Prostitúció miatt nyomoznak Silvio Berlusconi barátai után az olasz rendőrök. Lapértesülések szerint a TG4 napilap főszerkesztője, Emilio Fede, valamint egy ismert olasz sztármenedzser, Lele Mora is segédkezett abban, hogy lányokat toborozzanak a miniszterelnök szexpartijaira.
Ismét szexbotrányba keveredett Silvio Berlusconi. Az olasz kormányfőtől már megszokhattuk a „hódításaival” kapcsolatos híreket, a mostani ügy azonban már a rendőrség figyelmét is felkeltette. Berlusconi barátai ellen ugyanis – akiknek az volt a feladatuk, hogy pénzért lányokat vigyenek a politikus házába – nyomozást indított az olasz rendőrség.
A gyanú szerint néhányszor egy Ruby nevű 17 éves marokkói lányt is magukkal vittek a partira, akivel Berlusconi is kavart. A fiatalkorú Ruby – aki táncosnői karrierről álmodozott – egyébként állítólag idősebbnek hazudta magát, ezért mehetett a bulikra, bár korát igazából egyik kerítő sem ellenőrizte.
A kihallgatásokon azonban a lány azt állította, hogy csak ajándékokat kapott a politikustól és nem volt közöttük testi kapcsolat. Utóbbit egyébként élből cáfolta maga Berlusconi is, mint ahogy minden eddigi kapcsolatát, még azokat is, amelyekről később kiderült, mégiscsak volt valóságalapja. A rendőrség egyelőre csak szűkszavúan nyilatkozott a nyomozásról, de azt kiemelték, hogy magát a kormányfőt nem vizsgálják.
További Berlusconi botrányok: Berlusconi egyik kurvája csoportszexről vallott – Berlusconi szexpartiján négy lány jutott egy férfira – Berlusconi szexpartijának elképesztő fotói – Szexvideón Berlusconi – Elnökök és kormányfők szexbotrányai
Címke: politika
Pinák fogadták Szíjjártó Péteréket
A héten tartja elnökjelölt-állító nagygyűlését az amerikai Republikánus Párt. Szijjártó Péter külügyi és külgazdasági államtitkár is részt vesz a gyűlésen.
– A külügyi és külgazdasági államtitkár egyedül utazott az Egyesült Államokba, ahol külpolitikai megbeszéléseket folytat a republikánusok prominenseivel és részt vesz a gyűlésen… A teljes cikket itt olvashatod el.
Öregedő szexbombák: Bódi Sylvi
Valamiféle társadalmi érintettséget és egy bizonyos kort el kell érni, hogy a Hírcsárda foglalkozzon egy emberrel. A kor már rendben is van, Bódi Sylvi komoly politikai megnyilvánulást tett a blogon: A glammodell egészen addig nem hajlandó megrendelést adni Simicska Lajos cégének, amíg Nyerges Zsolt vezérigazgató nem hagy fel a jávorok felizgatásával. „Kéne már egy új felhajtó a garázs elé, de juszt se, amíg ilyen emberek vezetik ezt a céget” – foglalta össze gondolatait itt Bódi Szilvi.
További Bódi Sylvi szex, erotika, bulvár: Hargita Bea és Bódi Sylvi és pucsítanak – Bódi Sylvi hazudozik és meztelen – Bódi Sylvi, a MILF kategóriás magyar celeb átalakította a testét – Bódi Sylvi ribanckodni tanítja a tinilányokat – Bódi Sylvi játsza az agyát a playmate gálán – Bódi Sylvi apukája büszke, hogy lánya a vagináját mutogatja – Bódi Sylvi lehúzós, ezért a bugyiját le akarják perelni – Celeb szex, úgy kefélnek egymással, mint a nyulak, megtudhatod ki kivel dugott – Bódi Sylvi bugyit villantott – Bódi Sylvi 600 ezerért 3 hétvége – Szereposztó dívány, ez a természetes szépségverseny lányok – Bódi Sylvi nézetében szimpatikus családapa Répás Lajos.
Szexet akart DSK elnökfeleségtől is
Szexuális ajánlatokkal bombázta Francois Hollande francia elnök feleségét is Dominique Strauss-Kahn, DSK. A valutaalap egykori szexőrült vezére lecsapott az igazságügyi miniszterre is, akit végül barátjának engedett át. Párizsban jelent meg az IMF volt vezetőjének szexuális kicsapongásairól szóló könyv. Ebből kiderül: DSK párttársa, a jelenlegi elnök Hollande feleségét egy sajtótájékoztatón, néhány kérdés után már ágyba akarta vinni. A nő ellenállt, DSK pedig ekkor a Sarkozykormány igazságügyi miniszterére, Rachida Datira csapott le… A teljes cikket itt olvashatod el.
