Ibizai táncos pinák rázzák a seggüket

A spanyol rendőrség egy hónapra bezáratott három nagyon híres ibizai diszkót. A vád az, hogy hogy területükön tolerálják a drogok terjesztését és fogyasztását.

A három legnagyobb ibizai klub, az Amnesia, a Bora-Bora és a DC-10 tulajdonosai nagyon rosszul jártak: nem nyithattak ki a szezon elején, s pénzbüntetést is kell fizetniük azért, mert szemet hunynak a bogyók, pirulák és porok kereskedelme fölött. A Guardian híre szerint az évente körülbeül félmillió brit partiállat által látogatott sziget idegenforgalma katasztrofálisan visszaesett. Az Amnesia az egyhónapos szünet után kinyithatott, a Bora-Bora moratóriuma a héten jár le, a DC-10 vezetői pedig még mindig harcolnak a rendőrséggel. A három klub vezetői szerint semmi nem igaz a felhozott vádakból. Az Amnesia képviselője felhívta a figyelmet: az ő drogellenes programjukat használják modellként a világ tisztességes diszkóiban.
A Guardian úgy tudja, hogy a diszkók bezárását két évig tartozó nyomozás előzte meg, míg a mostani intézkedések közvetlen előzménye a szigeten működő brit drogkereskedők tavalyi tűzharca lehetett. Egy helyi lap szerint spanyol civil ruhás rendőrök legalább egy szórakozóhelyeken szippantókabinokat (sic!) is találtak, amelyek elzárható, polccal felszerelt pici helységek. A kormány helyi képviselője, Ramón Soícas szerint a drasztikus rendőrségi lépések azért váltak szükségessé, mert a klubok nem voltak hajlandóak együttműködni a hatóságokkal.
További cikkek: Szex, csajok, Ibiza teljes film itt – Partilányok bikiniben rázzák a seggüket – Hogyan lesz egy szexbomba az éjszaka királynője – Lindsay Lohan’s Private Party Edit Vocal Trance – Partik népe teljes film – Marcel Woods Champagne Dreams klip – Scott Mac Damager Hot girls video – Erotika és trance Jeroentől itt – Sexy Club Girls videók 15 14 13 12 11 06 05 04 03 02 01.

Ferik Edit

Ferik Edit titkárnő castingon megmutatta a bájait. A vibrátorral elégítette ki magát. Bedugta a vaginájába és a popsijába is. Hamarosan premier plánban láthatod a széthúzott punciját és a végbélnyílását is. Update: a teljes anyagot itt nézheted meg.

ferik_edit_meztelen_Szexpalza

További lányok akik nem vetik meg az irodai erotikát: Szűcs AndreaKozma NikolettHorváth Andrea és további bevállalós Szexpláza modellek itt.

Mátyus Stefánia és Balai Nikolett kinyalják egymást

Mátyus Stefánia pornós nevén Wild Cat, és Balai Nikolett pornós nevén Cassye szexmunka a Szexplázában ahol így Plázacicák lettek.

Matyus_Stefania_es_Balai_Nikolett_Szexplaza

Mátyus Stefi előző szemunkája itt, további bemutató képek itt, Balai Niki előző szemunkája itt, további bemutató képek itt, pornó videók és pornóképek Tagoknak itt.

      imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com

A lányok pornózó barátnőit itt nézheted meg és magyar lányokkal pornó: 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 – További amatőr és profi lányok, pornós ribanc casting Szexpláza pornózásra – Szexpláza havi pornósok – 25 pornó DVD magyar szereplőkkel, töltsd le most – Pornós lányok a Szexplázában, és minden újdonság itt követhető.

imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com

A Szexpláza online szexshopban a nyuszi vibrátor választékból két strapabíró darabot vettek a lányok, és vibrátor szex, leszbikus szex hardcore jelenetet forgattak a Szexpláza pornójában. Ezzel a csiklóizgatós nyuszi vibrátorral szexel Balai Nikolett és Mátyus Stefánia.

Perlényi Anita pornó a Szexplázában

Perlényi Anita hardcore a Szexpláza pornója, ahol minden testnyílását használatba adja, így Plázacica lett. Pornós nevén Slutty Nikki orális, anális vaginális örömüökben részesíti a partnerét. Szoft bemutató képek itt.

Perlenyi_Anita_porno_Szexplaza

Perlényi Anita videók és pornóképek a 130 fotóból álló galériában itt, pornózó barátnőit is megnézheted, a lányokkal pornó: 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 – További amatőr és profi lányok, pornós ribanc casting Szexpláza pornózásra – 25 pornó DVD magyar szereplőkkel, töltsd le most – Pornós lányok a Szexplázában, és minden újdonság itt követhető.

