúttal az Egyesült Arab Emirátusokba utazik, hogy ott vadásszon magának egy újabb kebelbarátnőt. Most tíz arab és tíz másik nemzetiségű, ám Dubai-ban élő hölgy küzd a milliomos-csemete kegyeiért.
Az új reality érdekessége, hogy Paris eddig nem járt Dubai-ban, így biztosan sok izgalommal szolgál majd, ahogyan az elkényeztetett kisasszony rácsodálkozik a nyugati kultúrához nem éppen hasonlatos arab világra. Az pedig már csak hab a tortán, hogy a barinő-jelöltek egzotikus helyszíneken küzdenek meg Paris kegyeiért.
Miley Cyrus, mint szexbaba
Meg akarod dugni Miley Cyrusst? Ezentúl nem gond, hisz guminőként már kapható. Miket ki nem találnak. A baba három lukkal kapható, és 48 órán belül elfogyott. Természetesen már a per is készü. Persze nem csak az énekesnőt mintáztámeg szexuális vágyakra, mszturbációs eszköznek. 800 Dollárért lefeküdhetsz az alábbi hírességekkel: Britney Spears, Megan Fox, Lindsay Lohan, Angelina Jolie, Paris Hilton, videó itt.
További szexbaba bejegyzések: Szexbaba gyűjteménye a nős fanatikus gyűjtőnek – Szexbaba vállalat elnök és a szukái – Szexbabákkal indult nyaralni – Summer Glau színésznő szexbaba másolata – Japán szexbabák – Szexshop dolgok az Intim Center választékában – Szexbabát csináltatott halott barátnője mintájára – Szexbabával úszás – Kell egy barátnő gumiból? – Szexshop, Intim Center Budapest – Kell egy barátnő gumiból? – Guminő szerelem – Egyre többen vásárolnak guminőt, és más segédeszközöket – Itt az új generációs guminő szexrobot – Ha kíváncsi vagy miféle szexuális segédeszközöket, vágyfokozó ketyeréket, érdekességet kínál egy fővárosi szexshop olvass tovább
SuperMartxé VIP Paris Hilton
Paris Hilton drogozott, és bugyi nélkül dobta szét a lábát
A világhírű celeb Paris Hilton kézitáskájában igazoltatáskor kokaint találtak, s a dúsgazdag örökösnő most nagy pácban van, mert akár négy év börtönre is ítélhetik.
Las Vegasban furikázott luxusautóban Paris Hilton egyik barátjával, amikor a rendőrök rutinellenőrzésre megállították az autót, Egy rutinellenőrzés során gyanús külsejű fehér port találtak Paris retiküljében. Az anyagot azonnal laboratóriumba küldték, ahol kiderült, hogy az bizony kokain, egészen pontosan 0,8 gramm. A rendőr a pénztárcájában találta meg az illegális kábítószert. Paris Hilton azonban azt mondta, hogy a tárca nem az övé, csak kölcsönkapta valakitől, és a kis zacskóban lévő kokóról azt hitte, hogy rágógumi. A dúsgazdag örökösnőnek voltak már hasonló balhéi – ittas vezetés, marihuána birtoklása -, de ezeket korábban sikerült megúsznia.
A mostani eset kapcsán letartóztatták, de ügyvédje, David Chesnoff segített Parisnak kijutnia a börtönből. A szabadulás után néhány órával az ügyvéd már nyilatkozott is, és a sajtóhoz intézte szavait: „Az üggyel a bíróság foglalkozik, nem pedig a média. Arra kérem az embereket, hogy addig ne ítélkezzenek, amíg a bíróság nem vette kezébe az ügyet.”
Paris az egyik közösségi portálon a rajongókhoz intézte szavait, és megköszönte, hogy szeretik és támogatják. „Nagyon hálás vagyok minden rajongómnak, hogy szeretnek és kitartanak mellettem. Köszönök mindent, és nagyon szeretlek benneteket.”
Idén rájár a rúd Parisra: Dél-Afrikában, a foci világbajnokság alatt már belekeveredett egy kábítószer ügybe, de azt sikerült megoldania. 2007-ben viszont ittas vezetés miatt börtönbe kellett vonulnia.
Miután illegális kábítószer-használat miatt lekapcsolták a rendőrök Parist, a szőkeség azonnal kikéredzkedett a vécére. Egy a nevét nem vállaló ”kedves” ismerőse szerint nem pisilnie kellett, hanem csak meg akart szabadulni attól, ami nagy bajt hozhatott volna a fejére.