Dér Heni politizálni akar
A fasz kivan, hogy mik akarnak már lenni pinamutogató vagy pucsítgató magyar lányok… Dér Heni egyelőre énekesnőként és énektanárnőként keresi meg a betevőre valót, de frissen szerzett diplomája birtokában a politika irányába is kacsingat.
– Nagyon boldog vagyok, mert pár nappal ezelőtt államvizsgáztam ötösre, végre megvan a második diplomám, a médiatudomány után most már a politológiai is. Nagyon érdekel a politika és az is, hogy mi történik a határon túli magyarokkal, mert én is annak születtem.
– Készülnöm kell a holnapra, nem mindig leszek fiatal énekesnő. Sok a diplomáimhoz köthető tervem van, de korai lenne ezekről nyilatkozni. Addig is folytatom az énektanítást is, jelenleg huszonöt tanítványom van – magyarázta Heni, aki szólóénekesnőként is le szeretné letenni névjegyét a szakmában.
– Ha minden jól megy, egy év múlva már a kezemben tarthatom az első szólóalbumom. Muszáj leszögeznem, hogy ez nem azt jelenti, hogy kilépek a Sugarloaf zenekarból, aminek egyébként már nyolc éve tagja vagyok.
Az utcai prostituáltak ellen a KDNP
Aki esténként sokat autózik, a város különböző pontjain találkozik prostiva, akik egy kis pénzért akár egy 15 perces szopást is lezavarnak. Eltüntetné az utcáról a prostituáltakat a KDNP, ám hogy hova és miként, azon egyelőre még nem gondolkozott a párt. A kereszténydemokraták a kuncsaftot büntetnék. Pintér Sándor belügyminiszter viszont türelmi zónákat hozna létre. Jelenleg csak a türelmi zónákban kínálhatják testüket az örömlányok. Ezt egy 1998-as törvény mondja ki, csakhogy ilyen negyed azóta sincs Magyarországon. Egy volt, Miskolcon, ám már az is a múlté… A teljes cikket itt olvashatod el.
Magyar Gárdás Müller Nikolett: leszbitől a néger faszig
Többféle pornófilmben, többek között leszbikus jelenetekben is szerepel a Magyar Gárda egyik tagja. Müller Nikolett neve ismerősen csenghet azok számára, akik követték az Erzsébet téri, be nem jelentett demonstráción őrizetbe vett gárdista lány ügyét, de Nikki Millerként is az ő többnyire hard képeit, videoit dobálja ki a keresőprogram.
Müller Nikolett ugyanakkor korábban sem tagadta, hogy pornózott volna. Sem a kérdést először feszegető romalapnak, sem a pornósztárságát a Hírszerzőn írt blogjában felvető Radics Bélának nem cáfolta. Tovább a teljes cikkre
A legszebb politikusnők
A politkában is vannak közszereplő nők. Van aki tisztességes, de van akinek az erkölcsei egy útszéli kurváét is megszágyenítik. Nemcsak munkájukban, hanem a divatlapok címoldalán is megállnák a helyüket a politika világának legszebb hölgyei. Az amerikai és az európai újságok összeállításaiból válogattuk össze 2012 tíz legszexisebb nőjét, akik között képviselő, királyné és first lady is található… A teljes cikk a Tagi szexhírek oldalon itt olvasható
Politikusnők is szeretik a faszt, pulitikusok meg a pinát: A politikusnő nagy csöcsei markolászva keményen – Meztelen képeken a politikusnő – Két nyomós érv két hatalmas csöcs – Vetkőztek a politikus nők – Az év legnagyobb szexbotrányai – Nixon homoszexuális vagy biszexuális volt – Politikus szex, erotika, bulvárhírek: Spermabotrányba keveredett a politikus – Szaftos szexbotrányok: poloskákat tettek az államtitkár szobájába – Dániel szerint Wittner Mária lepattant, egy tál ételért dugó kurva volt – Lemondott a pornóbotrányba keveredett jobbikos Kabai Zoltán – Könnyűvérű nők, mint politikus feleségek – Kapócs Zsóka most Orbán bizalmasával nyitott a szexben – Kényszerítették Berlusconi kurváját – Mara Carfagna miniszterasszony, Berlusconival is dugott – Berlusconi a kiskurú Rubyt 13 alkalommal dugta meg – Berlusconi magát védené áprilisi perében – Ruby, Belusconi