Brunner Adrienn

brunner_adrienn_pucsitBrunner Adrienn majdnem komoly bajba került, amikor Marokkóban megszegte a szabályokat, és egy nyilvános partszakaszon napozott szinte meztelenül. Csak egy celeb lány lehet olyan okos, hogy arab országban leveszi a fürdőruháját. Egy életre megtanulta Brunner Adrienn fotómodell Marokkóban, hogy érdemes komolyan venni a helyi szokásokat. A gyönyörű szőkeség Spanyolországban kapott munkát, ahol királynőként bántak vele: egy golfpálya melletti kerti sakktáblán fotóztak.
A gondok akkor kezdődtek, amikor a szépség modelltársával a munka után két napra átugrott Marokkóba.
– Figyelmeztettek minket, hogy a helyi szabályok miatt csak a hotel előtt szabad fürdőruhában napoznunk, de a fotózás után szerettünk volna egy kis csendet.
Kerestünk a parton egy nyugis partszakaszt, és bikinire vetkőztünk. Hason feküdve még a melltartót is kikapcsoltam. – emlékszik Adrienn. – Hamar elnyomott az álom, majd másfél órával később ébredtünk. Félelmetes kép tárult elénk: az árnyékban fekete csadorba öltözött nők ültek, fölénk pedig három dühös férfi tornyosult, és ingerülten kiabáltak. Menekülőre fogtuk a dolgot, szerencsére nem üldöztek minket – meséli még most is izgatottan Adri. A bikinis Brunner Adri a spanyoloknál rajongást, a marokkóiaknál felháborodást váltott ki – írja a Bors.

Balai Nikolett pornó a Szexplázában

Balai Nikolett pornós nevén Cassye szexmunka a Szexplázában ahol így Plázacica lett. Mátyus Stefánia (Wild Cat) pornós lánnyal dolgozik. Balai Niki előző szemunkája itt, további bemutató képek itt, pornó videók és pornóképek a 130 fotóból álló galériában itt.

Cassye_Balai_Nikolett

Balai Nikolett pornózó barátnőit itt nézheted meg és magyar lányokkal pornó: 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 – További amatőr és profi lányok, pornós ribanc casting Szexpláza pornózásra – Szexpláza havi pornósok – 25 pornó DVD magyar szereplőkkel, töltsd le most – Pornós lányok a Szexplázában, és minden újdonság itt követhető. Balai Niki bemutató szoft fotók, a többi kép itt:

       

A legutóbbi lányok akik pornózásra adták a fejüket, linkek a lányokra: Stefán Krisztina, Tánczos Zsuzsanna, Erdei Judit, Balázs Erzsébet, Józsa Erika, Kardos Katalin, Kóti Mónika, Somorác Teréz, Pencsikoff Aliz, Varjas Vivien, Czövek Zsuzsa, Balai Nikolett, Mátyus Stefánia, Petrovits Judit. Előző pornós pinák itt. Arcképes bejegyzésekkel csajok itt, Szexpláza pornós lányok nyár – Szexpláza pornósok 2012 új plázacicák és mamák – Szexpláza pornós lányok új plázacicák és MILF nők – Magyar lányok pornóznak a Szexplázában – Szexpláza plázacicák május – Szexpláza pornósok plázacica havi album – Pornós lányok a Szexplázában itt – Magyar lányok pornóznak privát castingon Szexpláza pornósok.

Józsa Erika

Józsa Erika MILF anyuka szexmunka a Szexplázában ahol így Plázamama lett. Józsa Era további bemutató képek itt, pornó videók és pornóképek a 160 fotóból álló galériában itt.

Jozsa_Erika_nagy_fasszal_a_pinajaban

Józsa Erikapornózó barátnőit itt nézheted meg és magyar lányokkal pornó: 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 – További amatőr és profi lányok, pornós ribanc casting Szexpláza pornózásra – Szexpláza havi pornósok – 25 pornó DVD magyar szereplőkkel, töltsd le most – Pornós lányok a Szexplázában, és minden újdonság itt követhető. Józsa Erika bemutató szoft fotók, a többi kép itt:

        

A legutóbbi lányok akik pornózásra adták a fejüket, linkek a lányokra: Stefán Krisztina, Tánczos Zsuzsanna, Erdei Judit, Balázs Erzsébet, Józsa Erika, Kardos Katalin, Kóti Mónika, Somorác Teréz, Pencsikoff Aliz, Varjas Vivien, Czövek Zsuzsa, Balai Nikolett, Mátyus Stefánia, Petrovits Judit. Előző pornós pinák itt. Arcképes bejegyzésekkel csajok itt, Szexpláza pornós lányok nyár – Szexpláza pornósok 2012 új plázacicák és mamák – Szexpláza pornós lányok új plázacicák és MILF nők – Magyar lányok pornóznak a Szexplázában – Szexpláza plázacicák május – Szexpláza pornósok plázacica havi album – Pornós lányok a Szexplázában itt – Magyar lányok pornóznak privát castingon Szexpláza pornósok.