– Paris a kokaint rendszeresen a vaginájába rejti el. A fehér port beleteszi egy gumi óvszerbe, azt meg feldugja magának. Egyébként ugyanezzel a trükkel játssza ki a reptéri biztonsági intézkedéseket is – árulta el a titkot, s még hozzátette: a Hilton lány ravasz, mint egy róka, hidegvérű, mint egy tigris, és olyan gyorsan kapcsol, mint egy macska.
Durva villantás, akár egy szexlapba is elmenne. Paris Hilton enyhén szőrös pinája premier plánban.
További Paris Hilton bulvár, szex, pornó: Paris Hilton mint Marilyn Monroe – Paris Hilton pornó fake szexképek – Paris Hiltont szexuális zaklatással vádolják – Paris Hilton csimpánzzal csókolózott – Marilyn Monroe meztelen képek – Marilyn Monroe pornóval indító politikuskurva volt – Marilyn Monroe-t csak alázták a férfiak – Paris Hilton seggbe baszva fake képek
Paris Hilton mint Marilyn Monroe
Tizedik parfümjének bemutatóján Marilyn Monroenak öltözött Paris Hilton és melle olyannyira fel volt nyomva, hogy sokan azt találgatták: vajon átesett-e plasztikai beavatkozáson. Elismerő pillantásokat gyűjthetett be Paris Hilton azon a partin, melyen az örökösnő tizedik parfümjét mutatták be. A botrányhősnő Marilyn Monroe-nak öltözött, márpedig ahhoz a ruhához nagyobb cici is dukál.
S, láss csodát, a lapos, aprócska cicik helyett, hatalmasra duzzadt keblek „figyeltek” a dekoltázsból. Erről képet még nem találtunk, csak a cikket. Nem ez az első eset, hogy Paris egyik napról a másikra változtat melltartóméretet, de az a kérdés, hogyan csinálja, mi lehet a trükkje? Többen plasztikai műtétre szavaznak, de annak nincs sok értelme, így marad az a lehetőség, hogy szilikonnal tömte ki a melltartóját…
További cikkek a témában: Paris Hilton pornó fake szexképek – Paris Hiltont szexuális zaklatással vádolják – Paris Hilton csimpánzzal csókolózott – Marilyn Monroe meztelen képek – Marilyn Monroe pornóval indító politikuskurva volt – Marilyn Monroe-t csak alázták a férfiak
Paris Hilton pornó – fake szexképek
Paris Hilton plázacica pornó casting képek
Szexpláza backstage szexképek – Ha tetszenek a Szexpláza Violated című pornófilm forgatásán készült rendezői képeken Paris Hilton és a szereplő plázacicák, akkor a teljes tagi tartalom mellett, töltsd le a 25 DVD film összes jelenetét, ahol a lányok is szerepelnek többféle pornóban! Jelszó kérése és Belépés – További plázacicák baszás után, arcra szájba ondózva pornófilm forgatáson
Paris Hilton seggbe baszva – fake képek
Szex és faszmániás külföldi celeb csajok
Lindsay Lohan kisasszony alighanem már beletörődött, hogy senki nem színésznőként fog emlékezni rá: a botrányt botrányra halmozó Lindsay drog- és alkoholfüggősége mellett barátai egybehangzó véleménye szerint nimfomániás is!
A partnereit jó esetben hetente, rosszabb időszakaiban kétnaponta váltogató Lohan 2008 elején alaposan ráhajtott: a Capri Filmfesztiválon egy hét alatt három férfit is ágyába csalogatott. Korábbi szeretői szerint kevés telhetetlenebb akad nála:
– Tuti, hogy nimfomániás. Egy vadállat az ágyban. Volt, hogy fényes nappal is kétszer egymásnak estünk, majd egész éjszaka folytattuk. Újra és újra szexet akar, és másoktól hallottam, hogy több barátját egyszerűen elnyűtte. A tapasztalataim alapján nem is csodálom – mondta Riley Giles, aki egy hétig járt együtt Lohannel.
Fergie: A Black Eyed Peas szexi énekesnője nagyon szigorú katolikus neveltetést kapott, és tinikori lázadása kissé túl messzire vitte.
Kábítószerezni kezdett, és szexfüggő lett: bárkivel lefeküdt, korra és nemre való tekintet nélkül.
– Meg se tudnám számolni, hogy hány férfival voltam már, de elismerem, hogy rengeteggel. Leszbikus élményeim is voltak, nem is kevés. Volt egy nagyon vad időszakom, amikor mindenkivel elmentem, fiúkkal, lányokkal vegyesen. Mindez párosítva a drogokkal nagyon veszélyes volt. Szerencsére túléltem. Drogok már nincsenek, de a szex megmaradt! – mondta az énekesnő, visszagondolva ifjúkori kilengéseire.