kurvája Bécsben van – Ronaldo is fizetett Berlusconi kurvájának Rubynak – Ruby: Minden lány meztelen volt Berlusconi buliján – Kadhafi inspirálta Berlusconit az unga-bunga partikra – Nők százezrei tüntettek Berlusconi ellen – Bugyit letolva tüntettek Berlusconi ellen videó – Kilakoltatják Berlusconi kurváit – Berlusconi ellen tüntetés, és kurvája Ruby – Az olasz parlament támogatta Berlusconit a kurvázásban – Undorítónak nevezte a szexbotrányait taglaló műsort Berlusconi – Folytatódik Berlusconi prostibotránya – Putyin is részt vett szexorgiákon – Berlusconi és Putyin együtt kurváztak – A 17 éves kurva ötmillió eurót kért az olasz kormányfőtől – Berlusconi kiskorú prostituáltakkal szexelt – Cicciolina: Ott voltam Berlusconi orgiáján – 17 éves lánnyal kavart a veterán politikus – Pénzért szexeltem Berlusconival állítja egy tini tinikurva – Berlusconi egyik kurvája csoportszexről vallott – Berlusconi szexpartiján négy lány jutott egy férfira – Berlusconi szexpartijának elképesztő fotói – Szexvideón Berlusconi – Elnökök és kormányfők szexbotrányai – Meghökkentő kijelentés az olasz parlamentben – Elnökök sem bírnak a farkukkal, a legnagyobb szexbotrányok – George Clooney mentheti meg Berlusconit a szexperben – Berlusconi képviselői helyet adott a szexért – Berlusconi szexplázája – Hastáncosnő csábította a miniszterelnököt – Lemondott a szexbotrányba keveredett képviselő – Kopaszra nyírták a pedofil képviselőt – Schwarzenegger féktelen csajozásai – Szexbotrányba keveredett magyar diplomaták – Újabb szexbotrány a Jobbikban a zaklató tanár – Éjjeli lepkevadászat, bordélyvilág a régi időkben – Orosz szűzpinák eladók – Vetkőztek a politikus nők – Al Gore volt alelnök a masszőrnőt akarta dugni – Marilyn Monroe pornóval indító politikuskurva volt
Múltidéző bulvárkrónika 2011-ből
2011 bőven tartogatott számunkra meglepetéseket. Volt döbbenet és fejcsóválás, örömködés és könnyzápor. Pislogtunk nagyokat, szörnyülködtünk és olykor elakadt a lélegzetünk. 2011 elején bilincs kattant Keleti Györgyi kezén. A vád: Az egykori modell anyagi ellenszolgáltatás fejében összekötő szerepet vállalt magyar prostituáltak olaszországi kiutaztatásában, hogy azok prostitúciós tevékenységet folytassanak. Az olasz hatóságok európai elfogatóparancsot, adtak ki ellene. Németországban elfogták, majd Olaszországba vitték, onnan pedig titokzatos körülmények között édesapja saját maga hozta haza… Az összefoglalóért kattints ide
Spermabotrányba keveredett a politikus
Nem csak az előírt munkájával foglalatoskodott új-zélandi kiküldetésén Bill Johnson amerikai politikus, aki 2009-ben Alabama állam kormányzói székéért is harcba szállt, de végül elbukott. Johnson az idei év nagy részét Új-Zélandon töltötte, ahol a februári földrengés utáni helyreállításban segédkezett…. A cikk folytatása Tagoknak itt
Ezt a nőt Vanessa Hesslert kúrta Kadhafi, ki is rúgták
Búcsút inthet modellkarrierjének Vanessa Hessler 23 éves olasz származású amerikai modell, mert korábban négy évig együtt járt Moammer Kadhafi líbiai diktátor fiával.
A teljes cikk a Tagi szexhírek oldalon itt olvasható
Dániel: Wittner Mária lepattant, egy tál ételért dugó kurva volt
Dániel ugyanis később részletes leírást adott arról, hogy Wittner Mária lepattant, egy tál ételért dugó kurva volt “Mocsok” becenéven, és cigarettát nyomott el a Köztársaság téren lábánál felakasztott Molnár Béla kiskatona testén. Dániel Péter ezután kivágta az adu ászt: Wittner Mocsokot nem más, mint a saját nagybátyja – nem Wittneré, hanem Dánielé – tartóztatta le. Elfogult jobbos olvasóink már itt “lám-lám”-ozhatnak, de hol van még a vége!
A teljes cikk a Tagi szexhírek oldalon itt olvasható