Mukics Csilla Emese casting

Mukics Csilla Emese casting. , Emese magyar lány pornós szexmunkája a Szexplázában ahol így Plázacica lett. Amatőr pornója itt, a mostani forgatáson szopnia kell, és rendesen megkapja a faszt a szájába, seggébe és a pinájába. Baszás szájba élvezés, és gecinyelés, seggbe baszás perverziók. Mukics Csilla Emese pornós nevén Tamara Rey további szoft bemutató képek itt, videók és pornóképek a 120 fotóból álló galériában itt.

Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép

Seggek versenye

Vaskos borítékot és koronát kapott az a 26 éves szőkeség, aki az idén elvitte a pálmát a brazil Miss Bum Bum fenékszépségversenyen. Könnyezve köszönte meg, és elmondta: sikerének titka a sok edzés.

Fenékig ürítette poharát örömében a kemény seggű picsa, aki az idén elvitte a pálmát a Miss Bum Bum (a bum bum popót jelent a szlengben) elnevezésű fenékszépségversenyen. Dél-Amerikában eleve megszokott, hogy egy nő hátsóját bármikor bárki nyíltan megbámulhatja, a szervezők pedig erre alapozva hívták életre a pikáns bajnokságot.

A legszebb fenék címre hajtó lányok és asszonyok fejenként három képet küldhettek be a zsűrinek. Tizenöten jutottak a döntőbe, amelyet egy elegáns Sao Pauló-i hotelben tartottak. A győztes Caline könnyek között vette át az 550 ezer forintos pénzdíjat, és persze remegő hangon mondott köszönetet, amikor megkoronázták.

További segg hírek: A női segg a férfiak átka – Rippel Vivien pucsít – Freire Szilvia basznivaló segge – Kelemen Anna púzója kipucsítva – Bódi Sylvi pináját fogdossák – A legjobb seggek Cegléden – Végbélnyílások itt.

A női segg

Pirner Alma, Konkoly Ági, Szabó Dóra és Zimány Linda a tökéletes fenékről, vagy mitől tökéletes a női segg.
A fenék meghatározó jellemzője a tökéletes nőnek. Gyakorlatilag egy potenciális zsírraktár, s mivel erre egy nőnek az utód kihordása, majd táplálása során szüksége lehet, a férfiakban elraktározódott egy kép, méghozzá a félgömb alakú fenék képe, melyet pedig a nők igyekeztek minden korban vizuálisan megtámogatni.
Egykoron abroncsos ruhákkal és alsószoknyák alá rejtett tömésekkel hangsúlyozták a feneket, manapság pedig alakformáló farmerekkel és magassarkú cipőkkel kelik fel az érdeklődést ezen régió iránt.
Utóbbiak viselése által ugyanis önkéntelenül is ringatni kezdik a nők a feneküket, ezzel vonzva magukra a férfitekinteteket.
A tökéletes nőnek továbbá egyértelműen lapos a hasa, így jelezve, hogy más hím még nem ért célba nála, s pillanatnyilag nem vár gyermeket. Ezt a területet leszámítva azonban a férfiakat egyértelműen az ívek, a hajlatok és az azok által kialakított domborulatok hozzák lázba. Így gyakorlatilag minden olyan jellemző képes vonzalom kiváltására, mely szöges ellentéte a geometrikus formák által körülhatárolt férfi testnek.
Far, a medence hátulsó felszínén két oldalt kiemelkedő duzzanat, melyeket a keresztcsont végétől a gáton levonuló mély behajlás (bevágás) választ el egymástól. A bőr a faron sima, közepesen vastag, a végbélnyílás felé vékonyabb, sok benne a faggyúmirigy.

Jól táplált egyéneknél a faron vastag a zsírpárna, de a far domborúsága nemcsak ettől, hanem az erősen fejlett farizmoktól (gluteus maximus és gluteus medius) is függ, ami az emberre jellemző egyenes járással áll összefüggésben. Embernél a fardombok az ánuszt eltakarják, állatoknál a lapos far miatt a végbélnyílás fedetlen.
Bár fiziológiai szerepük az, hogy ülés közben levegyék a terhet a lábakról, a farpofák az egyik fő erogén zónát is képezik az ember számára. Ugyanakkor – a mellek mellett – a gömbölyű női hátsók a legegyetemesebb szex szimbólumok a különféle kultúrákban.

