Kurvák, sittesek, stricik az RTL Klub műsoraiban

krasznai_tunde_oreg_fasszal_pornozikA Filmsor magazin feketén fehéren megírja cikkjében, hogy mi az RTL üzletpolitikája, és hogy mit jelent ma Magyarországon a kereskedelmi szórakoztatás? Nagyjából azt, hogy sokszor a nap 24 órájában prostituáltakat, pornószínésznőket, börtöntöltelékeket, botrányhősöket, példaképeknek még véletlenül sem nevezhető arcokat látunk a tévében. Nem csak mi, a gyerekeink is – persze nem kötelező odakapcsolni. Mint a nézettségi adatok is bizonyítják, mégis odakapcsolunk.
Az idei X-Faktor leginkább agyonajnározott résztvevője Krasznai Tünde (Jenny Noel néven pornós), aki tucatszámra szerepelt pornófilmekben. Nem, nem szoftpornóban, vagy igényes erotikus filmekben, hanem szado-mazó, öregpapis, pisiszexes pornóban, tulajdonképpen a műfaj minden szegletében kipróbálta magát. Persze nem ő az első és egyetlen ilyen az RTL Klubon.
Pandoráról (Judit Nemyo, Németh Judit)l volt szó.
nt fel a börtönviselt Segal (Cifra Tamás) és VV Katka (Malis Katalin) is, aki nem szégyellt letérdelni a villában Frenkinek (Jámbrik Ferenc).
Nem árt azt sem feljegyezni, hogy még az első szériát az ittasan, drogosan vezető és balesetet okozó Stohl András vezette, a másodikra már az a zenetévéről átmentett Lilu (Kovalcsik Ildikó) Sebetyén Balázs páros került reflektorfénybe, akik ma is állandó tartozékai a csatornának (a hírek szerint Stohl is visszatérhet) és akikről számtalan videó terjeng a neten, amelyekben azt bizonyítják, hogy egy marék molylepkénél is kevesebb ésszel bírnak.
A ValóVilág évad csak a kezdet volt, ezután lendültek csak bele igazán a producerek. Ekkor jött ugyanis Nagy Alekosz, Baukó Éva, Gigi (Rácz Ildikó), Zsófi (Szabó Zsófia), Béci (Rácz Béla), Szandika (rincz Alexandra) és Jerzy (Várudvari Jerzy), akik tulajdonképpen bármit megtettek öt perc reflektorfényért, az RTL székházában állítólag számtalan “urban legend” terjed róluk, de a lényeg, hogy a “térdelés”, a “dubajozás” és a “tárogatás” szóval gyakran kerülnek egy szövegkönyezetbe. A negyedik szériára azért még rágyúrtak azzal, hogy Voksán Virágot, az adócsalásért azóta elítélt Gáspár Győzőt és nejét, az akkor már a celebségért szintén bármit megtevő Tóth Gabit és Benkő Dánielt is beküldték a villába…

pornos_vera_oral

A táncoslábú Seherezádé (Nagy Vivien) VV Veronikával (Mészáros Veronika), a plázacica Dyával (Kovács Diána), magát kubainak mondó, de maximum a Havanna lakótelep konténeréig jutó VV Cristofellel (Pittman Cristofel)VV Verával (Kertész Veronika), akinek pornóvideója szintén végigsöpört az interneten.
Joe (Varga Miklós), aki 4 évet ült zsarolásért és akinek fia is mindent megtesz a celebségért. Ráadásul mint korábban írtuk, a napiszaron híressé lett Azyza (Dobrosy Azyza)botrányba szintén belekeveredett Zsófiról (Kovács Dóra) sem.
Igaz az RTL-es informátorunk azt mondta, a csatornánál jól bevált szokás, hogy ajánlásos módszer szerint válogatják össze a műsorok szereplőit. Nem a tehetség számít, hanem az, hogy ki melyik aktuális celebhez köthető, illetve, hogy kiről hány Blikk vagy Bors címlapot lehet lehúzni – igaz ez azt hiszem senki számára nem új információ. Ilyen például az ÉNB Reginája (Polyák Rita), Lalija, Hannája (Keresztesi Hanna) és Joe-ja is, akiket előtte a Gyanú árnyékában minőségű sorozatokban forgattak meg.
Nemcsak az RTL Klub-ra jellemző ez a fajta szórakoztatás, hiszen a TV2-nél is hasonló tendencia mutatkozik meg (Damu Roland, Berki Krisztián, Aleska Diamond (Sáfrány Emese), Michelle Wild (Vad Katalin), hogy csak néhány nevet említsünk), azonban jól láthatóan az RTL az amely élen jár abban, hogy ezeket az embereket adja el Magyarország legérdekesebb, legfontosabb embereiként.
A cikkben szerepelnek: Alekosz, , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , .

Simai Annamária plázacica: perverz, extrém, bizarr szex

A Szexpláza amatőr plázacicái közül Simai Annamária bevállalós tinilány bemutató oldala itt – Tovább a teljes sorozatra – Orálszex videó a Bixipen. A szexpláza amatőr modelljeinek a  plázacicáknak privát castingán arcra, szájba élvezések fotói. Minden lány arcába, szájába, hajába kapta az ondót.

Ki-ki lenyelte, kiköpte, szétkente. Van aki imádta az ondót és rögtön lenyelte, még fotózni sem lehetett. Itt videón látható az arcra, szájba élvezés. Van akinek a torkára ment a spriccelés, és majd megfulladt. Olyan is, akinek még soha nem volt a szájában spermium, és majd elhányta magát.  500 fotó ahol a fejbe lőtt lányok ejakulátummal láthatók. Simai Annamari bemutató kis képek:

Kép Kép Kép

A perverz kis lotyó pornózó barátnőit itt nézheted meg. További amatőr és profi lányok, pornós ribanc casting Szexpláza pornózásra – Szexpláza havi pornósok – 25 pornó DVD magyar szereplőkkel, töltsd le most – Pornós lányok a Szexplázában, és minden újdonság itt követhető.

Húggyal öblíti le a gecit Müller Mónika a Szexpláza castingon

A fiatal Müller Mónika brutális szexet kívánt, még a pisiszex se volt probléma. Hát megkapta és erről képek és videó készült. Két alkalommal is bizonyította odaadó szexualitását.
Az elsőn Müller Mónika mindent megcsinált privát baszáson, a másodikon az análszex volt a fő szerep.

Húggyal öblíti le a gecit Müller Mónika, de a torkára csúszott a nedű és majdnem megfulladt. Hányás nem lett a dologból, de egy jó videófelvétel igen.

Müller Móni bejegyzések tagoknak: Müller Mónika mindent megcsinált privát baszáson. Müller Mónika brutális szexet kívánt, hát megkapta. Lejla, vagyis Müller Mónika itt még gondolkozik, hogy mit csináljon, aztán elkészültek a Müller Mónika Lejla plázacica képek és videók.

imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com  imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com  imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com  imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com  imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com  imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com  imagebam.com imagebam.com  imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com  imagebam.com  imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com  imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com     imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com  imagebam.com  imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com  imagebam.com imagebam.com imagebam.com  imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com  imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com  imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com

Videó:

Németh Zsuzsanna szexshop kütyüjei a fiókból kerülnek elő

Németh Zsuzsanna szexshop kütyüjei a fiókból kerülnek elő! Németh Zsuzsanna castingon ismerkedik a Szexpláza online szexshopban megrendelhető árukkal. Németh Zsuzsa egy kis Tequila alkohol után pénisz alakú realisztikus dildóval, korbáccsal, kéz alakú dildóval műkézzel, és egy nagy méretű vibrátorral izgatja magát szex előtt. 

nemeth-zsuzsa-dildot-szeret

Németh Zsuzsi amatőr castingon vadítóan szexi fehérneműt, egy csíkos combfixes harisnyát is felvesz, hogy kívánatosabb legyen. A fotóst is munkába fogja, és mindenféle perverz szex, orál, anál, pisiszex, szadómazó után orális örömökben részesíti. A teljes Németh Zsuzska pornós a dildó műkéz szexkütyübe itt ül bele, a dildóval itt kényezteti a vagináját. A teljes pornós anyagot, képeket és videót, SMS-ben fizethető díj ellenében tagok nézhetik meg itt.

nemeth-zsuzsa-dildot-dug-magaba

Bondage BDSM perverz szex – Nemi képzelet

Mire gondolsz, drágám? Arra, hogy milyen csodálatos itt lenni veled! Lehet, hogy a férfi igazat mond. Lehetséges, hogy valóban rád gondol. De vajon mit csinálsz a gondolataiban? Talán kikötözve jajveszékelsz egy kínzókamrában? Bondage BDSM perverz szex videók, cikkek, és képek a tagi oldalon itt találhatók. Videókat a Szexpláza videómegosztójában itt nézhetsz.