Paris Hilton: Egy ilyen listából az örökségéből kitagadott szőkeség sem hiányozhat. Paris első élményeit 15 évesen szerezte, miután kicsit túl sokat ivott egy bulin, és azóta se a buliról, se az ivásról, se a szexről nem hajlandó lemondani. Került már napvilágra szexvideója Pamela Anderson jelenlegi férjével, Rick Salomonnal, intim testrészeinek megvillantása már inkább rutin, mintsem meglepetés, és a pletykák szerint még napvilágra kerülhet néhány, szekrényében megbújó kazettája. Eddigi karrierje során még mértéktartó számítások szerint is hat-hétszáz férfival bújt ágyba a 27 éves celeb, ami középértékekkel számolva is elismerésre méltó ötven partnert jelent évente!
Janice Dickinson: A vad ’70-es évek legvadabb hősnőjét persze még Paris se verheti meg, bár riasztóan gyorsan közelít Janice Dickinson hódítási rekordjához. A magát a világ első szupermodelljének tekintő hölgy mindenkivel összefeküdt az AIDS terjedése előtt még jóval óvatlanabb sztárvilágban. Nem nagyon volt olyan, aki ne akarta volna, és mindenki meg is kapta: Dickinson partnerei között volt a katonaruhában érkező Sylvester Stallone, Mick Jagger vagy Jack Nicholson is:
– Több mint ezer pasim volt. Nagyon vad évek voltak. Mindenki lefeküdt mindenkivel, drogmámorban voltunk folyamatosan. Mindent kipróbáltam. Kábítószer-, alkohol- és szexfüggő voltam, de nem bánom. Kár, hogy nem lehetett mindenkinek annyi öröme az életben, mint nekem volt – mondta egy interjúban.
[Babes] Megan Fox szemüveggel próbál okosabb lenni – Lindsay Lohan mélytorok pornós lesz
Sztárok, szex, kábítószer
A sztárok nem szeretik bevallani, ha hibáztak, főként, amikor kábítószerekről vagy szexről van szó. Inkább ostoba kifogásokat keresnek még akkor is, ha egészen nyilvánvaló, hogy lebuktak. Amikor Lindsay Lohant egy vad buli után átkutatták a rendőrök, egy csomag kokaint találtak a zsebében. A színésznőnek azonban remek magyarázata volt: – Kölcsönkaptam ezt a farmert egy barátomtól, fogalmam sincs, hogy került ide a kokain! – és meg is úszta a letartóztatást.
Aktív társadalmi életet él Boy George, és rengetegen fordulnak meg nála. Így történhetett, hogy nagy mennyiségű kokaint találtak otthonában a zsaruk. – Semmi közöm nincs ehhez! Az a baj, hogy könnyen barátkozom, emiatt kerültem bajba – mentegetőzött az énekes, akit négy hónapra mégis lecsuktak.
Amy Winehouse drogbalhéinak listája végtelen. A múlt évben St. Lucián kitiltották a hotelből, mert négykézláb végigment az éttermen, hogy az asztalokról italt lopjon, mivel a személyzet nem szolgálhatta őt ki. Apja sietett a segítségére, kijelentette: lánya csak viccelt, azért kúszott a padlón, mert lovat utánzott.
– Nem lenne családon belüli erőszak, ha mindenki szívna! Ezért vagyok én is rendszeres fogyasztó – vélekedik George Michael homoszeuális énekes, akinek nem ez volt az egyetlen aranyköpése. A rendőrök kiütve, kocsija mellett találtak rá 2006-ban, s akkor a sok munkára fogta állapotát. A teszt bizonyította: drogozott. Elvették a jogosítványát és közmunkára ítélték.
Kiváló magyarázata volt Paris Hiltonnak is, amikor valami fehér anyaggal az orrában kapták lencsevégre. A szőkeség közölte: Kokain? Dehogy, nem drogozom, porcukor lehetett, ami ráragadt a nózimra a sütitől, amit ettem!
[Bulvár] Faszmániás világhírű celeb pinák
Paris Hiltont szexuális zaklatással vádolják
[Video]












































































































































