Modellkedtek az úszólányok

Végre kétrészes fürdőruhában is megcsodálhattuk a magyar úszólányokat. A májusi, hazai Európa-bajnokságra és a londoni olimpiára készülő keret tagjai a kemény edzések mellett nem mindennapi módon kapcsolódhattak ki. Jakabos Zsuzsanna (23), Mutina Ágnes (22), Verrasztó Evelyn (22) és Dara Eszter (21) divatbemutatón járt, de nem nézőként, hanem modellként. Ők prezentálták Léber Barbara divattervező vadonatúj fürdőruha-kollekciójának egy-egy darabját.
Noha kifutón még nem jártak, a közeg nem volt ismeretlen számukra. A szervezők ez alkalomból vízzel árasztották el a helyszínt, így a lányoknak nem kellett elszakadniuk legfontosabb elemüktől.
– Én sosem modellkedtem még, izgatott is voltam picit, de ezt leszámítva mindannyian nagyon jól éreztük magunkat – fogalmazott Mutina, akinek egy fekete ruhadarab jutott.
A kvartett tagjait a versenyeken általában egyrészes dresszben láthatjuk, de nyaralóhelyeken ők is inkább a kétrészesre szavaznak. A négy Európa-bajnok lány közül a sötétkék bikinit viselő Jakabos Zsuzsanna volt leginkább barátságban a kamerákkal. Nem először készült róla fotósorozat, rendszerint fürdőruhában pózol, de számára mindez kikapcsolódás. Egy ideig inkább még úszik, mint modellkedik.
– Izgalmas volt ez az este, a sminkeléstől kezdve a bemutatóig sok élmény ért minket – fogalmazott Jakabos, akit többször is a nemzetközi versenyek legszebb sportolójának választottak. – Nem zavar, ha ilyen környezetben fotóznak, de egyelőre nem hiszem, hogy visszatérő vendég leszek a kifutón. Pláne idén, amikor két nagyon fontos verseny vár ránk, itthon és az olimpián is – írja a Blikk.
További szexis sportoló lányok: A szegedi kézislányok szexi bikiniben pózolnak – Feltűnő bikini és még feltűnőbb popsik – Csokorba szedtük szépséges sportolónőinket – Télisport meztelenül playboy lányokkal – Kovács Ági, aranyérmes olimpiai bajnok úszónőnk – További sport témák

A szegedi kézislányok szexi bikiniben pózolnak

Naptárt készítettek és ezért a szegedi kézislányok szexi bikiniben pózolnak:

A sportolólányok mindig kapósak voltak az erotikában. Magyar lányok csináltak a pornóba hajló munkákat is, de most itt erről nincs szól. A szegedi kézilabdás lányok szexi bikiniben, vadító pózokban naptárba fotódzkodtak. Modellek: Szalma Dóra, Homoki Regina, Kormány Dóra, Grandjean Gréta, Nagy Beáta, Gombos Brenda, Almási Dóra, Kiss Kitti, Forgó Niki. Fotó: Iványi Aurél. Linkek: Almási Dóra, , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , .

Csokorba szedtük szépséges sportolónőinket

A magyar sportolónők sikeresek, fiatalok, és szexik! Ezek a hölgyek bármikor dönthetnének úgy, hogy a szépségükből élnek meg. Persze ezt már megtehették volna korábban is, de ők egy másik utat választottak: Tápai Szabina, Szávay Ágnes, Valovics Nóra, Barna Éva, Szabó Tamás, Vass Dóra, Tóth Dávid, Jakabos Zsuzsanna a riportban.

Flexy Teens – Vilma Full – tornászlányok pornóznak

Tovább nyomulnak az erotikapiac letarolásában az egykori válogatott román és orosz tornászlányok. Az egyik legolvasottabb japán magazin után, ezúttal egy tévéműsorban mutattak be meztelenül gyakorlatokat a gerendán. A szemérmes japán sportdiplomaták a román tornászok kizárásával fenyegetőznek a jövő évi jokohamai viadal előtt. Egyesek pedig a kökemény pornót sem vetik meg.

Flexy Teens! Ingyenes pornóvideó, kattints és nézd! További tornászlányok és sportolónők: szexi, izmos, hajlékony, a fantázia:  Hajlékony tornászlányok – Tornászlányok és sportolónők pózolnak – Dr Csisztu Zsuzsa amatőr pornótól a tárgyalásmániáig – Tornászlány élvezkedik – Csisztu Zsuzsa fiatalkori amatőr pornó videója – Két pornós kurváért 200 ezer dollárt fizetett egy milliomos – Karsai Zita Dubai szakértő kitálal – Karsai Zita zokogva menekült Dubajból – Karsai Zita vajon Dubajban mutogatja a pináját?