Vagy egy elhagyatott házikó tetőgerendájáról lelógatva rimánkodsz könyörületért, miközben ő barátaival iszogat és jókat nevet. De az is lehet, te vagy a titokzatos, fekete fátylas idegen, aki elé meztelenül odahurcolják őt, hogy perverz vágyaid kiélhesd rajta. Lehetsz bangkoki bordélyház prostituáltja, Ő pedig a tulajdonos, és aznap már az ötvenedik férfi, aki igyekszik a lelkedet még apróbb darabokra törni.
Vagyis fogalmad sincs, ki vagy a férfi álmaiban, és mit művel a testeddel. A nap minden pillanatában átlag kétmillió nő szeretkezik minden második csukott szemmel , tehát valaki egészen mást képzel maga mellé. Ebben a fantáziavilágban nincsenek szabályok, nincs helyes és helytelen, nincs perverz és mocskos.
Tanulságosak a titkos vágyak. A legtöbb ember ugyanis elégedetlen a szexuális életével. Kultúrlények lévén, nehezen beszélnek, nyilvánulnak meg – a hálószoba sem kivétel. Sőt, legtöbbször ott a legnehezebb őszintének lenni. Hisz ott a legmezítelenebb az ember, érzelmileg is.
Álmok, vágyak, megvalósulások A nő, aki arról álmodik, hogy elrabolják és megerőszakolják, avagy egy piszkos szerelővel szeretkezik, és a férfi, akinek legfőbb titkos vágya, hogy szeretőjét csupasz bombázók társaságában lássa – csupán az írott és íratlan szabályok elől szeretne menekülni. Az emberek azonban nehezen beszélnek szexuális vágyaikról. Nem szívesen adják ki a legmélyebb, legféltettebb és legsötétebb titkaikad?
Cimkék a bizarr perverz szex témában: , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , .
Orális szex, szopatás – Nem is annyira titkos vágy. A prostik szerint ez a férfiak leggyakoribb kérése. A lényeg: ne csak a férfi élvezze a dolgot, hanem a nő is örömét lelje benne .
Alázatosság, a takarító fizet – Sokfajta élvezet sorolható ide. Az alapötlet mindig az, hogy a nő a főnök. Egyik változata, amikor a férfi álma, hogy egy csapat amazon fogságba ejtse, levetkőztesse, megkötözze és megkorbácsolja, végül pedig arra kényszerítse, hogy szexuális játéka tárgya legyen. Egy másik változatban a férfi teljesen szolgaszerepet játszik. Megalázó munkaruhát visel, és alantas feladatokat lát el, avagy egyszerűen csak szavakkal alázza meg úrnője , például arra kényszeríti, hogy csizmáját nyalogassa. Az utcalányok gyakran hallják vendégeiktől ezt a kívánságot.
Uralkodás, dominancia, bilincs a szexshopból – Az érem másik oldala. Soha nem arról van szó, hogy valaki a szó klasszikus értelmében nemi erőszakra vágyik. (Ez is azt bizonyítja, hogy az erőszak a brutalitás, nem pedig a szexualitás világába tartozik.) Az ilyenfajta szex egyfajta mesevilágban játszódik: senki sem sérül meg, a rabszolgalány és gazdája tiszták és jól öltözöttek . A bilincs puha szőrmével van kibélelve, és – ami a legfontosabb – még az áldozat is élvezi. Éppen ő az, aki büntetéséért könyörög.
Csoportos orgia az élvezet később jön – Klasszikus, szinte kizárólag férfiakra jellemző vágy. Aki valaha is részt vett ilyenben, legtöbbször nem tudja megmagyarázni, hogyan is kezdődött. Az eseményeket nehéz követni. Alapja valószínűleg az, hogy egyesek nagy örömet találnak abban, ha nézhetik mások szeretkezését . Az is elképzelhető, hogy az igazi élvezet később jön, amikor az illető visszagondol a tömeghancúrozásra.
Bedobni a nőt a közösbe – Meglehetősen gyakori férfi-képzelgés. Legtöbbször a férj az, aki szívesen kerülne közelebbi kapcsolatba a szomszéd feleségével. Kutatók szerint azonban a feleség sokkal inkább vágyik a szomszédra. Az egyik focista felesége meccs után bement a csapat öltözőjébe, levetkőzött, kettesével-hármasával végigmentél az összes játékoson. Utoljára a férj került sorra. Nálam ment el mesélte a férfi, ez volt az évszázad orgazmusa. Mindkettőnknek?
Leszbikus szerelem, betoppan a férj – A férj váratlanul betoppan, feleségét az ágyban találja â?? úgynevezett bizalmas barátnőjével. Általában egyikük vékony, a másik molett. Ha az egyik fehér csipkés alsóneműt visel, a másik bizonyára feketét. Simogatás, hancúrozás, szinte semmi, esetleg alig valamivel több – míg a férfi színre nem lép. Darabig az ajtóban feszeng, de valamelyik hölgy felfedezi…
Szex vadidegennel, egy nő a liftből – Rengetegen álmodoznak felhőtlen, felelőtlen egyéjszakás kapcsolatokról. A nők legtöbbször különleges, esetleg híres férfiról fantáziálnak – a férfiak képzeletbeli partnere általában egy idegen. Felszolgálólány a bárból vagy egy nő a liftben? De persze képzelni mindent szabad. A szexben egyébként is. Ráadásul némelyik egyszerűen megvalósítható, izgalmas játék.
Videók BDSM brutálszex témában itt: meztelen, magyar, pisi, pisil, exhibicionista, nyilvános, budapest, public, hugyozás, meztelenkedés, ribanc, hugyozik, extrém, sm, perverz, mazohista, fájdalom, megaláz, fétish, domina, szadista, rabszolga, bdsm, megver, szolga, megbasz, erőszak, bizarr, szex, pornó, brutál, extrém, szar, dildó, perverz, kaki, fosás, ürülék, büdös, bizarr, szarás, beöntés, szarszex, széklet, szarevés.