A férfiak közül sokan még a telt kebleknél is izgatóbbnak tartják őket. Tény, hogy a főemlős őseinknél a nőstény ma is duzzadt, vörös színű ülepével jelzi a hátulról közeledő hímek számára, hogy párzásra kész. Noha az ember felegyenesedésével a női hátsó e jelzőfunkcióját a megnagyobbodott női mell vette át, a mell- és fenékhasítékot ábrázoló képekkel végzett vizsgálatok meggyőzően bizonyítják, hogy a legtöbb férfi nem tudja megkülönböztetni a kettőt… A teljes cikk itt olvasható.

Molnár Zsuzsanna

Molnár Zsuzsanna pornós nevén Dorina Gold magyar lány pornós szexmunka a Szexplázában ahol így Plázacica lett. A forgatáson szopnia kell, és rendesen megkapja a faszt a szájába, seggébe és a pinájába. Szájba élvezés, és gecinyelés, seggbe baszás perverziók. Molnár Zsuzsi további szoft bemutató képek itt, videók és pornóképek a 155 fotóból álló galériában itt.

Molnár Zsuzsa pornózó barátnőit itt nézheted meg és magyar lányokkal pornó: 1 2 3 4 5 6 7 8 9. További amatőr és profi lányok, pornós ribanc casting Szexpláza pornózásra – Szexpláza havi pornósok – 25 pornó DVD magyar szereplőkkel, töltsd le most – Pornós lányok a Szexplázában, és minden újdonság itt követhető. Molnár Zsuzsi bemutató szoft fotók:

       

A legutóbbi lányok akik pornózásra adták a fejüket, linkek a lányokra: Abonyi AnitaBóta Szilvia, Csorba Gabriella, Csőke BeatrixHerpai Tamara, Kardos KatalinKálmán Szilvia, Kelemen Nóra, Kollár BettinaLebanov Katalin, Magyar Andrea, Mókus LíviaMolnár Zsuzsanna, Patuzzi Anett, Sebák EdinaStefán Orsolya, Szabados Melinda. Előző pornós csajok itt. Tablóképes bejegyzések: Pornós lányok itt, Szexpláza pornós lányok 2012 nyár – Szexpláza pornósok 2012 új plázacicák és plázamamák – Szexpláza pornós lányok új plázacicák és plázamamák – Magyar lányok pornóznak a Szexplázában – Szexpláza plázacicák május – Szexpláza pornósok plázacica havi album – Pornós lányok a Szexplázában itt – Magyar lányok pornóznak privát castingon Szexpláza plázacicák.

Zimány Linda pénzt perel a Blikk cikkei miatt

Úgy látszik csak álca szőke Zomány Linduska, nem is olyan butuska mint amilyenek kinéz. Zimány Linda beperelte a Blikket, ugyanis undorító ál információkat adott közzé a lap. A modell kemény: betelt a pohár, elege van a rágalmazásokból és a mocskolódásokból. A hot24 úgy tudja szembeszállt a Blikkel a modell és bírósági ügy kerekedett ki a mocskos sztoriból. Legfrissebb értesüléseink szerint Zimány Linda nemrég pert nyert az újsággal szemben, jelenleg pedig azon alkudozik a Blikk, hogy minél kevesebb pénzzel hallgattassák el a modellt. A Hot24 biztos forrásból viszont úgy tudja, a kártérítés összege milliókra is rúghat. A képen Zimány Linda meztelenül pucsítja ki a seggét.

A bulvármédia imádja a celebeket. Hírt kreálni, kacsa-hírekkel sokkolni az embereket nem is olyan nehéz. Zimány Lindáról szinte minden nap olvasható egy szaftos (ál)hír, nulla valóságtartalommal persze. Kivel-mit-hol-mikor csinált. De csak és kizárólag maga az érintett tudhatja ezekből mi igaz és mi nem. Az egész ország felháborodott a Blikk egy korábbi cikkén, amikor is arról írtak, hogy Zimány Linda nem kevés pénzt kapott lakásvásárlásra szerelmétől Dzsudzsák Balázstól. A cikk szerint a modell jól átverte a focistát: vett egy olcsó lakást, a fennmaradó milliókat pedig zsebre rakta. (Forrás: DrGenya.com)
Zimány Linda szex, erotika, bulvárhírek: Zimány Linda, Dukai Regina, Debreczeni Zita erotikus fotók – Magyar playmate lányok meztelenül a mellüket és vaginájukat mutogatják – Magyar sztárok és celebek nemi érintkezési tablója itt – Zimány Linda balhé, segélyt kapott miközben jól fizették – Celebek a tökéletes női basznivaló seggről – Focisták, barátnők, feleségek, kurvák és szexbotrányok – Zimány Lindát Kefír kefélte nővé, meg is írja könyvében – Zimány Linda pinája.