Télisport meztelenül playboy lányokkal

Sport és erotika: Hajlékony tornászlányok – Kovács Ági, aranyérmes olimpiai bajnok úszónőnk – Pornófilmben szopatott Matthias Broda – Szépségkirálynő lehet a bajai triatlonos – Benzema szexbotrányba keveredett – Flexy Teens MuhinaSporthíreket és pornót néznek a férfiak a neten – Meztelenre vetkőztek a sportolónők – Sportolónők: szexi, izmos, hajlékon a fantázia beindul

Hajlékony tornászlányok

[Babes szexképek és videók] Hajlékony tornászlányokról képgaléria, kattints a fotóra. További bejegyzésel a témában: Karsai Zita zokogva menekült Dubajból – Flexible sex toy for two black dicks – Ballet dancer gets boned – Fetish, bdsm, kötözés képek – BDSM fetish képek válogatás – Tornászlányok és sportolónők pózolnak – Dr Csisztu Zsuzsa amatőr pornótól a tárgyalásmániáig – Tornászlány élvezkedik – Sportolónők: szexi, izmos, hajlékony, a fantázia beindul – Flexy Teens , ingyenes pornóvideó, kattints és nézd:

Kovács Ági, aranyérmes olimpiai bajnok úszónőnk

Olimpiai bajnok úszónőnkről teljes aktképek készültek, állítólag magáncélra.
A meztelen fotókat pedig – nahát! – ellopták, és elküldték újságoknak, természetesen névtelenül.
A hivatalos verzió szerint Ági egy energiaitalt készül reklámozni, Nánánsi Pál, a nyuszi magazin fotósa ezért készített róla felvételeket. És ha már így összehozta őket a sors, Ági megkérte, csináljon róla néhény aktot, saját használatra.
A CD-re kiírt képeket Ági elvesztette, valaki megtalálta, és elküldte az újságnak. Bár az úszónő és férje nem örül neki, hogy más is láthatja a képeket, most már nem tesznek semmit, úgysem tudják megakadályozni a megjelenést.
Kovács Ági, aranyérmes olimpiai bajnok úszónő FHM képei itt.

Pornófilmben szopatott Matthias Broda

Egy pornófilmben nyújtott alakítása miatt került kínos helyzetbe Matthias Broda. A drezdai hokisok klubigazgatója láthatóan jobban érzi magát, mint amikor a csapata elbukott a bajnokság elődöntőjében…
Rendkívüli ülésen tárgyalta a német másodosztályban szereplő Dresdner Eislöwen vezérkara Broda felettébb kellemetlen ügyét: a klubigazgatóról a német Bild derítette ki, hogy egy pornófilmben csillantotta meg a tehetségét. Hogy a derék Matthias nagyot alakított-e a Swinger-Exzesse, azaz Swinger kilengés című filmben, azt legfeljebb Kovács „Kovi” István, a magyar pornópápa tudná megmondani, mindenesetre a felvételen jól látszik, a hokisok főnöke igencsak élvezi a kényeztetést. Az interneten 26 euróért, vagyis hétezer forintért megvásárolható műremekben Broda egy swinger klubba látogatott el, ahol az őt elkísérő tévéstáb egy dokumentum jellegű filmet forgatott.
A sportvezető – aki a pornózás idején még nem állt a drezdaiak alkalmazásában – úgy fogalmazott, a szexualitás nem olyasmi, amit takargatni kellene, ráadásul semmi köze a munkájához, ráadásul nem illegális vagy kifogásolható, ha valaki swingerklubban tölti az idejét.
Hogy a drezdai oroszlánok szurkolói is így vélekednek-e, hamarosan kiderül: az Eislöwen péntektől hazai tornán szerepel, alighanem Matthias Broda is felkészült rá, pikáns kalandja miatt kap majd egy-két beszólást – írja a Borsonline.hu