Krasznai Tünde szája híres

Krasznai Tünde szája híres, mert orálszextől az éneklésig minden műfajban ismert. Krasznai Tünde szex casting és pornó szerepelés a Szexplázában. Krasznai Tündi még Kolcsár Tünde, Kolcsár Tündi néven jelentkezett adult próbamunkára, ahol az online szexshop nagy dildó választékából egy fekete hatalmas műfaszt, egy átlátszó vibrátort, és egy realiszikus dildó is szerepet kap.

krasznai-tunde-porno

Krasznai Tünde szája híres, mert orálszextől az éneklésig minden műfajban ismert. Krasznai Tünde szex casting és pornó szerepelés a Szexplázában. Krasznai Tündi még Kolcsár Tünde, Kolcsár Tündi néven jelentkezett adult próbamunkára, és Jenny Noel néven szerepelt pornófilmben. Krasznai magánélete és a pornó. Jenny Noel seggbe ujjazza magát, naplót is ír amiben megtudhatjuk milen amikor egy ököl járt a hüvelyében. Érdekesség, hogy a híres, hatalmas farkú Rocco Siffredi is megdugta, megalázta a magyar lányt, kínlódott is eleget a nagy mérettel. Krasznai Tündi pisiszex szerepet is vállalt amiben lenyelte a húgyot, és ezek ellenére panaszkodik, hogy kisérti a múltja mert ő már nem pornósztár, hanem énekesnő, aki az X-faktorban lett híres. Krasznai Tünde így énekel és így pornózik, öreg pornószínésszel is kefél és spermát és vizeletet nyel és már a sex castingon hatalmas lófasz méretű dildót dug a vaginájába és a Szexplázában is nyelte a spermát és análba vállalta Kolcsár Tünde néven. A teljes Szexpláza pornós anyagot, képeket és videót, SMS-ben fizethető díj ellenében tagok nézhetik meg itt.

Puskás Eszter szex pénzért

puskas-eszter-anal-szex

Pézért spermát nyel, a vágbélnyílásában egy nagy farok, és a aginájában 3 ujja szex közben. Puskás Eszter, korábbi nevén Puskásová Estera amatőr pornó castingon pénzt keres szexmunkával mint a többi lány. Bemutató videó:

A vaginája és végbélnyílása is meg lett baszva, és az ánus ujjazva is a vékony kislányos alkatú román csaj segge ki is tágult rendesen, ez egy análcastingnak is mondható. A nagy fasszal jól vizsgázott, ezért pornófilmben is kapott szerepet Esmeralda néven, ahol spermakóstólás is feladat volt, szépen nyelnie kellett a gecit a ribancot játszó adult munkásnőnek. A széthúzott segglyuka így néz ki, és a nagy kurás után pisiszexben hugyozik is egyet. A romániai magyarból magyar állampolgárrá avanzsált Puskás Eszti arca, szája gecis, amiből le is kellett nyelnie. A teljes pornós anyagot tagok nézhetik meg itt.

Szabó Szilvia Ibolya mint domina és Székely Zsolt sm sex

A BDSM olyan világ, amelyben nincs helye a gyengédségnek, a becéző szavaknak. Pofonok csattannak, ostorok büntetnek, és férfiak önszántukból szenvednek láncra verve, hogy azután a megaláztatás közben kielégüljenek. A Szexpláza online internetes szexshop választékából öltözött be Szabó Szilvia Ibolya a pornófilm forgatásra. Domina stílusban, ennek megfelelő domina öltözetben, SM termékek közül korbáccsal és szexi ruciban, harisnyában szerepelt és Székely Zsolt adult színészt rendezte le.

szabo-ibolya-szekely-zsolt

Nők, akik pókerarccal kínoznak, aláznak, földbe döngölik az erősebbik nemet a szeánszokon. Ahol minden megtörténhet, a határ csak az, amit a másik még megenged. Kényszeríteni senkit sem lehet, minden a megegyezésen alapul. A dominák megtanulják idősebb kolleganőitől, hogyan utasítgassanak határozottan, hogyan kell pontosan fenekelni, melyik eszköz mire való. Az alapszabályokat is be kell tartaniuk, miszerint eleinte tilos a szex, mindig kell, hogy legyen rajtuk ruha, továbbá fontos, hogy legyen egy hívószó.
Helyes ostorozást, fenekelést, határozott utasítgatást és az alapszabályokat tudni kell. Egy nő dominához megy azért, hogy profin megtanuljon fenekelni és korbácsolásni. A domina az enyhe játékokkal kezdi az oktatást.
A lecke főleg elméleti, a domina elmagyarázza a legfőbb szabályokat, mint azt, hogy semmi szex, és folytatja azzal, hogy mindig legyen ruha a dominán. Hogy teljes képet kapjunk, egy szakember elmagyarázza, hogy a domináknak a szabályokra a biztonságuk érdekében van szükségük. Majd a feketébe öltözött domina még mindig nem lát igazi verést, az eszközök – mint paskoló, ostor, kaloda, kötelek – helyes használatát ismerheti meg. Végül némi gyakorlatra is van módja, egy vérbeli mazochistát alázhat: a vezető beosztásban dolgozó férfi a domina kezei közt elengedi a stresszt, munkájában rengeteg teher hárul rá.
Magyar pornósok: Szabó Szilvia Ibolya és Székely Zsolt pornófilmben szerepelnek a Szexplázában.  Szabó Szilvi domina szerepben seggbe baszatja magát, aztán kiveri a faszt. A pornóvideó forgatáson szexshop eszközt korbácsot is használ. Szabó Szilva vetkőzős sorozatát itt nézheted meg, a hard sorozat teljes sorozat backstage képek pedig itt.

       

Domina tudnivaló: BDSM Angol mozaikszó. B&D, D&S, S&M, vagyis megkötözés és fegyelmezés, uralkodás és szolgaság, szadizmus és mazochizmus. Dom & Domina: A domináló fél. Nem összekeverendő a szadistával.
Spanking: Fenekelés. Fétis: Erős nemi kötődés egy tárgyhoz vagy egy testrészhez. Vallásszerű tisztelet.
Sub, submissive: Az alárendelt fél. Switch: Olyan személy, aki az alárendelt és a domináns szerepet is szívesen gyakorolja. Vanilla kapcsolat/szex: Sima, BDSM-mentes kapcsolat. Aranyeső: Pisiszex.