Szépségkirálynő lehet a bajai triatlonos

Konkoly Áginak, a bajai Mogyi SE egykori triatlonosának 23 évesen esélye van arra, hogy ő legyen Magyarország legszebbje, kétezer jelentkezőből beválaszottak a legszebb 24-be.
– 13 évesen kezdtem triatlonozni, de négy évvel később abbahagytam a versenyszerű sportolást, készülni kellett az érettségire. Csapatban egy országos harmadik helyem van, egyéniben tizedik volt a legjobb eredményem.
A legjobbak közül július 14-én választják ki a három legszebbet, a Miss Universe Hungaryt, a Miss World Hungaryt, és a Miss Earth Hungaryt. Ők képviselhetik majd Magyarországot a Miss Universe-ön, a Miss World-ön és Miss Earth-ön.
-Ordibáltak velem, hogy adjak le hat kilót az 51 -ből – Konkoly Ági 21 éves sportolónő vallomása.
A divatdiktátorok azt akarják, hogy gebe legyen a modell. Így járt Ági is. – Korábban soha nem voltak nagyobb gondjaim a testi adottságaimmal, hiszen 89/60/90es méreteim vannak, 174 centi és 51 kiló vagyok, azt hittem, ideális – mesélte a magyar modell, akit ennek ellenére legutóbbi munkáján fogyásra kényszerítettek. Pedig testtömegindexe, a 17-es érték alacsonyabb a normálnál.
Hogy mi is ez az index? A szakemberek ezzel számolják ki az ideális testsúlyt. A testmagasságot méterben a négyzetre emelik, ezt elosztják a kilóban vett testsúllyal, s máris k ijön az irányadó szám. A 19,5-es testtömegindex alatt túlzott soványságról, 20 és 25 között normális testsúlyról, 25–30 között túlsúlyról, 30 fölött súlyos elhízásról beszélünk. Ági tehát sovány volt papíron. Mégis fogynia, szabályosan éheznie kellett.
– Én voltam a lányok között a legvastagabb. Megállás nélkül szekáltak, sőt néha már ordibáltak velem, hogy fogyjak le legalább 6 kilót, mert így nem viszem semmire. Nem tudtam semmi olyan módot, amellyel gyorsan sokat lehetne leadni, ezért azt csináltam, amit a többi lány. Elkezdtem éhezni. Számoltam a kalóriákat, naponta kb. 500-at vittem be a szervezetembe. Észre sem vettem, hogy fogyok, nem láttam az eredményt. Eldöntöttem: ha ez az ára annak, hogy szupermodell legyek, akkor inkább lemondok az éhezésről, és csakis olyan munkákat vállalok el, ahol elfogadnak olyannak, amilyen vagyok. Dr. Vincefiné Simon Tímea dietetikus szerint súlyosan egészségkárosító az éhezés.
– A nem evés nemcsak hormonális, de szervi problémákhoz is vezethet, amelyeken még a szintetikus vitaminok sem segítenek. Svincsók László, a Cosmodels Modell és Management tulajdonosa elárulta: tényleg „egyre vékonyabbak” a külföldi elvárások. – Sajnos, de nemzetközileg még mindig a soványság dívik. Nem csoda, hogy már jó pár haláleset történt a modellvilágban. Legutóbb a brazil Ana Carolina Reston (21) halt bele az éhezésbe. Ő 172 centi és 40 kiló volt. A magyar modell, Ági időben kiszállt. Talán az életét köszönheti annak, hogy nem engedett a kényszernek.

Benzema szexbotrányba keveredett

Egy 14 éves lány kapott erkölcstelen üzeneteket és képeket. Nem a nyári napsütés miatt van melege a Real Madrid francia csatárának! Angol lapértesülés szerint ismét szexbotrányba keveredett Karim Benzema, de sietünk leszögezni, az is előfordulhat, hogy ismeretlen tettes törte fel a mobiltelefonját és keverte őt bajba.
Az bizonyos, hogy egy olyan készüléket használtak a bűncselekményhez, amelynek tulajdonosa a Real Madrid.
A Sun állítása szerint egy 14 éves lány kapott erkölcstelen szöveges üzeneteket, sőt a „Karim Benze” nevű feladó saját nemi szervéről is képeket küldött. A tini állítólag a facebookon került kapcsolatba a magát Benzemának kiadó férfival. Az elkövető részletesen írt a lánynak a futballklubról is.
A rendőrség nyomozása eddig azt derítette ki, hogy az áldozat a Reunion-szigeten él, ott, ahol Benzema 2009 decemberében néhány napig megszállt. Az 1987. december 19-én született sztár ott is ünnepelte születésnapját. Forrás: Sporthirado.hu